Századok – 2003
TANULMÁNYOK - Vonyó Tamás: A megkésett fejlődés porosz útja. A császári Németország gazdasági fejlődésének sajátos forrásai 1275
1276 VONYÓ TAMÁS megközelítve ezzel a brit termelést.5 Néhány egyszerű kalkulációval még világosabbá tehetjük az uralkodó trendeket. 1890 és 1914 között a német széntermelés 213%-kal, míg a brit kibocsátás 58,6%-kal emelkedett. Az 1879-ben bevezetett Thomas-féle eljárásnak köszönhetően, — amely lehetővé tette a magas foszfortartalmú lotaringiai vasérc kohósítását, — a kiváló minőségű kokszolható feketeszénre Európa mindmáig legnagyobb vas- és acélipari központja épült ki a Ruhrvidéken.6 A 17,6 millió tonnás német acéltermelés 1914-ben meghaladta Nagy-Britannia, Franciaország és az Orosz Birodalom együttes kibocsátását, egészen elképesztő nyolcvanszoros növekedést produkálva a császárság fennállásának négy évtizede alatt.7 A hatalmas kohászati kapacitások lehetővé tették a német gépipar előretörését. 1914-re Németország rendelkezett a világ második legnagyobb kereskedelmi flottájával, vasúti gépgyártása mind mennyiségi, mind minőségi értelemben egyedülálló volt Európában, a Ruhr-vidék pedig a hadiipar világméretű fellegvára lett. Egy szinte jelentéktelen vasfeldolgozó üzemből az esseni Krupp Művek a történelem egyik legnagyobb hadiipari konszernévé vált — több mint 68.000 munkást foglalkoztatva 1912-ben —, és híres nehéztüzérségi lövegeivel Alfred Kruppot a Második Birodalom leggazdagabb emberévé tette.8 Amennyiben a kutató figyelme a századforduló új, tudományos alapokra helyezett iparágaira irányul, a német gazdasági fejlődés eredményei még impozánsabbnak tűnnek. Bár 1882-ben a foglalkoztatás-szerkezeti statisztikákban az elektromos ipar dolgozói még nem is képeztek külön kategóriát, számuk 1907-re százhétezerre nőtt. A kábelexport értéke 1891 és 1908 között 150.000 fontról 2,5 millió fontra emelkedett.9 Siemens és Diesel találmányai forradalmasították az addigi kontinentális iparosítás folyamatát, és gyakorlati alkalmazásuk először természetesen Németországban valósult meg. Bár a villamosipar nagyvállalatai a tengerentúli riválisok mögött biztos ezüstérmesekké avanzsáltak és uralták a kontinentális piacokat, fejlődésük a pusztán német privilégiumnak számító vegyipar mellett valósággal elhalványult. Az iparifesték-anyagok világpiacán 90%-os német részesedés volt megfigyelhető a háború előtti utolsó években, de a kénsav és ammónia előállítása is hatalmas volumenben valósult meg a kor nemzetközi viszonylatában.1 0 Bár a vegyipar vitathatatlanul uralta a nemzetközi piacokat, termékeit elsősorban a hazai mezőgazdaság vásárolta fel. Az állami szubvenciókat az agrárgazdaság gépesítésre és a különböző műtrágyák széleskörű alkalmazására használta fel. A német mezőgazdaság ugyan még 1912-ben sem volt önellátó, versenyképességének fenntartásához a magas védővámok mellett a relatív tőkefelhasználás és a termelékenység folyamatos növelése is feltétlenül szükségessé vált.1 1 5 Kennedy 1992, 201. 6 Németh, István: Németország története. Egységtől az egységig (1871-1990). AULA Kiadó. Budapest, 2002. 19. 7 Wolfson, Robert: Years of Change. European History 1890-1945. Hodder&Stoughton. London, 1998. 74-75. 8 Pinson, Kopel S.: Modern Germany. Its History and Civilization. The Macmillan Company. New York, 1966. 226. 9 Wolfson 1998, 75. 10 Németh 2002, 20. 11 Wolfson 1998, 75.
