Századok – 2002

Tanulmányok - Makkai Béla: A kivándorolt magyarság anyaországi támogatása a 20. század elején Ploiesti példáján I/3

A KIVÁNDOROLT MAGYARSÁG ANYAORSZÁGI TÁMOGATÁSA. 15 remtsék. Az árverezés sikerétől függetlenül a miniszterelnökség kötelezettséget vállalt ezen összeghatárig az új iskolaépület felépítésére.7 7 Végül az eredetit meg­haladó vételár elfogadására is felhatalmazták a mindenes Pallavicini őrgrófot, meghagyva, hogy az épületet — a látszat megőrzése végett — a Szent László Társulat elnökére, Szmrecsányi püspökre telekkönyvezzék.7 8 Az 1905 augusztusában sikerrel megtörtént telekvásárlásról a magyar kor­mányfő megkönnyebbülten számolt be a közös külügyminiszternek, hiszen a vá­rakozásoktól eltérően nem lett belőle diplomáciai bonyodalom, (még csak kelle­metlen parlamenti interpelláció sem).7 9 Az új iskola megnyitására azonban még esztendőket kellett várni, pedig az egy fedél alatt működő vegyes osztállyal támadt állandó nehézségek8 0 is a saját intézmény megépítését sürgették. Időközben a tanítói posztokon személycserék történtek. A Csiky-házaspárt közéleti passzivitásuk miatt hazarendelték. (A pótlásukra érkező, kiváló képesí­tésű Rottár Emilt viszont „a szolgálat érdekében" helyezték ide a fővárosból.)81 Ennél nagyobb csapás volt azonban az 1910-ben elszenvedett földrengés, amely a katolikus iskolát olyan súlyosan megrongálta, hogy a román hatóságok bezáratását helyezték kilátásba. Valószínűsíthetően itt nem a plébánia telkén egykor működött és megszűnt, s nem is bérelt iskolaépületről van szó, hanem a Szent László Társulat 1905-ben vásárolt telkén lévő épület megrongálódásáról, máskülönben nem valószínű, hogy a bontás és helyreállítás munkáira a magyar kultuszminisztérium külön forrást ajánlott volna meg, ami a bontás-anyagok újrahasznosítása mellett is tekintélyes ösz­szeget emésztett fel.82 A helyreállítási munkák javát a tanítás folyamatossága érde­kében a karácsonyi és húsvéti szünidőre ütemezték.8 3 Időközben azonban gőzerővel folyhattak az új iskola építésének munkálatai is, hiszen (legalább is a bezáratás elkerülését biztosító mértékéig) rendbe hozott régi iskola majdani hasznosítására több megkeresés is érkezett a Szent László Társulathoz. A miniszterelnökség álláspontja az volt, hogy az iskola a Magyar Otthon használatába kerüljön, a plébániai iskola igényeinek teljesítését pedig a Ke­reskedelemügyi Minisztérium mérnökének statikai vizsgálatától tette függővé.8 4 77 MOL К 26 ME 743. es. 1602. 1905 XVII. t. 194. asz. 78 A püspök volt formálisan a vételár fedezetét jelentő hitel felvevője is. Ám a kölcsön vissza­fizetéséért valójában a miniszterelnök vállalt garanciát a magyar állam nevében. - MOL К 26 ME 743. es. 1747. 1905 XVIII. t. 79 MOL К 26 ME 743. es. 3241. 1905 XVII. t. 194. asz. 80 Kuczka Ágost katolikus tanfelügyelő 1907. jûn. 4-i beszámolójában arról tájékoztatta az akció vezetését, hogy az egymást követő képesítetlen német tanerők nem képesek rendet tartani a vegyes osztályban, ami állandó viszálykodást eredményez az iskolában. - MOL К 26 ME 743. es. 3829. 1907 XVIII. t. 598. asz. 81 Mert többször kifogásolta a román nyelv tanítását, amit a tanfelügyelő is szóvá tett. - A másik tanerő személyéről nincs adatunk. - MOL К 26 ME 856. es. 2441. 1909 XVIII. t. 649. asz. 82 A vallásalap terhére kiutalt támogatás 5.500 frankra rúgott. - MOL К 26 ME 856. es. 4144. és 5000. 1910 XVIII. t. 129. asz. Ezt a feltételezést erősíti a romániai magyar ingatlanokról készült 1911-es kimutatás is, amely szerint a Társulat (azaz elnöke, Szmrecsányi püspök) nevére 42.028 lei (azaz frank) érték van bejegyezve, ami egy telek és egy rosszabb állapotban lévő épület árának felel meg. - MOL К 26 ME 945. es. 3538. 1911 XVIII. t. 137. asz. 83 MOL К 26 ME 856. es. 5450. 1910 XVIII. t. 129. asz. 84 MOL К 26 ME 945. es. 3025 1912 XVIII. t. 29. asz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom