Századok – 2002
Tanulmányok - Miskolczy Ambrus: Kossuth Lajos egy ismeretlen napló tükrében. Hiúság megszállottja vagy emberarcú Robespierre? IV/881
888 MISKOLCZY AMBRUS az ellenzéki magatartás dinamikáját jobban megismerhetjük. Maga is elvetette a kormány kompromisszumkereső politikáját, amelyet Kossuthnak kellett elfogadtatnia a képviselőházzal. Jellemző, hogy Kossuth július 21-i beszédéből csak annyit jegyzett meg: „Tegnap Kossuth igen sokat locsogott, maga is mondta: magam is úgy találom nem miniszternek való ember vagyok. Az Olasz kérdés nem kielégítőleg határoztatott el - Bízzunk a Minisztériumban, nem fog talán vissza élni hatalmával, nem fogja hazánkat, katonáiból kifosztani, hogy azokat az olaszok ellen küldje." Érdekes, hogy arról sem jegyzett fel semmit Gyulay, amit barátaival, ismerőseivel erről beszélhetett. Még Őfelségét sem akarta látni, amikor Innsbruckba menesztendő országgyűlési küldöttséget állítottak össze. Inkább az foglalkoztatta, hogy kimaradjon a kellemetlen nyári utazásból. És örült annak, hogy mint képviselőt, még nem igazolták, és így nem kellett szavaznia, mert akkor a kormány ellenében szavazott volna, miközben az ellenzékiséget egyenesen „bűnös dolog"-nak minősítette. Kossuth nem tudta meggyőzni Gyulayt. Pedig többet mondott, és mást is mondott, mint amit naplóírónk lejegyzett. Július 20-án a kormány álláspontjának előteijesztőjeként azt fejtegette, hogy döntenie kell a háznak, miből indul ki: a körülményekből vagy az elvekből.2 1 A pénzügyminiszter egyszerre éreztette, hogy azonosul a kormány politikájával, és egyben azt kritikusan nézi, miközben megpróbálta kijelölni azt a határt, ameddig a szabadság elvének, az adott helyzetben az olasz nép szabadságának tiszteletben tartásával együttműködhet az uralkodóval és az osztrák kormánnyal az olasz-osztrák háború és béke ügyében. És olyasmit is mondott, amit Batthyány Lajos messzemenően elítélt, éspedig azt, hogy az új Olaszország kapja meg Milánót. Ezt a területi átrendeződést a békét sürgető angol politika is szívesen vette volna,2 2 és osztrák liberálisok sem zárkóztak el területi engedményektől. Batthyány viszont attól tartott, az ilyen kijelentések az osztrák fél és az udvar magyarellenességét fokozzák, és abban bízott, hogy Magyarországra kerülhet a Habsburg Birodalom súlypontja, ha a magyar kormány biztos szövetségesként lép fel, erre pedig erkölcsi alapot ad az, hogy az olasz tartományok népének felkelését a közbeavatkozó Szardínia uralkodója saját dinasztikus hatalmi céljainak próbálja kihasználni.2 3 Egyébként maga Kossuth is felkarolta a reményt, hogy Buda lehet a birodalmi központ. Ugyanakkor azért is kereste a kompromisszumot, mert — mint a Kossuth politikai pályájának egészét áttekintő mű figyelmeztet — „úgy ítélte meg, hogy az átalakulás vezető ereje számára szükséges annak bizonysága, hogy a magyar kormányzat kimeríti a békés megoldás lehetőségét, s nem rajta múlik, ha kenyértörésre kerül sor".24 Élete legkínosabb pillanatai lehettek, amikor július 21-én valóban keserűen fakadt ki: „Mi a tárgyat illeti, uraim, őszintén megvallom, úgy látszik, sem diplomatának, sem miniszternek való nem vagyok, mert nem követem azon szabályt, mit a világnak minden minisztere követ". Mintha bele is zavarodott volna a magyarázkodásba, 21 KLÖM XII. 592. 22 Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848-1849-ben. Bp. 1999. 27. 23 Kosáry: Magyarország, 26. 24 Szabad György: Kossuth Lajos politikai pályája. Bp. 1977. 137.
