Századok – 2003

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kápolnai Iván: Mezőkövesd és környéke. Népességi és gazdasági-társadalmi viszonyok a 20. század végéig (Ism.: Jeney Andrásné) 1265

1266 TÖRTÉNETI IRODALOM mutatja be a térség népességi és gazdasági-társadalmi viszonyait. A szerző szülőföldje közvetlen földrajzi környékének szentelte sokéves, évtizedes adatgyűjtésre támaszkodó munkáját. Ez mellőzi a településtörténeti és általános köztörténeti háttér fölvázolását, jórészt azért is, mert más kiadványok foglalkoztak már ezekkel a kérdésekkel. Inkább a földrajzi (domborzati, vízrajzi stb.) adottságokat jellemzi, a térséget két — bükkvidéki és alföldi — altájra osztva. A földrajzi szempontú vizsgálódás eredményeképpen a Kartográfiai Vállalat felmérésére támaszkodva felsorolást kapunk az egyes települések közigazgatási határain belül található mindazokról a földrajzi nevekről, — hegyek, völgyek, vizek, a mezőgazdaság kollektivizálása után erősen megfogyatkozott határrészek, dűlők stb. nevéről, szám szerint mintegy hat és félszázról — amelyek az 1970-es években még ismertek voltak. Bemutatja a települések nevének és írásmódjának változásait az első írásos előfordulástól napjainkig, felhasználva a helytörténeti kutatók által eddig figyelmen kívül hagyott Országos Községi Törzskönyvbizottság iratanyagát, helységnév-elemzéseit is. A települések közigazgatási és egyházszervezeti viszonyainak, jogállásuk változásainak figyelemmel kísérése némi adalékot szolgáltat a hazai történettudományban eléggé elhanyagolt igazgatástörténethez. Mezőkövesd és környéke népességének alakulását a 14. századi, az 1330-as évekből származó pápai tizedlajstromok, a 16-17. századi dézsmajegyzékek, dikális összeírások, házösszeírások és az 1715-20. évi adóösszeírások olykor ellentmondásos adatainak felhasználásával kísérli meg a szerző egymáshoz is viszonyítva, hozzávetőleges becslésekkel nyomon követni. Az egri érseki levéltárban föllelhető 1746. évi és későbbi latin nyelvű egyházlátogatási (Canonica visitatio-s) jegyzökönyvekből már közvetlen lélekszám-adatok is rendelkezésre állnak vallási megoszlásban, ami gyakran az etnikai tagolódásra és a török uralom utáni bevándorlás méreteire is enged következtetni. Az adatok a környék több településén római katolikus szlovák és helyenként görög katolikus ruszin betelepülésre hívják fel a figyelmet. A Habsburg Birodalom egész területén 1784-87 években végrehajtott katonai célú, majd a szabadságharc bukása után az 1850. és 1857. évi osztrák népszámlálások kritikusan kezelendő adatai, továbbá az egri főegyházmegye területéről 1816-tól évente közreadott névtárak (schematismus-ok) tájékoztatnak a népességszám alakulásáról és annak megoszlásáról a hivatalos magyar statisztikai szolgálat által 1869-től évtizedenkénti gyakorisággal rendszeresített népszámlálásokig. Kápolnai a sematizmusbeli évenkénti lélekszámokat — nem kis munkával — idősorba állítva, s azokat vizsgálva rámutat az adatok szembetűnő hibáira, vagy legalábbis gyanús következetlenségeire. Ily módon — régóta nagyon esedékes — forráskritika alá veszi a 19. századi leíró statisztika (prestatisztika) legismertebb szerzőinek munkáit. Általában a sematizmusok szolgáltak ugyanis forrásul Nagy Lajos (Ludovicus Nagy) 1828. évi latin nyelvű és Fényes Eleknek az 1830-as évtized második felében, majd később megjelentetett honismereti munkáihoz. Általában az ő kiadványaikból veszik át a helytörténeti irodalomban a népességi adatokat, és azokat úgy tüntetik fel, mintha azok Nagy és Fényes műveinek megjelenési éveire vonatkoznának. Különösen félrevezetők Fényes Elek 1851-ben megjelent (és 1984-ben újra kiadott, s így legkönnyebben hozzáférhető) Geographiai Szótárának adatai, melyek jóval korábbi — olykor 1830-as évtizedbeli — lélekszámpkat tükröznek. Az 1869. év végétől rendszeresített hivatalos magyar népszámlálások — 1949-ig bezárólag vallási megoszlásban is közölt — idősorai a 20. század végéig tájékoztatnak a népesség számának alakulásáról. A kötet táblázatai ezeket folyamatosan közre is adják, kiegészítve néhány nem népszámlálási forrásból származó adattal (Canonica visitatio, sematizmus). így a 18. század derekától (1746-tól) kezdve a települések lélekszámának két és fél százados alakulását ismerhetjük meg. A népesség mozgásával 1828-tól — sőt Mezőkövesd esetében a 17. századig visszanyúlva — foglalkozik a szerző, felhasználva az egyházi anyakönyvek születési és halálozási (pontosabban: keresztelési és temetési) bejegyzéseit. Ezeket a Központi Statisztikai Hivatal az 1970-es években egyházközségenként és felekezetenként nyomtatásban közre is adta, de az értékes adatgyűjteményt a helytörténeti munkák mindeddig alig vették figyelembe. Az egyházi anyakönyvi adatok a mezőkövesdi kistérségben a katolikus népességnek a reformátusokénál gyorsabb szaporodását jelzik, és ugyanakkor némi adalékul szolgálnak a születéskorlátozás (az egyke-rendszer) és az ún. demográfiai átmenet kezdetének településenkénti vizsgálatához. A természetes népmozgalom és a népességszám egybevetésével a vándormozgás arányait, a be- és el- (vagy ki-) vándorlás pozitív vagy negatív egyenlegét is sikerült közelítően meghatározni a 19. század nagyobb részére. Az állami anyakönyvek a 19. század végétől (1895. októbertől) teszik lehetővé — az egyházi anyakönyveknél megbízhatóbban — a népmozgalom figyelemmel kísérését, a természetes szaporodás fokozatos csökkenését. A természetes népmozgalom és vándormozgás évtizedenként kimunkált