Századok – 2003
KÖZLEMÉNYEK - Kövér György: Középrend vagy középosztály(ok)? Társadalomteremtő fogalomalkotás Magyarországon a reformkortól az első világháborúig 1119
KÖZÉPREND VAGY KÖZÉPOSZTÁLYOK 1135 a részben leginkább, ahol érzelmi és emlékezeti közösséget, otthonosságérzetet igyekszik teremteni, nem utolsó sorban a jól kigondolt retorikai többes szám első személyre váltással: „Ha a magyar címtelen nemesség átlapozza családi iratait, őriztessenek azok akár büszke levéltárban, akár régi sötét levelesládában, emlékekkel fog találkozni, melyek nem kevésbé szomorúak és véresek, mint nagyok. Halál és romlás, börtön és bitó, számkivetés és bukás. De azért itt vagyunk, megálljuk helyünket, és reméljük Isten után, hogy meg fogják állani az unokák is."54 Nem kevésbé érzékletes és mélyen szántó a válság okainak leírása, amely megkésett ugyan, most lehetővé vált a „gondolkodó sociolog" számára, mert „a régi illusiok eloszlottak, az előítéletekből kinőttünk, sikerült végre a közhangulatban a tiszteletre méltó kegyeletet józan bírálattal egyesíteni, és az orvoslás első föltétele, a helyes diagnózis...". A „sok évi nehéz válság" pedig „csak csekély részben tulajdonítható személyes könnyelműségnek", mint hajdan „erkölcsi oktatók" gondolták. „A válság egy nagy forradalomnak következménye, következménye egy társadalmi, földmívelési, politikai és művelődési forradalomnak; nemcsak azon forradalomnak, mely lezajlott Schwechattól Világosig, mennyi dicsőség két vereség közt, - hanem egy nagyszerű átalakulásnak, melynek Magyarország egy fél századon át csaknem állandó színhelye volt."5 5 A hosszú távon ható, öszszetett okhalmaz kimondása már könnyűvé teszi a részmozzanatok felemlegetését: hogy a „haladás érdekei miatt feledésbe mentek a conservatio, a fenntartás és megszilárdulás nem kevésbé fontos érdekei", hogy „a változás - nem, az ellentét, nagyon is hirtelen, radicalis volt"5 6 S közben egy ideig ez osztály tagjait a passzív rezisztencia fosztotta meg a hadsereg, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás terén való munkálkodástól, majd a szükséges közigazgatási reform mér újabb csapást a gentiyre, a tisztviselőválasztás helyett a hivatali kinevezés bevezetésével, amelyet ugyanakkor maga is szükségesnek ismer el. S akkor már csak másodrendű okként kerül említésre a per- és végrehajtási eljárás gyorsítása, mint a hitelrendszer igénye, vagy a gabonavámok eltörlése, amelyek mind hozzájárultak a birtokos osztály romlásához. S nem feledkezhetünk meg a — már Láng által oly hitelesen elemzett *— culturális és fogyasztásbeli átalakulásról, amelynek során a „rohamos fejlesztés", a „szoros érintkezés a nyugattal" „tömérdek új szükségletet és igényt teremtett".57 Asbóth azonban nem a fatalizmus embere, s úgy látja, hogy a nagy válság kiváltotta a szükséges alkalmazkodási reakciókat. Mint óvatosan mondja: „Azt hiszem, hogy nem illúzió, ha reméljük, hogy túlestünk a nehezén."58 Elismeréssel szól az 1875 utáni korszak „földbirtok érdekei körüli" lépésekről: s a szűken 54 Uo. 13. 55 Uo. 14. A „nagyszerűt" mai nyelven „nagyszabásúnak" mondanánk. 56 Uo. 15.; 16. A „radicális reform" mellett tulajdonképpen az is csoda, hogy még fennmaradt a régi birtokos osztály. „Várható-e, hogy ez osztály, melynek soha sem volt dolga tőkével, mely általán egészben és nagyban alig ismerte a készpénznek más hasznavehetőségét, mint a kártyára és a cigányra, és melynek készpénz egyébre nem is igen kellett, lehet-e ésszerűen várni, hogy oly földbirtok, mely a természeti gazdálkodásból egyszerre és mint egy zökkenéssel löketik bele a pénzgazdálkodásba, fölismerje a tőkék valódi természetét és rendeltetését? Ily fölismerés lehetséges az egyesnél, a nagy tömegnél mindig csak hosszú idő és érzékeny károsodás után fog beállni." uo. 17. 57 Uo. 18-19. 58 Uo. 21.
