Századok – 2002
Tanulmányok - Erdődy Gábor: Vezető liberális belga hírlapok a magyarországi eseményekről 1848-ban IV/789
822 ERDŐDY GÁBOR (antiszemitizmus, a parasztság helyzete) jelentkezésére, és egy Magyarország teljes függetlensége kivívására készülő párt állítólagos létezésére. Korán rámutattak az osztrák-magyar ellentétek gyökereire, a horvát-szerb lázadás előkészületeire, s az udvar negatív szerepvállalására, különösen utóbbi összefüggésben. Nyomon követték a birodalom felbomlásával fenyegető válságot, miközben érdeklődésük előterébe fokozatosan a délszláv kérdés került. A szerteágazó ellentmondások középpontjába az átfogó germán-szláv ellentéteket állították, s azok keretei között jelölték ki a magyar kérdés mozgásterét is. Május-június folyamán még egyértelműen negatívan ítélték meg Jellacic lázadását, rámutatva az ellenforradalom mögötte érvényesülő aktivitására. Bíráló megjegyzés nélkül tájékoztattak ugyanakkor az önálló magyar külpolitikai kezdeményezésekről, a birodalmi központ Budára történő áthelyezésének tervéről. A magyar politikai élet legjelentősebb szereplőjének egyértelműen Kossuthot ábrázolták, olykor alaptalanul republikánus törekvésekkel gyanúsítva meg őt, ami azonban nem ásta alá a magyar kormánnyal és a magyar viszonyokkal kapcsolatos, összességében pozitív hozzáállásukat. Július 2. felében azonban fordulat következett be. Az egyszerű híradások, illetve rövid kommentárok mellett megjelentek az első átfogó, értékelő .és visszaemlékező kisebb tanulmányok, melyekben egyre erőteljesebben megnyilatkozott a magyar nacionalizmus bírálata, a korábbinál nagyobb megértés a nemzetiségek (különösen a horvátok) irányában és szaporodtak a válságért a magyarokat hibáztató vélemények. Bár az ellenforradalom háttérben kifejtett szerepét továbbra sem hallgatták el (augusztus végén többször beszámoltak a magyarok kompromisszumkereső próbálkozásaikról is!), de a lázadó nemzetiségekkel szemben a magyarok immár elnyomóként jelentek meg, akiknek megkérdőjelezték immár a liberális szabadságeszme melletti őszinte elkötelezettségüket is. A szeptemberi válság kibontakozását értékelve egyoldalúan a pesti radikális-forradalmi (sőt anarchikus!) megnyilvánulásokra helyezték a hangsúlyt és a felelősséget gondosan megosztva az udvar, a magyarok és a nemzetiségek között (utóbbiak iránt egyre növekvő megértést nyilvánítva), a legkisebb affinitást nem tanúsították a törvénytelenül megtámadott alkotmányukat védelmezők irányában. Novembertől szinte már egyhangúan a magyarellenes hangulat dominált. Az ekkor megjelent írások visszamenőleg is megvonták a bizalmat, és semmi esélyt nem adtak a Habsburg-ellenes háború megnyerésére, Ferenc József trónra lépését pedig kifejezetten pozitív fordulatként üdvözölték. Magyarország lekerült az újságok híroldalairól. A Habsburg propaganda hatását tükröző december végi értékelések különösebb rokonszenv, vagy akár sajnálat nélkül vették tudomásul, hogy a magyar ügyet gyakorlatilag lezártnak tekinthetik. Az újévi esélylatolgatásokból szinte kilógott a Le Messager, amely egyedül mutatott rá arra, hogy Ferenc József semmiben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket s, hogy az újjászerveződő birodalom minden szegletében az abszolutizmus politikája teljesedik ki. A magyarok szempontjából bekövetkező esetleges kedvező fordulattal azonban ő sem kecsegtetett.
