Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Makkai Béla: Önvédelem vagy expanzió? Magyar "nemzetgondozási" program a délszláv régióban a 20. század elején 101
112 MAKKAI BÉLA redmények - jogi és/vagy hatalmi garanciák híján nem bizonyultak időt állónak. Ezt mutatják az akció egyik kulcsfigurájának, Ágoston Sándor püspöknek a visszaemlékezései, amely szerint a horvátországi magyarság nosztalgiával, mint elérhetetlen „aranykor"-t idézte vissza az akció időszakát.5 3 - S a „leltár" elkészítésénél mi volna mérvadóbb, mint magának a kedvezményezett célcsoportnak az ítélete? Az akció közvetett, ám nem elhanyagolható eredménye az aktív kisebbségvédelmi módszerek és eszközök „tesztelése", valamint a tervezés/szervezés kivitelezőinek személyében felhalmozódott tapasztalat, amit a későbbi kormányok sikerrel aknáztak ki. (Az akció tanulságai minden bizonnyal beépültek Klebelsbergnek a trianoni viszonyokra kidolgozott nemzetpolitikai koncepciójába - ez publicisztikájából és művelődéspolitikai gyakorlatából egyaránt kimutatható.) Amiként a magyar politikai elit sem respektálta a Monarchia harmadik — a másik kettővel egyenrangú — délszláv komponensének a kialakítására irányuló horvát törekvéseket, hasonlóképpen nem tűnt összeegyeztethetőnek a horvát nemzeti érdekekkel, hogy az autonóm társországokban a bevándorolt magyaroknak azonos esélye legyen a társadalmi érvényesülésre. így tehát a „szükségesnél" is több múlott az anyaország erején és támogatásán. A történelem azonban nem adott elegendő haladékot ahhoz, hogy a horvátországi magyarság az akció jóvoltából a valódi kisebbségi létre felkészüljön. (Boszniában — számbeli gyengesége miatt — erre esélye sem volt!) A „köldökzsinór" akkor szakadt el, amikor a magyarság jelentős hányada a szórvány-helyzet kiszolgáltatottságában élt, amikor a tulajdonviszonyokban nem következett be az az elérni kívánt állapot, hogy a zömében mezőgazdaságból élő magyarságnak erős kis- és középbirtokos parasztsága legyen. A társadalmi struktúra aránytalanságain lényegében nem módosított az anyaországban zajló iparos- és értelmiségképzés. Egyházi vonatkozásban nem sikerült megerősíteni a Pécsi Püspökség szlavóniai hitközségeinek „hídfőállásait" (értve ez alatt a magyar nyelvű hitgyakorlás feltételeinek megteremtését), de az autonóm jogállású református egyház is meggyengült az elszakadási mozgalmak, az egyházi adminisztráció horvátosítása, az iskoláira nehezedő hatósági presszió következtében. S végül, a politikai szférában nem jött létre, s még csak nem is körvonalazódott valamiféle pártszerveződés, amely a diszkriminatív választójogi törvény ellenére képviselői mandátummal a magyarság érdekvédelmét — a németekhez hasonlóan, s velük szövetségben — a száborban is elláthatta volna. Csak a vesztes világháború után vált világossá, hogy a Dráván túl élő magyarság kisebbségi jogait — a külfölddé lett anyaország közvetlen támogatását nélkülözve — garantálni többé nem lehet. Mégis joggal merülhet fel a kérdés, hogy a magára maradt horvátországi magyarság miért nem ragadta meg a saját erőt kívánó, korlátozott, ám mégis reális esélyt intézményeinek legalább részbeni megtartására? (Mindössze fél tucat helyen maradt meg a magyar tanítási nyelvű iskola.) Amennyiben a látványos hanyatlás a délszláv államban élő magyarság tudati/öntudati állapotával kapcsolatos, rá kell mutatnunk a nagyszerb hegemón 53 „Húsz esztendeig a szlavóniai magyarság körében síri csend uralkodott." „A... magyarság, melyet a Julián Egyesület 14 év alatt talán egy kissé el is kényeztetett,... most minden támasz nélkül maradt, s többé... senki sem törődött vele." - írta a püspök. - Ágoston Sándor: A szlavóniai magyarság és a Julián-Egyesület = Kalangya, 9. évf. 11. sz. (1940. nov.) 483.
