Századok – 2002

Történeti irodalom - The City in Central Europe (Ism.: Vértesi Lázár) I/263

265 TÖRTÉNETI IRODALOM A Brighton Egyetemen vizuális kultúrát oktató David. Crowley Krakkó különös esetét vizsgálja, mint olyan városét, amely bár az ország felosztása miatt a Habsburg birodalom elhanyagolt perifériájára szorulva a modernizáció hatásaitól sokáig érintetlen maradt, a lengyel nemzeti történelemben mégis megkülönböztetett helyet töltött be. Crowley az egyes építészeti elképzelések és lengyel azonosságtudat közötti lehetséges összefüggéseket vizsgálja, s azt, hogy ezek művészi interpretációja mennyiben képes megerősíteni vagy éppen kritizálni ezek fontosságát. A lengyel nemzeti államiság elvesztése miatt a kulturális tevékenység nemzetformáló, megtartó szerepe nagyon felértékelődött, mivel a lengyel „örökség" legfontosabb letéteményesének tekintették. 1905-ben, a Habsburg államgépezet észrevehető gyengülésének és a japán-orosz háború reményteljes időszakában, mikor a Wawel történelmi épületegyüttese — felszabadulva a közvetlen császári ellenőrzés alól — ismét lengyel fennhatóság alá került, a tekintélyromboló szarkazmusáról elhíresült „Zöld Léggömb" kabaré művészközönsége egy sajátos, ironikus hangvételű karikatúra-sorozatban állította pellengérre a nemzet megszabadítását magára vállaló, egymással versengő politikai programokat. Csakúgy, mint azok minden ízében városi — modern vagy éppen konzervatív — művészi kifejezési formáit. A cikkhez kapcsolt számos reprodukció segít képet alkotni e cinikus hangvételű kiállítás rendkívüli anyagáról. A Northumbria Egyetemen kultúrtörténetet tanító Jill Stewart esszéjében Ausztria-Magyarország legjelentősebb turisztikai centrumának, Bécsnek a példáján mutatja be a modern városi élet századfordulón megjelenő, s hamar népszerűvé váló új szegmensét, a turizmust, illetve annak hatását a városra és a városi közlekedésre. E specifikusan városi turisztikai kultúrának a kialakulása kapcsán elemzi azokat a módszereket, amelyekkel vonzóvá tették a régi, bécsi városmagot, s tetszetős városi díszletté alakították át a „modern" turisták ízlésének megfelelően. A birodalom minden sarkából ide özönlő turisták segítettek megerősíteni a „régi Bécs" városvezetés által is támogatott arculatát, mely a festőiségre, ragyogásra és „kedélyességre" helyezte a hangsúlyt. Ez ugyanakkor figyelemelterelésként is szolgált a város szociális és politikai problémáiról, amelyek többek között éppen az új, regionális nemzeti központok — Budapest vagy Prága — felemelkedésével párhuzamosan Bécsben bekövetkező visszaesésben gyökereztek. Akárcsak az előző cikkben említett Krakkó esetében, a nemzeti mozgalmak imént említett fővárosai is megpróbálták a kulturális turizmust regionális, nemzeti és szellemi identitásuk megerősítésének eszközeként felhasználni. A századfordulós Bécs az esztétikai és intellektuális modernizmus egyik legfontosabb európai központjává vált. Ebben a folyamatban a főszerepet a város zsidó elit értelmiségi elitje vitte, nemcsak alkotóként, de a modern művészetek és elképzelések felkarolója, és patrónusaként is. Steven Beller, az osztrák zsidóság történetének kutatója ebben az írásában amellett érvel, hogy a közép-európai városiasságnak az a speciális formája, amely Bécsben kifejlődött, egyfajta figyelemreméltó kölcsönhatás eredménye volt Bécs hagyományos, az egész német felvilágosodás szellemi tradíciójára épülő kulturális öröksége és a magasan képzett zsidók között. Ez utóbbiak az asszimilációt és a kulturális folyamatokban való részvételt az integráció és önfejlesztés fontos elemének tekintették. A város és zsidó lakosságának egymásra hatása kettős eredménnyel járt: asszimilációjuk eredményeképpen a monarchia peremterületeiről beköltözött zsidók „nagyvárosi" polgárokká váltak, míg a zsidóság sokrétű alkotó szerepvállalásának eredményeként Bécs széles látókörű szellemi hátterével igazi kozmopolisszá alakult. A kulturális önfejlesztés, a képzés lehetőségének elérhetővé tétele fontos eleme volt a bécsi Szociáldemokrata Párt — politikai és társadalmi stratégiáját közvetlenül érintő — kulturális programjának. Tim Kirk, a Northumbria Egyetem oktatója, esszéjében azt bizonyítja, hogy nem csupán az állami hatóságok és kultúrkritikusok fejezték ki aggodalmukat az új, tömegkultúrára építő szórakoztatóipar hatásaival szemben, hanem a munkásosztály képviselői is. A párt vezetői az I. világháború előtti Bécsben felismerték a kultúra társadalmi és politikai fontosságát, és — bár 1918-ig csupán kevés sikerrel — arra törekedtek, hogy az olcsó szórakoztatástól eltérítsék a munkásság figyelmét, és azt inkább az épületesebb és a társadalmi küzdelemre való felkészülést jobban szolgáló kulturális javak felé irányítsák. A nagyvárosok fejlődése számos társadalmi és gazdasági lehetőséget kínált, ami tömegével vonzotta a városba az embereket. E jelenségszámba menő növekedés azonban számos új problémát is felvetett, így a szegénységgel kapcsolatos szabályozás és ellenőrzés szükségességének kérdését. A Közép-Európai Egyetemen tanító Susan Zimmermann tanulmányában azt boncolgatja, hogy a századfordulós Bécsben és Budapesten mennyire kibogozhatatlanul fonódott össze a női prostitúció és a szegénység problémájának kezelése. A szükséges rossznak tekintett prostitúcióved szemben milyen magatartást tanúsított a hatóság, amely legfőbb céljának a szegénység nyilvánvaló jegyeinek