Századok – 2002

Közlemények - Neumann Tibor: a Vízköz kisnemesi társadalma a középkorban II/417

A VÍZKÖZ KISNEMESI TÁRSADALMA A KÖZÉPKORBAN 437 tokaikat leányuknak és birtoktalan vejüknek, határozottan megkönnyítve ezáltal a halálukat követően a fiági atyaílsággal támadó pereskedést.11 2 A leánynegyedként járó birtokvagyon az esetek nagy részében hosszabb-rö­videbb pereskedést követően került a nemes leány, illetve családja kezébe, miután azt az atyafiak — a fogott bírák rendelkezése szerint — birtokukból kihasítva Сexcisive) kiadták. A 14. században és a 15. század első felében még semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érte az így „megnemesített" utódokat, a falu teljes jogú birtokosaivá váltak és a birtokot „adományozó" atyafiakkal továbbra is egy atyafiságba tartoztak, azaz magszakadás esetén örököltek egymás után.113 A változás a 15. század második felére tehető. A pozsonyi káptalan első bevallási jegyzőkönyvében (1499-1513) a jókaiak körébe beházasodott jobbágyok mindegyi­ke, míg a leányági leszármazottak ama része, amely negyedi birtokvagyonát fris­sen (egy-két generációval korábban) szerezte, már rendesen a jobbágyok megszó­lítására szolgáló prouidus jelzőt kapja.11 4 Sőt, 1509-ben egy birtoktalanhoz hoz­záment nemesasszonyt „nobilis ac honesta domina"-ként tűntetnek fel.115 A 16. század első felére tehető az, hogy némely családi levéltárból kiselejtezik azokat az iratokat, amelyek az adott család birtokjogát negyed kiadásával hozták össze­függésbe. Mikor az alsóborsai Szüllő család az 1540-es évek elején egy örökösödési per kapcsán összeállítja leszármazási tábláját, abból a leányági származás eltit­kolására két generációt elhagy és magát közvetlenül a jogbiztosító 14. századi ősnek, Andának a fiától, Pétertől származtatja.11 6 A leánynegyedből származó birtokjog átértékelődésének az is következmé­nye lesz, hogy a negyeddel „nemesítők" és az ezáltal „nemesítettek" között mái­nem egyenrangú a kapcsolat. Ennek határozott megnyilvánulása, hogy a peres helyzetet követő megegyezések során a negyedet korábban kiadó család gyakran visszaveszi a negyed bizonyos tartozékait. Midőn az 1509 előtti években két kö­zépborsai leányági utód, Szabó Mátyás és Antal nemesi telkükre újadományt nyer­tek, az iktatásnak nem csak a mondott telken velük együtt élő szintén leányági 112 Két tipikusnak nevezhető példa: Egyházfa: 1411: DL 79002. (Zichy lt.); Borsa: 1407-1423: DL 37372. és DL 37386. (Szüllő lt.) 113 Az egy atyafiságba tartozást hangsúlyozza: Bónis György: Hűbériség és rendiség (107. jegy­zet) 462.; Erre és az ezzel járó kölcsönös örökösödési jogra egy jellegzetes egyházfai példa: 1411: DL 79002. (Zichy lt.), ahol a leánynegyedet kiadó és az azt megkapó személyek fogadják, hogy bárme­lyikük magszakadása esetén részbirtokuk ,,de uno ad alium" száll. 114 1510-1512: DF 279 998. (Pozs. kápt. hit. Prot. 226. a régen kiadott negyed birtokosai nem providusok.; 236. providus férj.; 290-291. providus félj.; 297-298. két providus férj, három nemes asszony, akiknek apjuk providus volt.; 336-337. a leánynegyeden élők nagyanyja volt nemes asszony, ők viszont már providus és honesta domina megszólítást kapnak. Utóbbinak félje is providus.) - A jelenségre 1. Kubinyi András'. A középbirtokos nemesség (96. jegyzet) 9., ahol a szerző hangsúlyozza, hogy a „post matrem" és „post uxorem" nemesség Werbőczy általi kizárása egy már korábbi ten­dencián alapult. Vö. Tringli István: Jagelló-kori levelesítő jegyzék Zalából. Levéltári Közlemények 69. 16. Itt is szeretnék köszönetet mondani Tringli Istvánnak dolgozatommal kapcsolatos észrevé­teleiért. 115 1509: DF 227 645. (Pozs. kápt. mit. A-9-13.) „pro nobili ac honesta domina Elizabeth, relicta condam providi Fabiani de Eghazffalwa". 116 Számtalan ilyen családfa maradt fenn. Pl. 1540-es évek: DL 37425. (Szüllő lt.) - A családfa ilyetén fabrikálása miatt az 1590-es években egy-egy per során meg is kérdőjelezték a Szüllők Bor­saiak közül való származását. L. pl. Jegyzőkönyv, 1590 körül. MOL P 707. (Zichy lt.) 29 et С, numerus nélkül. — A leánynegyeddel kapcsolatos iratok hiányoznak a Takách-Tolvay levéltárból is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom