Századok – 2002
Tanulmányok - Tusor Péter: A magyar hierarchia és a pápaság a 17. században III/527
A MAGYAR HIERARCHIA ÉS A PÁPASÁG A 17. SZÁZADBAN 537 ható el a követjárás értékeléséről és következményeiről. Bár a korábbi kutatás feltételezhetően ismerte a vonatkozó forrásokat, feldolgozásukat valószínűleg apologetikus megfontolásokból elmulasztotta. A bécsi nunciatúra és a pápai államtitkárság korabeli levelezése arról tanúskodik, hogy Rómában 1632 után kifejezetten úgy tekintettek a magyar egyház fejére, mint az uralkodó pápa és kurzusa bíborosi kollégiumbeli ellenzékének vezéralakjára. Pázmányt „hálátlan kreatúraként" a Barberini-ház iránti kötelező odaadás elmulasztásával, bíborosi esküjének megszegésével, sőt úgymond a pápai udvar elleni politikai machinációkkal vádolták. Az államtitkárság és személyesen Francesco Barberini bíborosnepos (1623-1644) arra utasította Ciriaco Rocci bécsi nunciust (1630-1634), hogy minden lehetséges módon és eszközzel hiúsítsa meg azt az elsősorban spanyol elképzelést, hogy Pázmány állandó császári követként, illetve Magyarország és az örökös tartományok protektoraként visszatérjen az Örök Városba. A nunciust arra is felhatalmazták, hogy szükség esetén közölje: 1. az esztergomi bíboros küldetése annak a jele lenne, hogy Bécs nem törekszik a kapcsolatok javítására; 2. amennyiben Pázmány követi címmel ismételten útra kel, nem fogják beengedni az Egyházi Állam területére; 3. egyébként pedig megérkezése előtt egy olyan bullát fognak publikálni, ami lehetetlenné teszi, hogy bíborosi privilégiumaival élve hosszabb időre elhagyhassa székhelyét. (Érseki székéről való lemondását feltételezhetően nem szentesítették volna kánonilag.)32 Az 1634-ben publikált, a rezidencia-kötelezettséget ésszerűtlenül megszigorító Sanda Synodus Tridentina kezdetű pápai konstitúció megszületéséhez részben a legnagyobb magyar főpap római visszatérése körüli Habsburg-tervezgetések szolgáltattak alapot. A bulla eredményeképpen a 17. század derekán a pápaválasztó konklávékon résztvevő nem olasz bíborosok aránya történelmi mélypontra süllyedt.3 3 A barokk pápaság és a magyar hierarchia feje közötti politikai konfliktus következményei elsősorban egyházi téren jelentkeztek. A magyar katolicizmus de la maison d'Autriche de 1631 à 1635. Lille-Paris 1920. 146-165., Dieter Albrecht: Zur Finanzierung des Dreßigjährigen Krieges. Die Subsidien der Kurie für Kaiser und Liga 1618-1635. Zeitschrift für bayerische Landesgeschichte 19 (1956) 534-567, 557-558., Konrád Repgen: Finanzen, Kirchenrecht und Politik unter Urban VIII. Eine unbekannte Denkschrift aus dem Frühjahr 1632. RQ 56 (1961) 62-74., Bireley: Religion and Politics. 183. Mindazonáltal igazat kell adnunk Georg Lutznak, aki e jelentős követjárás újbóli, minden összefüggést megragadó feldolgozását sürgeti (Roma e il mondo germanico. 452-453. 75. jegyzet). 32 BAV Barb. Lat., vol. 6978, 14v. 41r . 52r v . 74r . 76r ., vol. 6971 fol. 8V 15V 55V, vol. 6974, fol. 76rv 102r v, illetve vol. 7064, fol. 101r-102r . 120V 125V 136v-137r v . 159v és vol. 7066 fol. 9rv ss. 12r v. 15V, Galla Ferenc: Harminckilenc kiadatlan Pázmány-levél. (Monumenta Hungáriáé Italica s.n.). Vác 1936. 30*-33*, n. 46. - vö. Tusor Péter: Pázmány állandó római követségének terve (1632-1634). In: Pázmány Péter és kora. (Pázmány Irodalmi Műhely. Tanulmányok 2). szerk. Hargittay Emil. Piliscsaba 2001. 151-175. - Abban, hogy a bécsi udvar elállt Pázmány bíboros-protektorságától és helyette Hippolito Aldobrandinit nevezték ki, annak is szerepe lehetett, hogy az olasz bíboros fivére, a máltai lovagrend nagymestere elesett a nördlingeni ütközetben, és VIII. Kelemen családját e tisztséggel akarták kárpótolni. Hippolito Aldobrandini kifejezetten kérte Magyarország és az örökös tartományok bíboros-protektorságát. Archivio Doria-Pamphili (Roma), Fondo Archiviolo, busta 312, fol. 539rv és busta 314, fol. 301rv., Wodka-, Zur Geschichte der nationalen Protektorate. 54 és 65. 33 Wolfgang Reinhard: Reformpapsttum zwischen Renaisannce und Barock. In: Reformatio Ecclesiae. hrsg. v. Remigius Bäumer. Padernborn 1980, 779-796, 782., lásd még Maria Antonietta Visceglia: La Giusta Statera de' porporati. Sulla composizione e rappresentazione del Sacro Collegio nella prima metà del Seicento. Roma moderna e contemporanea 4 (1996) 167-212.
