Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
A MEGKÉSETT FEJLŐDÉS POROSZ ÚTJA 1295 posztály haragját a külföldi vállalkozók és a zsidó fináncelemek ellen, pedig valójában éppen a neomerkantilista kurzus tette lehetővé a nagyvállalatok számára a monopolista árképzést, ami alapjaiban zárta ki a kistermelőket, mind a hazai, mind a nemzetközi szabad versenyből.9 3 A Poroszországban egykor meghatározó liberális erők kiszorultak az állami politika alakításából. Ennek alapvető oka az volt, hogy a korábban szintén a szabad kereskedelmet pártoló porosz junkerek és a vámpolitikának sokat köszönhető nagyipar az 1873-as gazdasági válságot követően erőteljesen jobbra tolódott. Az északi kereskedővárosokat benépesítő, nemzetközileg nyitott középosztály, amely tevékenységét korábban a brit és németalföldi kapcsolatokra építette, természetesen fellépett a protekcionista vámpolitika ellen, de — Treue szavaival élve — az agrárius és nagyipari érdekeket képviselő porosz fölény a gazdaságpolitikai döntéshozatalban is érvényesült.94 A Német Birodalom 1871. április 16-án elfogadott alkotmánya a gazdasági és szociális törvényhozás felelősségét a központi törvényhozás kezébe tette le. A német törvényhozás meghatározó egysége azonban, a nyugat-európai gyakorlattal szemben, nem a képviselőház, hanem a felsőház, a Birodalmi Tanács (Reichsrat) lett, amely előkészítette a törvényeket, és az egyes államok hivatalosan kijelölt delegációiból tevődött össze, határozott porosz dominancia mellett.95 Már Thorstein Veblen is felismerte, hogy a Németországban domináns gazdaságpolitika legnagyobb vesztese az egyszerű ember, és különösen az ipari munkásosztály volt. A poroszországi földbirtokos réteg konzerválása érdekében bevezetett védővámok magasan tartották az árakat, ami hasonlóképp vonatkozott a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok árpolitikájára is.96 Következésképpen mind az alapvető élelmiszerek, mind a közszükségleti cikkek beszerzése jelentősen megterhelte a proletariátus anyagi helyzetét, annak ellenére, hogy a bismarcki szociálpolitika valóban felmutatott bizonyos eredményeket. Ezen a ponton kell leszögeznünk, hogy a korszak Európájában a modernizálódó politikai intézményrendszerek még messze álltak a valódi demokratikus berendezkedéstől, s ez a sajátos átmeneti konstelláció, főleg Németországban, lehetővé tette, hogy a társadalom viszonylag szűk rétegei diktálják az állami intézkedések ütemét és irányát. Ha ugyanis a német választási törvény nem biztosított volna többszörös szavazatértéket a magasabb vagyoni osztályok számára, a huszadik századra a Reichstag inkább egy szociáldemokrata pártgyúlésre emlékeztetett volna, mintsem egy konzervatív birodalmi parlamentre.97 Bismarck követője, Caprivi megértette, hogy a császárság gazdasági fejlődésének biztosítékát már nem feltétlenül a magas vámfalak és a sok estben korlátozó hatásű állami intervenció, hanem egy kiterjedt nemzetközi szabadpiac jelentette. A német nagyipar versenyképességét ekkorra már termelékenysége valamint technológiai és szervezettségi fölénye adta, így a gazdasági realitásukat 93 Vonyó 2001, 51. 94 Treue 1999, 250. 95 Mathias - Pollard 1989, 773. 96 Veblen, Thorstein: Imperial Germany and the Industrial Revolution. Transaction Publishers. New Brunswick, 1990. 221. 97 Vonyó 2001, 51-52.