Századok – 2002

Tanulmányok - Hermann Róbert: Kossuth Lajos fővezérsége IV/823

KOSSUTH LAJOS FŐVEZÉRSÉGE 825 mellett, melynek formái már gyökeret vertek s gépezete az államot minden irányban történetileg áthatotta, a hadvezér szerepének nem kell, s tán nem is tanácsos a kormányzó szerepével ugyanazonosíttatni; ott a hadvezért tökéletesen féken lehet tartani, hogy nagyravágyása a hont ne veszélyeztesse. Forradalomban nem így van." Kossuth példaként hozta fel az 1849. augusztusi helyzetet: ha ő akkor Görgei haditörvényszék elé állíttatta volna, „volt volna a katonai s polgári hatalom közötti vetélkedés mellett oly haditörvényszék lehetséges, mely reá a bűnöst kimondja?" Bizonyosan nem lett volna, s így ő, Kossuth „a sejtett, de be nem bizonyított árulást" csak akkor akadályozhatta volna meg, ha katonái előtt maga lövi agyon Görgeit. Am ez jel lett volna a hadseregben a lázadásra, „s a testvérgyilkos lázadás bizonyos halálba sodorta volna a nemzetet." Ezért adta át a hatalmat Görgeinek, hogy becsvágyát kielégítve, „az árulót hazafivá változtassam." Görgei azonban így is áruló lett. „Ezen irtózatos tapasztalás mellett a bűnök legnagyobb bűne volna, a hazát még egyszer ily veszélyeknek kitenni. Azon kapocs mellett, mely a hadsereget vezéréhez köti, merő oktalanság abban bizakodni, hogy hiszen, ha veszélyessé válik a hadvezér, le lehet tenni, vagy agyon lehet lőni." О ugyan ezt megtenné, de megmentetnék-e általa a haza? A vezérletnek és a kormányzatnak tehát egy kézben kell lennie. О maga nem ismer nagyravágyást, nem vágyott a helyzetre, amelyben van. De a helyzet megvan, s kötelessége annak felelősségét el nem utasítani. „A nép bizalma körültem összpontosul. Más szavára nem fog a nemzet felkelni. Ha én szólítom fel, felelős vagyok Isten, a világ s a nemzet előtt azért, ami következni fog. Ha én vagyok a felelős, kell, hogy én legyek a vezér." Ezért határozottan kinyilatkoztatja, „hogy én a hadsereg vezényletét kezemből semmi feltétel alatt ki nem adom. Hogy az én kezemben a honszabadság biztos, azt tudom; - az volna-e máséban, nem tudhatom." Klapka ellene vethetné, folytatta Kossuth, hogy nem rendelkezik kellő katonai tapasztalattal. De voltak-e a szabadságharcnak tapasztalt hadvezérei? Bemet kivéve, „ki nagy tapasztaltsága mellett hibát hiba után követett el, sereget prédált el sereg után, s a vezért a bátor katonában elfelejtette, a stratégiát2 a tüzérnek feláldozta, - ki volt rajta s Dembinskin kívül [aki mindig hátrált, de bizony nem mindig okszerűleghátrált, példa: Temesvár] (...) ki valaha csatát intézett harcunk előtt?" Maga Klapka hadtestparancsnoki kinevezése előtt „hány csatát, nem mondom, intézett, de csak látott is?" O, Kossuth, tíz év óta minden üres percét a hadtudománynak szentelte. „Ismerem a hadtörténet által gyakorlati alapelvekre redukált magas taktikát és stratégiát; tanulmányoztam a legnevezetesebb, legtanulságosabb hadjáratokat; otthonos vagyok a katonai szervezet s adminisztráció minden ágazataiban; múlt harcunk nekem is nagy iskola volt; számot vetve lelkiismeretemmel, nem csak hiszem, de tudom, hogy képes vagyok a hadvezéri feladatnak megfelelni." A hadsereget tehát változhatatlan elhatározása ki nem adni a kezéből. „Vagy így lépek fel, vagy nem." Klapka tehetségét méltányolja s becsüli. Ha akarja mellette „a táborvezérkari főnökség dicső s roppant fontosságú állását elfogadni", ő ezt őszinte bizalommal megajánlja számára. Ez a háború idején, „minthogy kívülről kell 2 valószínűleg: stratégát