Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Katona Csaba: Akiket a fürdőn ért a forradalom. A balatonfüredi fürdő 1848-49-ben 1231
A BALATONFÜREDI FÜRDŐ 1848-49-BEN 1243 Debrecenbe költözéséig.8 1 Tagja lett a Pápai Kerületi Választmánynak is, több más pápai illetékességű füredi törzsvendég (Bezerédy Mihály, Eöri Szabó Antal,82 Pápay Miklós8 3 ) társaságában.8 4 Ugyancsak ő töltötte be a pápai nemzetőrök kapitányi posztját is.8 5 Ennek ellenére 1849. október 22-től ő volt a pápai járás főszolgabírája,8 6 majd 1851. szeptember 20-ától a városvezetésben is helyet kapott,8 7 1872-től pedig Veszprém vármegye alispánja.8 8 Szomorú érdekesség — s talán a fürdők gyógyulást elősegítő jellegével is összefüggésbe hozható adalék — halálának oka: hosszú ideje kínzó torokbaját orvoslandó, műtétnek vetette alá magát és a balul sikerült beavatkozás közben elvérzett.89 Hogy a politika egyébként sem szakította szét teljesen és véglegesen egy adott település elitjét, azt világosan mutatják olyan személyiségek szerepvállalásai a város és Veszprém vármegye hivatali posztjain már az 1850-es évek első felében, mint Vennes Illés, aztán idősebb Martonfalvay Elek, aki 1849-ben helyettes főszolgabíró volt,90 de 1852. március 20-án Pápa város ügyvédje lett,9 1 vagy Mikovinyi Ignác, akit 1848-ban a Pápai Kaszinó főigazgatójává,9 2 majd Pápa város főbírájává választottak,93 1856-ban pedig városbíró lett (addig pedig helyettes polgármester volt).9 4 Ugyancsak ezt igazolja az a tény is, hogy az 1852. évi füredi fürdőlistán jelen vannak az 1848-ban igencsak aktív szerepet vállalt pápai személyiségek is: Bezerédy Mihály uradalmi jószágigazgató, aki azzal tűnt ki Pápán a szabadságharc során, hogy a nemesfémgyűjtés idején 26 font és 1 egész 1/16 lat sűlyú ezüstöt adományozott egymaga,9 5 aztán Vermes Illés, Kerkápoly Károly, aki 1847-től tanított Pápán, majd 1865-ben országgyűlési képviselővé választották Deák-párti programmal, honvédelmi államtitkár, 1870-73 között pedig — politikai karrierje csúcsán — pénzügyminiszter lett,9 6 továbbá Tarczy Lajos, a kollégium matematika-fizika-filozófia tanára, később az Akadémia rendes tagja,9 7 idősebb Marton-Füreden 1855-ben. VaML A felsőőri cs. kir. vegyes szolgabíróság. Közigazgatási iratok. Fürdőfelügyelőség, Felsőőr. 1855. Liste der angekommenen P. T. Gáste/Névsora a t. ez. vendégeknek. 3. 81 Hudi József: Pápa város önkormányzata 1848/49-ben. Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. Főszerk.: Kubinyi András. Pápa, 1994. 327. 82 Ügyvéd, megyei aljegyző, szolgabíró, 1843-tól megyei adóvevő, majd főadóvevő, aki nemzetőrként harcolt 1848-49-ben és eközben érte a halál. Veszprém Megyei Levéltár (VeML) IV. 1. a. Veszprém vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei. (= IV. 1. a.) 1843. No. 2957.; VeML IV. 1. a. 1847. No. 1606. 83 Bezerédy, Vermes és Pápay adatait 1. alább. 84 VeML IV. 101. b. Veszprém Vármegye Állandó Bizottmányának iratai. 1848. No. 372. A Pápai Kerületi Választmány alakulási jegyzőkönyve. Pápa, 1848. március 26. 85 Hudi J.: i. m. 341. 86 Francsics Károly visszaemlékezései, i. m. 270. 87 Somfai В.: i. m. 455. 88 Hermann I.: i. m. 40. 89 Jakab Réka: Az ugod-vadkerti fürdő a reformkorban. Acta Papensia, 1. (2001) /1-2. sz. 51. 90 Hudi J.: i. m. 338. 91 Somfai В.: i. m. 357. 92 DREL A Pápai Kaszinó jegyzőkönyvei. 1849. No. 3. Tisztújítási jegyzőkönyv. Pápa, 1849. január 7. 93 Hudi J.: i. m. 329. és Hermann I.: i. m. 40. 94 Somfai В.: i. m. 355. 95 Hudi J.: i. m. 327. 96 Pápai pedagógus lexikon. Főszerk.: Tungli Gyula. Pápa, 1997. 60. 97 Pápai pedagógus, i. m. 115-116.