Századok – 2002
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881
902 MISKOLCZY AMBRUS ságát is azzal, hogy nem állítottak fel újabb felelős kormányt. Nem is tehették volna meg, mert ahhoz uralkodói megerősítés kellett volna. Az OHB viszont elvben bármikor visszahívható volt. Pontosabban csak akkor, ha a hatalmi ágak viszonyát rendezik - legalább átmenetileg. Ez a furcsa diktatúra a nagy francia forradalom konventjére emlékeztetett, amely maga is különböző bizottmányok, mindenekelőtt a Közjóléti Bizottmány révén gyakorolta a hatalmat, amíg „a haza veszélyben" valósága és jelszava volt a rendkívüli állapotot legitimáló elv.7 2 Ebben a furcsa diktatúrában a diktátori hatalom Kossuthnak jutott. Készült rá és vállalta, anélkül hogy megtervezte volna a hatalomátvételt, mint azt többen is vélték. Például Ghyczy Kálmán, aki így látta — kiadásra előkészített, ám kiadatlan — emlékirataiban: „Hogy Kossuth előzetes tervezéssel, elhatározott szándékkal erőszakolta a nemzetre a forradalmat, arra magamnak is két adatom van. 1848. július közepén igen lármás ülés volt a képviselőházban. Kossuth szólani akarván, a szószék alá állott, várván, hogy a szószéken álló képviselő bevégezze; én akkor melléje állván, ezen szavakat intéztem hozzá: »Mi lesz kérlek, ha a tárgyalások tovább is így folynak, ezen képviselőházból?« Erre Kossuth hozzám fordulva, így felelt: »Mi lesz? — Konvent!« Megemlíthetem azt is, hogy Kossuth 1848 nyarán gyakran betegnek hirdettetett, s ezen hír után rendszerint utcai kravall következett. Mi azon időben ezen két eseményt összefüggőnek tartottuk, és én igaznak tartom most is azon akkori tapasztalásomat, hogy ha a korona és országgyűlés kiegyezésére egyszer-másszor valamely chance mutatkozott, Kossuth mindig előre závárt tolt elébe, és mindent elkövetett az úgy is nagy izgalomnak folytonos fokozására."73 Ha a nagy francia forradalom tapasztalataira gondolunk, Kossuth valóságos Robespierre-ként jelenik meg az emlékezetben. Egyikük sem tervezett semmit. De ha már tervezésről van szó, akkor 1848-ban az ellenforradalom inkább tervezett, és ő tologatta azt a bizonyos „závárt". Kossuth tavasszal és nyáron csak tagja volt a kormánynak, aki a radikalizálódó nemzeti közvélemény vágyait társainál erősebben kifejezésre juttatta. A kormányban az országgyűlést az országygyűlésben a kormányt képviselte, miközben ő lett a nemzet akaratának végrehajtója. Nyáron még rászólt az ellenzékre, de némi nosztalgiával jelezte, hogy menynyivel hálásabb az ellenzéki szerep. Nyár vége felé pedig már elfogadta a diktatúrát igenelő baloldali erők szövetségét, de a diktatúra gondolatát elvetette. Kossuthnak egyazon vele született „politikai" hibája és erénye volt: származása. Alacsonyról jött ahhoz, hogy nyíltan diktátor lehessen. Nem is vállalta. Olykor játszott a triumvirátus gondolatával. Az egyszemélyi diktátorságot másnak ajánlgatta: Batthyánynak. О léphetett volna a nagy felkelő főurak nyomába. Viszont Kossuth „alacsony" származása erény forrása is lehetett. Formálisan sem vállalta Robespierre szerepét, gyakorlatilag az volt, vagy még több. Megtalálta azt a helyet, ahol a hatalmi ágak metszéspontján egyszerre lehetett a közvetlen demokrácia és a képviseleti demokrácia, egyszóval a demokratikus kultúra „mestere" - ha szabad az 1867-i Deákhoz szóló intéséből némi parafrázissal élni: „Ne 72 Deák István: Kossuth Lajos és a magyarok 1848-49-ben. Bp. 1983. 195-196. 73 Ghiczy Kálmán: Emlékiratai. MTAKK, Ms.4856-49. 112.
