Századok – 2002

Történeti irodalom - A szabadság Debrecenbe költözött. Tanulmányok 1848/49 történetéhez (Ism.: Urbán Aladár) II/507

508 TÖRTÉNETI IRODALOM i szándékáig jutott el, mint az megfogalmazódott a Bálcescu és Kossuth között 1849. július 14-én aláírt Projet de pacification szövegében. Az egyezmény jelentőségét felismerve, ez indította Kossuthot és Szemerét a nemzetiségi törvény (tulajdonképpen országgyűlési határozat) beterjesztésére és elfogadtatására. Ez a lépés — idézi egyetértően a szerző a korábbi megállapítást — valójában feladta az egységes magyar „politikai nemzet" eszméjét. Pallagi László: Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában és a Habsburg Birodalomban 1848 előtt c. elméleti igényű áttekintése azt vizsgálja, hogy a címben jelzett törekvések milyen formában jelentek meg térségünkben. Az egyik típusa volt ezeknek az elképzeléseknek az a törekvés, amely a Birodalom megerősítésében látta a megoldást, mint a pánszláv veszélytől félő Wesselényi Miklós, vagy mint a pángermán törekvések miatt aggódó Frantisek Palacky. Más megoldást képzelt el a párizsi emigrációban működő Czartoryski herceg, aki a birodalmi keretek felbomlasztását, Lengyelország visszaállítását, Szerbia önállóságát tekintette céljának. Önálló úton járt az illirizmus, amely Nagy-Horvátország megteremtését tűzte célul, s amely törekvés ütközött az osztrák, a magyar, de a szerb érdekekkel is. Az egységtörekvések harmadik, gazdasági aspektusú elképzelése Friedrich List elképzelése, aki a térségben a Habsburg Birodalmat is bevonva nagy gazdasági egység létrehozását képzelte el. Végül negyedik verzióként említi a szerző a még a cár szolgálatában álló Czartoryski 1803-1804-ben született tervezetét, amely Európát hat nagyobb egységre osztotta volna, amelyben a Habsburg Birodalom integritása nem sérül, de Oroszország (perszonálunióban a visszaállított Lengyelországgal, balkáni befolyásával) kétségtelen hatalmi túlsúllyal rendelkezett volna. A tervezet mai szemmel valóban irreálisnak tűnik. 1802., az amiensi béke után azonban Európában nincsen háború, Oroszország elhagyta az osztrák szövetséget, s a cár ezek szerint elképzelhetőnek tartotta az együttműködést Napóleonnal. Befejezésül a dolgozat azokat a meggondolásokat tekinti át, amelyek újabb és újabb elképzelések kidolgozásához vezettek, illetve azokat a tényezőket vizsgálja, melyek az integrációs tervek kudarcát okozták. Ezek között a legfontosabb az, hogy a terveknek nem volt reális politikai alternatívája, mindenekelőtt hiányzott a nagyhatalmak támogatása. A lezajlott események utóhatását vizsgálja Miru György: 1848 demokratikus hagyományai c. tanulmánya. Kiindulópontja 1848 társadalmi programjának értékelése, amely a törvények jóvoltából a személyes szabadságon túl megnyitotta a volt jobbágyok előtt a tulajdonossá válás lehetőségét. A jogegyenlőség nem volt teljes, de a tervezett további reformok „az egységes és oszthatatlan állampolgári társadalom" megvalósulását ígérték. A szőlődézsma eltörlése, Kossuth 1849. április 19-i az úrbériség kérdéseit tisztázó rendelete, majd az országgyűlés nemzetiségi és emancipációs határozata jelezték a háborús következmények ellenére érvényesülő törekvéseket. Az abszolutizmus a jogokban való egyenlő részesülés elvi alapján állott, de nem volt érdekelt a jogkiterjesztésben. A kiegyezés után a magyar politikát nemcsak közjogi vonatkozásban, hanem társadalompolitikájában is a 48-as alapoktól való eltérés jellemezte. Az emigrációban Kossuth a demokrácia kiterjesztését, az önkormányzatiság megvalósítását, a csak az írni és olvasni tudástól függő általános választójog megadását tartotta kívánatosnak. A hazai politika — az 1861. évi közjáték után — Andrássy kormánya a jogegyenlőség hangoztatása mellett szűkítette a választójogot, s a törvényhatósági kormányzatban megteremtette a legnagyobb adófizetők érdekei érvényesítésének eszközét, a virilizmust. A liberális politikai elit 1868-ban jelentős nyelvi és kulturális engedményeket tett a nemzetiségeknek, de a törvény rendelkezéseinek végrehajtását egyre növekvő mértékben akadályozta. Az ellenzék politikájában a közjogi kérések, a dualizmus rendszerének bírálata állott a központban. A szerző ettől eltérő kivételként a társadalmi egyenlőség szükségességét hirdető Schwarz Gyula, a nemzetiségi egyenjogúságot igénylő Mocsáry Lajos, majd a szociális szempontokra ugyancsak érzékeny Hermann Ottó nézeteit összegezi. Annak okát, hogy az 1848 előtti érdekegyeztető szemléletet miért nem sikerül a dualizmus nemzedékének megújítani, a dolgozat elsődlegesen abban látja, hogy az egymást követő kormányok azért nyúltak a jogszűkítés eszközéhez, mert féltek a nemzetiségek előretörésétől. A kötet módszerében egyedülálló tanulmánya Velkey Ferenc: „Hattyúdal 848". Egy Széchenyi beszédvázlat margójára c. írása. A viszonylag rövid német szöveget a szerző először időben helyezi el részben Széchenyi naplójegyzetei, részben az adott politikai helyzet ismeretében. A dolgozat sikeresen bizonyítja, hogy ez a vázlat — egy terjedelmesebb másik vázlattal együtt — a népképviseleti országgyűlést szolgálta, — s minden bizonnyal nem került sor Széchenyi tervezett, az ország tragikus helyzetének bemutatását célzó beszédére. (A pesszimista helyzetmegítélés sugallta a „Hattyúdal" címet.) A szerző ezt követően mondatonként, illetve gondolati egységenként elemzi a beszédvázlatot és meggyőzően tárja fel Széchenyinek az adott részletek mögötti helyzetelemzését: a kormány politikájának, s e politika veszélyeinek megítélését. Velkey nemcsak az adott szöveg gondolati egységeinek objektív és szubjektív összefüggéseit tárta fel figyelemre méltó elemzőkészséggel és tárgyi ismerettel, hanem elgondolkodtató magyará-