Századok – 2002

Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75

86 JEMNITZ JÁNOS Ez az utolsó sor volt talán sokak véleményére a legjellemzőbb. Tisztában voltak azzal, hogy a hadüzenetet már nem kerülhetik el, de azt hitték, hogy ennek tényleges gyakorlati következményei nem lesznek, a háború véget ér, mielőtt az Egyesült Államok katonai, gazdasági hatalmát ténylegesen érezhetnék Európá­ban. Noha április derekától a Népszava folyamatosan híreket adott az amerikai politikai-gazdasági háborús lépésekről, az amerikai hadbalépés tényleges súlyát csak jóval később ismerték fel. Az Egyesült Államok Szocialista Pártja a hadbalépés után 1916 telén, amikor már mindenki észlelhette a háború fenyegető szelét, a párt is elnökjelölteket állított (A. Bensont és M. Hillquitet), akik mind háborúel­lenes programmal léptek fel a gyűléseken. Ilyen értelemben szólalt meg a párt elnöke, E. Debs, valamint Jack London is a pártlapokban. Mikor 1917 februárjában az amerikai-német diplomáciai kapcsolatok meg­szakítása közvetlen háborúval fenyegetett, márciusra összehívták a pártkonferen­ciát, amelyben a régebbi bal- és jobboldali irányzat (M. Hillquit és E. Ruthenberg) összefogott és közös javaslatot terjesztett elő a háború elítélésére. Már korábban, az első baljós hírek nyomán a párt február 2-án levélben szólította fel az elnököt, hogy mindenképpen őrizze meg az ország békéjét, s tagadjanak meg mindenféle katonai szállításokat az európai hadviselőktől. Március 30-án az Egyesült Államok kongresszusa összeült, s Wilson ekkor már a hadbalépést pártolta. A Szocialista Párt ekkor újabb levelet küldött hozzá, újra a béke megőrzésére szólította fel, s figyelmeztette, amennyiben mégis a há­ború és béke kérdésében döntenie kellene, akkor a legfelső fórumra, a népszava­zásra kell azt bízni.44 A pártvezetőség ezek után 1917 áprilisára hívta össze St. Louisba a rendkí­vüli pártkonferenciát. Erre több mint 200 küldött érkezett, akiknek a többsége már az Egyesült Államokban született, és több mint a fele munkás volt. A kon­ferencián olyan határozatokat fogadtak el, amelyek megkövetelték a háborúelle­nes tömegakciók szervezését, a gyűjtések, katonai összeírások, adók megtagadását. A 140 küldött közül csak öten terjesztettek elő háború párti soviniszta indítványt, és 31-en kísérelték meg enyhíteni az eredeti fogalmazványt.45 Később mind a többségi, mind a kisebbségi javaslatot a tagság elé terjesz­tették, s a tagok túlnyomó többsége a nevezetes St. Louisi többségi döntés mellé állt, amely félreérthetetlenül leszögezte: „Az Egyesült Államok munkásosztályá­nak nincsen semmiféle viszálya sem Németország, sem bármilyen más ország munkásaival. Mi elítéljük kormányunk hadüzenetét, mint olyan bűnt, amelyet az Egyesült Államok népe, s a világ népei ellen követett el. A modern történelemben nem volt háború, amely méltatlanabb lenne arra, hogy abba bekapcsolódjunk."46 A kisebbségi indítvány szintén elítélte a háborút, megemlítette, hogy a múlt­ban küzdöttek ellene, de most, miután a háború tény lett, s nem fordíthatnak 44 The International Socialist Review. 1917 január. The New York Call. 1917 január. 45 A. Bimba: History of the American Working Class, i. m. 259. 46 I. m. 260.

Next

/
Oldalképek
Tartalom