Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Hámori Péter: A magyarországi agrár-szociálpolitika kezdetei. Az agrárszegénység képének megváltozása az alföldi agrármozgalmak idején 3
A MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZOCIÁLPOLITIKA KEZDETEI 9 cseléd agrárproletárok helyzetén változtasson. Ezt a községek — illetve a törvényhatóságok — feladatkörében kívánta hagyni, annak ellenére, hogy éppen saját, korábbi megállapításai tükrözték: ezek a testületek közmunkák szervezésével a rászorulóknak még akkor is csak szűk körét tudják ellátni, ha az állam annak anyagi alapját kiegészíti (Ez az államsegély egyébként összegében mindenkor elégtelen, ráadásul alkalmi, előre nem kiszámítható s többnyire késedelmesen kiutalt volt.) Tallián — saját gondolatmenetének foglyaként — konzekvensen szándékolta felépíteni ezt a társadalombiztosítási rendszert. Az állam szerepe ebben is mindössze a törvényesség felügyeletére, az ellenőrzésre szorítkozott volna — ám az anyagi fedezet akár csak részleges állami átvállalását mereven elutasította, hangsúlyozva, hogy ez okvetlenül a társadalom tehetős, adófizető részét „büntette volna meg".30 A biztosítás azonban csak a munkanélküliség esetében vont merev, áthághatatlan válaszfalat a különböző rászorulók között a munkaképesség alapján. Az öregségi biztosítás életkori határát ugyanis 70 évben jelölte meg, ami gyakorlatilag ezt a biztosítási szakágat a rokkantsági ággal tette volna eggyé. 1896-os tervezetében Tallián Béla nyitva hagyta annak kérdését, hogy a bevezetendő biztosítás egy része, nevezetesen a baleset és halál esetére vonatkozó biztosítás kötelezővé teendő-e. A földművelésügyi miniszternek írt kísérő-feljegyzésében azonban határozottan kiállt az önkéntesség mellett.3 1 Érvrendszere alapját három tényező képezte. Az egyik indok szerint a munkásokat erkölcsileg csak az önkéntes biztosítás neveli és nemesíti, mert a kötelezővé tétel csak az előrelátás, a saját sorsukról való gondolkodás és gondoskodás hiányát fejleszti ki a biztosítottakban. Hozzátette ehhez, hogy a kötelező biztosítás ellenőrzése, adminisztrálása szinte lehetetlen feladat: az állam részéről ehhez megfelelő közigazgatási hálózat nem létezik, kiépítése pedig hatalmas költségeket okozna. E-zeknek a költségeknek a viselése ugyanakkor az adózó, vagyis tehetős, birtokos rétegekre nehezedne, ami — lévén, hogy ők maguk a biztosítás hasznában, a segélyezésben nyilván nem részesülnének — Tallián számára „tűrhetetlen, égbekiáltó társadalmi igazságtalanság" forrása lenne. Hozzátette ehhez, hogy a munkásság egyszerű adónak tekintené a beszedett tagsági díjakat. Szintén költségkíméléssel és „erkölcsnemesítéssel", a munkakerülők kiszűrésével indokolta a betegsegélyezés időbeni korlátozását (60-90 napban) és az alacsony segélyösszegeket: ezeknek mértékét úgy javasolta megszabni, hogy az az esetleges szimulánsokat elriassza. Az előterjesztés két tagcsoportot javasolt megállapítani: a teljes díjat fizetők (évi 10 korona körüli összeggel), és a féldíjasok csoportját (természetesen a különbség a segélyezés mértékében is megjelent). A szerző azonban kénytelen volt föltenni a kérdést: csakugyan várható-e, hogy a készpénznek mindenkor szűkében lévő agrárproletariátus önként belép ebbe a rendszerbe? Tallián a válasz helyett egy gondolati bukfenccel visszatért a kötelezőség kérdéséhez, úgy érvelve, hogy — épp, mert a legtöbb rászorulónak úgysem lesz elegendő pénze a segélypénztári tagsághoz — még gondolni sem szabad a kötelezővé tételre, hiszen evvel egész 30 Tallián Béla véleményes jelentése a gazdasági munkások biztosítása tárgyában. MOL. К 178. FM. Ein. 324/1896. 31 Uo. és 9823/1896.
