Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Varga E. László: Orlowski budapesti lengyel követ tárgyalásai a kormányzóval 1938/39-ben 123

148 VARGA E. LÁSZLÓ irányították — és akik tisztán nemzeti vonalat képviselnek —, kevésbé függnek a magyarországon kívüli tényezőktől10 6 , és az állam belső életében fokozatosan egyre nagyobb befolyást fognak szerezni. A külpolitikai veszély egyre inkább a hadsereg jelentőségét fogja erősíteni. Ugyanakkor figyelembe kell venni a parlamenti képviselet gyengülő voltát, aminek következtében Magyarország belpolitikai életében nemcsak új tényező keletkezik, hanem annak döntő jelentőségű ereje és erkölcsi hatása is lesz. Gondolni kell arra, hogy rövidesen bekövetkezhet a hadsereg felső vezeté­sének fiatalítása, ami szintén csökkenteni fogja azoknak a tényezőknek a hatását, amelyekhez közelebb állnak a háború előtti kapcsolatok, mint a fiatalabb magyar korosztályok esetében. Erdekeltek vagyunk ebben, a fiatal magyar hadsereg és a lengyel hadsereg közötti közeli kapcsolatok létrehozása fontos jelentőséggel bírhat, ami a magyar­lengyel politikai kapcsolatok fejlesztésében ajánlatos. A fentiek figyelembe vételével kérem a tábornok urat, hogy mérlegelje, mi­lyen területeken és mélységig lehetne hadseregünk és a magyar hadsereg közötti kapcsolatokat élénkíteni és szorosabbá tenni. A kapcsolatok szorosabbra fűzésénél figyelemmel kell lenni a Németország­ból Budapestre nehezedő nagyon erős nyomásra, ami a magyar-lengyel közeledés ellen hat, s ennek következtében a kapcsolatoknak nagyon óvatosaknak és diszk­réteknek kell lenniük. Az eredeti gépi fogalmazvány másodpéldánya. Az irat alján: „a tisztázatot Beck külügyminiszter 1939. június 14-én aláírta". Levéltári jelzet: AAN Warszawa, MSZ P III. Wçgry, t. 6598-49/W/30. 8. KRISTÓFFY JÓZSEF VARSÓI IDEIGLENES ÜGYVIVŐ JELENTÉSE CSÁKY ISTVÁN KÜLÜGYMINISZTERNEK 156/pol. 1939. Varsó, 1939. június 16. Tárgy: A lengyel sajtó és közvélemény aggodalmai a Magyarországra nehezedő német presszió tekintetében A Magyar Távirati Irodának leadott jelentések útján Nagyméltóságod bizo­nyára értesült már a lengyel — nagyobbrészt ellenzéki — sajtó újból felbukkanó aggályairól ama presszió tekintetében, amelynek szerintük Magyarország német részről fokozódó mértékben ki van téve. Ezekben a cikkekben, amelyeket semmiképpen sem lehet barátságtalanok­nak tekinteni, egyre inkább kifejezésre jut az a kétség, vajon Magyarország képes lesz-e ellenállni a német nyomásnak. A sajtó, amely híreit tekintve főleg angol és francia forrásból táplálkozik, Magyarország függetlensége elleni merénylettől tart. 106 A német befolyásra gondol. Valójában azonban a tisztikar fiatalabb korosztályainak egy része is fokozatosan német befolyás alá került.

Next

/
Oldalképek
Tartalom