Századok – 2003

200 ÉVE SZÜLETETT DEÁK FERENC - Molnár András: Deák Ferenc időszaki követjelentéseiből 1833-1835 1025

1046 MOLNÁR ANDRÁS kerületi tanácskozás alá vétetett, ezen királyi választ tehát ./. alatt8 2 idezárva alázatosan megküldöm. Azon utasítások, melyeket a Tekintetes Karok és Rendek nékünk követeik­nek az úrbéri tárgyban eredetileg és pótolólag adni méltóztattak, oly karba hely­heztetnek bennünket, hogy a 3. cikkelynek 1. szakaszán kívül a királyi válasznak minden pontjaira újabb utasítás nélkül is kijelenthetjük a Tekintetes Rendek kí­vánságát, és így e részben újabb vagy bővebb utasítást kérni szükségesnek nem véltem. Ami azonban az irtások visszaválthatásáról rendelkező törvényt, tudniillik a 3. cikkelynek már feljebb említett 1. szakaszát illeti, kénytelen vagyok erre nézve a Tekintetes Karoknak és Rendeknek újabb rendelését alázatosan kikérni. Ugyanis akkor, midőn e tárgy országos tanácskozás alatt volt, előadtam én a Tekintetes Rendek azon pótoló utasítását, mely szerint ott, hol a lakosok sorsa urbarialis regulatio8 3 vagy örökös szerződés által elhatározva nem volt, s ahol a lakosok kezén lévő földek egyedül irtásokból állanak, a belső telkeket a jobbágyok kezénél meghagyatni, a többi irtásokból pedig egy negyed részt mindenkor, sőt, némely esetekben többet is a jobbágyokra kiosztatni kívántak a Tekintetes Ren­dek, de indítványunkat senki nem pártolván, az el nem fogadtatott. Többfelé ágazó vélemények közül ezen alkalommal a többség hosszas vitatások után végre abban állapodott meg, ami fel is terjesztetett, hogy tudniillik az eredetileg és egyedül a jobbágyok élelmére szánt irtásokat a földesúr vissza ne válthassa. E törvényt a királyi válasz elég határozottnak nem találván, az 1807. esztendőt, melyben tud­niillik a jobbágyok minden irtásoktól törvény által eltiltattak, kívánja a vissza­válthatásra nézve határidőül felvétetni; méltóztassanak tehát a Tekintetes Ren­dek kegyesen elhatározni, hogy minekutána az általános visszaválthatástól szint­úgy, mint az említett utasítástól egészen elestünk, a választás alatt lévő két ja­vallat közül melyiket pártoljuk?84 Minthogy pedig a királyi válasz már kerületi tanácskozás alatt vagyon, és így minekelőtte a Tekintetes Rendek utasítását megkaphatnánk, az irtások kér­dése is hihetőleg előfordul, el nem mulaszthatom a Tekintetes Rendeknek előre alázatosan megjelenteni azt, amit e körülmények között képviselői állásomnál fogva cselekedni kötelességemnek véltem. Mindenekelőtt ismét elő fogom adni többször említett pótoló utasításomat, de ha ezt a többség most is félreveti, és ha eszerint (minthogy sem az általános visszaválthatásra, sem valamely kisebb ter­jedésű megszorításra mái- visszalépni nem lehet) a két javallat közül leszek kény­telen választani, nehogy a Tekintetes Rendek voks nélkül maradjanak, utasításom elérkezéséig inkább az elválasztó időhatárt fogadom el, mintsem az országgyűlési javallatban foglalt kétes értelmű törvényhez járuljak. Mert minden irtást erede­tileg, minden irtást egyedül azért irtottak a jobbágyok, hogy nékik az éleimül szolgáljon, nincsen tehát irtás, mely eredetileg és egyedül a jobbágyok élelmére 82 Benigna Resolutio Regia (kegyes királyi végzés ) 1553/11293. 1834. (Ogy. nyorat. No. 37.) 83 Úrbérrendezés. 84 A kért pótutasításra nézve Zala megye 1834. szeptember 22-i közgyűlése az alábbi határo­zatot hozta: „a nemes vármegye a királyi válaszban javallott 1807. esztendei határidőt el nem fo­gadhatván, követ urakat továbbá is oda utasítja, hogy az irtásoknak a földesuraságok által leendő visszaválthatására nézve az országgyűlése által már elfogadott úrbéri 3. törvénycikkelynek 1. §-ához képest törvényt alkottatni igyekezzenek." (ZML kgy. jkv. 1834:2026.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom