Századok – 2002

Vita - Nagy József: Válasz. Honvári János vitacikkére I/234

234 VITA Nagy József VÁLASZ Honuári János vitacikkére Köszönettel és örömmel olvastam Honvári János megjegyzéseit, a Századok 2001. 5. számában megjelent tanulmányommal kapcsolatban. A köszönet részben a Századok szerkesztőségét illeti, amely igen korrektül lehetővé teszi, hogy a kri­tikában részesített szerző a bíráló észrevételekre azonnal válaszoljon, részben Honvári Jánost, aki tanulmányomat nemcsak igen gyorsan elolvasta, hanem a „megjegyzést" messze meghaladó teljedelemben és szakszerűséggel reagált. Az örömöm pedig abból adódik, hogy az 1950-es évek mezőgazdasági problémái iránt más is érdeklődik, s reméljük, hogy a következő években az érdeklődők száma még növekedni fog. Mielőtt Honvári János megjegyzéseire válaszolnék, előre kell bocsátanom, hogy a Századokban közölt cikk egy a magyar mezőgazdaság 1945-1956 közötti foglalkozó nagyobb tanulmány egy fejezete, így a traktorok és más munkagépek háború utáni állapotáról már korábban is írok, s terjedelmi problémák is hozzá­járultak ahhoz, hogy ebben a fejezetben a gépállomásokkal bővebben nem foglal­kozom. Honvári János megjegyzéseiből és a mellékelt tudományos apparátusból azonban úgy látom, hogy személyében megfelelő kutatója lesz ennek a témának. A továbbiakban pedig jöjjenek a konkrétumok: Bírálatának első oldalán kifejti, hogy pusztán „ténybeli tévedéseimre" sze­retné a figyelmet felhívni. Ezek első lépcsőben a következők: a) a gépállomás hálózat kiépítését nem az 1948. április 27-i kormányrende­let indította el; b) az Állami Mezőgazdasági Gépszolgálat nem azonos az Állami Mezőgaz­dasági Gépüzemmel; c) az 1948 nyaráig felállított gépállomások „messze nem azonosak az 50'-es években működő gépállomásokkal" (2. o.) Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az Állami Mezőgazdasági Gépszol­gálat és az Állami Mezőgazdasági Gépüzem két külön fogalom. Sajnos azonban a korabeli rendeletek a két intézmény feladatkörét gyakran összekeverték. Az Al­lami Mezőgazdasági Gépszolgálat fő feladata a traktorállomány tulajdonviszonya­inak és használhatóságának felülvizsgálata volt, s bírálóm szerint „ez a nagysza­bású munka 1947 végére befejeződött és a gépszolgálat egy év alatt végrehajtotta azt a feladatot, amiért 1947 januárjában létrehozták". (10. o. 46. sz. jelzet) „A fenti feladatok lebonyolításával az Állami Mezőgazdasági Gépszolgálat megszűnt és az ügyosztály annak felszámolását már meg is kezdte" (10. o. 47. sz. jelzet). A következő bekezdés elején azonban így folytatja: „Az első gépállomást nem az 1948 áprilisában létesített Állami Mezőgazdasági Gépüzem, hanem az Állami Me­zőgazdasági Gépszolgálat (pontosabban annak közvetlen felettes szerve, az FM Gépesítési Ügyosztálya) hozta létre". Úgy látszik mégsem számolták fel. Sőt pár sorral lejjebb kiderül, hogy ez az ügyosztály gépállomásokat kíván megszervezni, s az első gépállomást 1947. november 23-án Kisszálláson fel is állították (10. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom