Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - A numizmatika és a társtudományok IV. (Ism.: Kovács László) 1453

1454 TÖRTÉNETI IRODALOM Borhy László a római érmék ikonográfiájának alakulását mutatta be. A kezdetben a görög pénzekét utánzó, az állam egészét reprezentáló érmeképek a Kr. e. 130-as évektől már a politikai eseményeket tükrözték, majd csakhamar kialakult a vizuális szimbólumok közérthető — a korszak művészeti, történeti vagy irodalmi műveiben is terjesztett, s a tanulmányban bőségesen illusztrált — rendszere, amelyet a császárkori érmeverés a legmagasabb szintre emelt. A polgári témákat aktuális császári/katonai témák váltották fel, s csak a tetrarchia korától vált monotonná a témaválaszték. Torbágyi Melinda a keleti — azaz az Ausztriától a Fekete-tengerig terjedő terület — kelta ezüstérméinek kronológiai problémáit foglalta össze, a magyarországi kincsleleteket illető különleges figyelemmel. A II. Philipposz (Kr. e. 358-336) tetradrachmáinak utánverése 290, forgalma 250 tájáig folyt, s az önálló kelta, presztízs célzatú tömeges pénzkibocsátás 270/250 tájától valószínűsíthető, néhány kincsleletbeli típusa pedig a 250-150 közötti évszázad produktuma lehet. A következő, Kr. e. 50 tájáig tartó időszak az erősebben stilizált („keltizált"), de római hatásokat is mutató, csökkentett átlagsúlyú és ezüsttartalmú, de már ezüst és bronz aprópénzekkel is kísért, tehát forgalmi pénzek, egyelőre főként problematikus típusainak kora. Kubinyi András a késő középkori blokk élén az 1362 körül kialakított 1 aranyforint = 100 ezüstdenár egyenértéket használó, a nemzetközi nagykereskedelem által is figyelembe vett sajátos magyar pénzrendszer történetét vizsgálta, amelyet később a nemesfémhiány befolyásolt. így 1432-től Zsigmond quartingot is veretett, ebből 400, majd 1000, később 3000 (azaz 4, 10, 30 számítási forint) tett ki egy aranyforintot. Mátyás királynak az 1460-as években bevezetett pénzreformja visszaállította ugyan az 1 aranyforint = 100 („madonnás") dénár (= 1 számítási forint) egyenértékét, ami 1521-ig volt érvényben. A madonnás dénár pénzlába további kutatási feladat, amint a nagy denárösszegek súlyra mérése, az aranypénz napi piaci árfolyama és tezaurálási szerepe, valamint a bér-és árviszonyok kérdése is. Gyöngyössy Márton a bécsi magyar denárverés kapcsán a szakirodalomban feltételezett kibocsátó Szapolyai István (?-1499), 1485-től Mátyás bécsi helytartója, pénzverésének emlékeit katalogizálta. Eszerint a CNH II. 234-es dénárral rokon típust (utalás Réthy László: Corpus Nummorum Hungáriáé. Magyar Egyetemes Éremtár. II. Vegyesházi királyok kora. Budapest, 1907. típusszámaira), valamint a CNH II. 237-et 1475 táján verette talán Boroszlóban, az átmeneti stílusúnak tekintett CNH II. 238. változatát 1485-1487 között, a CNH II. 238. típust és a CNH II. 242. vált. típusú obolusát pedig 1488-1490 között, s mindhármat Bécsben. V. Székely György II. Ulászló körmöcbányai veretű denárainak tipológiai rendszerezéséhez szolgáltatott új adatokat. A király 1490-1497 között minden bizonnyal a CNH II. 276. és 273. típusú dénárokat bocsátotta ki, majd Thurzó János körmöci kamaraispánsága (14977-1508) első szakaszában (1502-ig) több, apró elő- és hátlapi érmeképi, valamint körirati változtatással jelzett sorozatú típust, éspedig a CNH II. 272A-C, és a H 807. jelzetűt (utalás Lajos Huszár: Münzkatalog Ungarn von 1000 bis heute. Budapest, 1979. típusszámaira), illetve ezek altípusait és változatait, majd 1503-tól már évszámmal is ellátott körmöci dénárokat. Soós Ferenc áttekintette a CNH II. 369. számú rézzseton kutatástörténetét, amelyet régebben — I. (Nagy) Lajos király érméi közé sorolva —, az előlapi érmeképe alapján, a vágások és a kettős kereszt egyesítését bizonyító magyar címerpajzs első jelentkezésének tekintettek. A szerző elvetette ezt az eredeztetést, kizárta forgalmi pénz mivoltát, és stíluskritikai alapon felvetette a 16. század elejéről való származtatásának lehetőségét. Ulrich Attila a Magyar Királyság területének nyugati és keleti részén, azaz Felső-, ill. Alsó-Magyarországon a 17. század második felében egymás mellett létezett eltérő átszámítási rendszert világította meg. 1659-től kezdődően törvény írta elő az 1 krajcár 2 dénár (azaz 1 garas = 6 dénár) inflálódott egyenértéket a korábbi 2 krajcár 3 dénár (azaz 1 garas = 5 dénár) helyett, így viszont a korábbi 20 garasnyi, vagyis 100 denárnyi (= 20x5) számítási forint értéke 120 dénárra (= 20x6) nőtt. A fejlettebb nyugati résszel szemben keleten a régi átszámítás maradt életben a lakosság kárára mind a tallért, mind a számítási forintot, mind pedig a poltúrát illetően, s az egységesítést még a 18. század közepére sem sikerült megteremteni. Szemán Attila a 15-18. századi városi (kollektív) verdejegyek és az ötvös próbajegyek kapcsolatait vizsgálta azon az alapon, hogy a 18. századig a pénzverők egyben ötvösként is tevékenykedtek. Brassó, Kassa, Kolozsvár, Nagybánya, Nagyszeben és Pozsony verde- és próbajegyei (utóbbiak Rozsnyó és Selmecbánya megfelelőivel kiegészítve) között többirány-ú összefüggést sikerült kimutatnia.