Századok – 2002
Tanulmányok - Makkai Béla: A kivándorolt magyarság anyaországi támogatása a 20. század elején Ploiesti példáján I/3
A KIVÁNDOROLT MAGYARSÁG ANYAORSZÁGI TÁMOGATÁSA. 17 munkavállalóként Romániába érkezett családok a hazatérésük utáni érvényesülés érdekében veszik igénybe a magyar államnyelven oktató tanintézetek szolgáltatását; s Jogos" igényüket Kuczka nem tartotta célszerűnek elutasítani...89 A belügyekbe való be nem avatkozás elve szerint ezt a gyakorlatot a román hivatalosság sem kifogásolhatta. A csángó-magyarok román iskolába kényszerítésénél mégis annyival indokolhatóbb volt, hogy a katolikus iskolák hazai román tanulói esetében a szülők saját belátásuk szerint, szabad akaratból döntöttek a magyar iskola mellett. Az akció iskoláitól elvárt „magyar nemzeti jelleg"-gel némiképp ellentmondásban lévő, s „felhígulás"-t hozó létszámgyarapodás ellenére a '10-es évek kedvezőtlen tendenciái (a buzáui90 és tírgovi§tei iskola megszűnése és a giurgiui elsorvadása 9 1 ) már a szomorú véget vetítették előre. A ploie§ti katolikus iskola azonban egyelőre még tartotta magát. A református iskola A város református iskolája régebbi múlttal dicsekedhetett. A protestáns iskola katedráján már évek óta Teleki Mózes levita-tanító állt. Többévtizedes oktatói-lelkészi munkájában bizonyára megfáradt kissé, de még 1869-ben megkezdett romániai szolgálata során mindvégig következetesen magyar tanterv szerint tanított. Ahogy később értékelték munkáját: nemzeti missziót töltött be a romániai magyar szórványban. Nem sokkal az akció kezdete után bekövetkező halálával Kőváry Zoltán,9 2 majd 1906-tól Eberth Margit lépett a helyébe.9 3 A tanítás feltételei azonban nem mindenben feleltek meg a kívánalmaknak. A romániai református egyházmegye esperesének 1902-ben kelt beszámolója szerint a tanintézet felszerelése hiányos: a padok, ablakok, ajtók elkoptak és megrongálódtak. Az ifjúsági könyvtár szegényes és elhasznált s még a legfontosabb tornaszereknek is híján vannak.94 A minőségi oktatást hátráltató problémák némelyikének orvoslásához azonban a puszta anyagi segítség kevésnek bizonyult. Ebbe a kategóriába tartozott a tankönyvellátás. A hazai tanintézetekben rendszeresített tankönyvek egy részét ugyanis a román tanfelügyelet betiltotta, és bonyolult engedélyezési eljárás után lehetett csak újakat használni. A tantervekkel hasonlóképpen állt a helyzet.95 Hamarosan az is kiderült, hogy itt nem csupán eseti kifogásokról van szó. A román hatóságok ugyanis kifogyhatatlan találékonysággal újabb és újabb ürügyet találtak a magyar iskolák elmarasztalására. Ezek megoldása nem kis erőfeszítést kívánt a titkos akció vezetésétől, amely diplomáciai csatornákon keresztül csak közvetve tudott befolyást gyakorolni az események alakulására. A mindkét felekezet isko-89 MOL К 26 ME 945. es. 6930. 1912 XVIII. t. 29. asz. 90 MOL К 26 ME 945. es. 4301. 1912 XV t. 91 MOL К 26 ME 945. es. 6930. 1912 XVIII. t. 29. asz. 92 RZsL, 2. f. Külügyi ir. 49. d. 531. 1904 93 RZsL, 2. f. Külügyi ir. 52. d. 100. 1906 94 RZsL, 2. f. Külügyi ir. 48. d. 512. 1902 - A romániai missziói egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, Bukarest, 1902. (szept. 25.) október 8. 95 Uo.