Századok – 2003

KÖZLEMÉNYEK - Tilkovszky Lóránt-Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról; 1931-ben 1333

MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 1345 útján történő mesterséges beolvasztás volt, sokkal inkább csupán önkéntes, természetes fejlődés eredménye, különösen annak az általános világgazdasági eltolódásnak az eredménye, amely megteremtette a modern kapitalista termelési rendet, és amelynek különösen jellemző hatása a városi lakosság hirtelen megsokszorozódása. Főleg a városokban és a városok, elővárosok környékén lévő falvakban nyert teret a magyarság a vidéki öntevékenyen működő gazdasági erő odavándorlásának következtében, azon történelmi ténnyel összefüggésben, hogy a magyarság a Duna-Tisza medencében 1000 év óta államot tart fenn. Általánosan ismert, hogy a magyar királyság 600 éven át — a török uralmat megelőzően — nemzeti királyok alatt Kelet-Európa egyik leghatalmasabb állama volt. Ha a magyarság a másnyelvű lakossággal szemben olyan nagyon türelmetlen lett volna, bizonyosan nem szalasztotta volna el a lehetőséget, hogy az idegen népelemet beolvassza, ahogy az Angliában, Franciaországban történt, amelyeknek mai lakossága, mint közismert, sok különböző nép összeolvadásából keletkezett. A magyarságot visszatartotta türelmes gondolkodása, s talán közömbössége is, a mesterséges beolvasztás igénybevételétől, sőt egyenesen aggálytalanul fogadta a térvesztést, amelyet községenként kimutathatóan egyes kisebbségekkel szemben elszenvedett, így pl. a korábbi területeken a románokkal szemben. Történelmileg ez részben abból az egészen sajátságos tényből magyarázható, hogy 1840-ig a közélet nyelve egész Magyarországon a latin volt, a törvényeket is csak 1844 óta alkották magyar nyelven. Az általános iskolakötelezettséget csak 1868-ban emelték törvényerőre. Eddig az időpontig szinte teljes szabadság uralkodott ezen a területen. (Mindenesetre Magyarország az általános iskolakötelezettség törvényi szabályozásával sok nyugat-európai országot messze megelőzött, hiszen pl. a francia törvényhozás csak 1882-ben mondta ki a modern kultúrpolitika ezen fontos alapelvét.) A magyarországi iskolákban a kisebbségi nyelvek használatát az 1868. évi XXXVIII., ill. XLIV tc. szabályozta. A kisebbségi nyelvek tannyelvként való alkalmazását tekintve ezek a törvények tulajdonképpen csak a szokásjogilag már régóta kialakult rendszer jogtechnikai megfogalmazását adták, amely a szabad nyelvhasználat alapgondolatára épült. Egészen sajátságosnak tűnik, de logikusan következik a latin nyelv közéleti uralkodó szerepéből, hogy a gimnáziumok tannyelve a latin volt; a magyar nyelvet csak 1792 óta tanították rendes kötelező tárgyként, az un. „Partes adnexae"-ben [a Magyarországhoz „Kapcsolt Részek"-ben] csupán rendkívüli tárgyként illesztették be a tantervbe. Területi eloszlás A kisebbségek helyzetének megítélésekor lényeges momentum, és főleg a gyakorlati érvényesség ill. az un. kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítése lehetőségének szemszögéből, az a mód, ahogyan a kisebbségek területileg eloszlanak. Csak ott adódik lehetőség a kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazására, ahol a kisebbség minden egyes lakott helységben, közigazgatási körzetben bizonyos minimális arányszámot tud felmutatni. (A magyarországi kisebbség jogi helyzetéről lásd: 1. melléklet.)