Századok – 2002

Történeti irodalom - Fodor Ferenc: Teleki Pál. Egy „bujdosó könyv” (Ism.: Tóth Gábor) VI/1522

TÖRTÉNETI IRODALOM 1523 Komoly gyűjtő- és rendszerező munka eredménye ez a kötet. A szerző nem kevesebbre vállalkozott, mint, hogy Teleki Pál gondolatait, írásait összegyűjtve, azokat rendszerezze és analizálja. Hatalmas feladat volt ez, amiről így nyilatkozott szerényen a szerző: „Olyasmire vállalkoztam, amit nem tudtam megoldani: Teleki Pál nagyon bonyolult lelke, eszmevilága, ellentmondásos élete analízisére." A mű, szerkezetét tekintve, három nagyobb egységre különül el. Az első nagyobb egység Teleki Pál életrajzát tartalmazza. A kézirat eddigi ismereteinket sokban kiegészítő részei új megvilágításba helyezhetik Telekiről és a két világháború közötti korszakról kialakított képünket. A szerző Teleki Pál családjáról, gyermekkoráról, neveltetéséről, kora ifjúságáról, világnézeti fejlődésének alakulásáról közöl számos új adatot. Tényszerűen kísérte végig Teleki életútját összeomlásáig, fontos adalékokat szolgáltat számos, még napjainkban is vitás történelmi tényre. Ezt az első szerkezeti egységet Teleki Pál életének és tevékenységének részletes kronológiájával zárja. A középső egység a legfontosabb tevékenységi területek szerint mutatja be és elemzi Teleki munkásságát. Megismerkedhetünk a tudóssal, a professzorral, a nemzetnevelővel, az államférfiúval, a társadalomszervezővel és a főcserkésszel. Nyomon követhetjük személyiségének, gondolatainak változásait, célkitűzéseit, s hogy mit tudott megvalósítani belőlük. Gróf Teleki Pál személyiségének, gondolatainak ilyen jellegű megközelítésére hadd idézzem a szerző saját szavait, önbírálatát: „Telekiben mint tudósban és professzorban, az államférfiúban, a társadalomszervezőben, cserkészben ugyanazok a lelki elemek járják át egymást, s mindegyik arculatában, mindegyik lelkületében fontosak, jellemzők. Alapvető hibám, hogy Telekiben szét akartam választani ezt a sokféle, bár benne magában egyetlen-egy embert." A harmadik szerkezeti egységben Fodor Ferenc Teleki eszmevilágát, a világról alkotott képét próbálta rendszerezni különböző nézőpontok alapján, mint hazaszemlélet, nemzetfogalom, magyarság-tudat, állameszme, cserkészlélek, lelkiismeret. Fodor Ferenc kitűnően ábrázolta a trianoni igazságtalanságok beláttatására irányuló külpolitikai erőfeszítések egyre kilátástalanabbá válását, a rákényszerülést arra, hogy Teleki az európai status quo Németország általi megbontása kihasználásával, de nem egyoldalú lecsatlakozással, hanem az összeurópai kapcsolatok fenntartásával, és saját erőre támaszkodással igyekezzék viszszaszerezni területeket. Teleki érezte ennek a politikának a kockázatát, de azokat kivédeni egyre kevésbé tudta, mivel Európa a második világháború kitörésével két ellenséges táborra szakadt. Fodor jól meglátta azt is, hogy 1940 őszén igen súlyos kül- és belpolitikai elcsuszamlás történt, amin Teleki már nem tudott úrrá lenni. Rendkívül finom lélekrajzzal érzékelteti Teleki gyötrő, s végül halálosnak bizonyuló dilemmáit, keserű csalódásait az ország elvakult vezetőiben, — Horthyval kezdve —, aki a magyar és a német katonai vezetőkörök összejátszásának engedve, Teleki miniszterelnök megkerülésével, és neki tett ígérete meghazudtolásával, félretéve minden óvatosságot, siet a németek által váratlanul felajánlott újabb területszerzési lehetőség megragadására, amely a nemzet becsületét érintő szerződésszegéssel jár, s a világháborúba való belesodródás veszélyét vetíti előre. S mindez olyan körülmények között történt, mikor lépten-nyomon tapasztalhatta, hogy nemzetiségpolitikai nemes elveinek a gyakorlatban mily kevéssé tud érvényt szerezni: ezek elszabotálása a helyi hatóságok részéről, meg nem értése a magyar közvélemény jelentékeny részénél, s a szomszédos országok felől itt kifejtett aknamunka miatt, a visszacsatolt területek megtarthatósága veszélyben forgott, Trianon megismétlődése fenyegetett. A magát megcsalatottnak, teljesen magára hagyatottnak, kudarcot vallottnak érző Teleki önmagával is meghasonlott; felelősnek érezte magát a kialakult helyzetért, azért, hogy nem tudta visszatartani Horthyt az őt körülvevő, a németekkel összejátszó katonai csoport befolyásától, hogy elhatalmasodni engedte a szélsőjobboldalt, hogy sem belső erőkre nem támaszkodhatván, sem az angol kormánynál nem számíthatván súlyos helyzete megértésére, teljesen tehetetlennek, bármiféle ellenállásra képtelennek bizonyult. Hogy mély vallásossága ellenére öngyilkos lett, idegösszeomlásra látszik utalni, de demonstratív kifejezésre juttatása is lehetett annak, hogy ami a jugoszláv konfliktussal kapcsolatban akkor, 1941 áprilisában történt, azt ő, mint nemzete érdekeinek képviselője, nem vállalta. Teleki tragédiáját Fodor munkája a nemzet sorstragédiájának fogja fel, és párhuzamot von Széchenyi István és Teleki Pál élete és sorsa között azzal a különbséggel, hogy Széchenyinek megadatott, hogy szellemi hagyatéka fennmaradjon az utókor számára. Egyiküket sem értette meg saját kora. Fodor abban reménykedett, hogy kevesebb időnek kell eltelnie Teleki Pál nagyságának és szellemi értékeinek felismeréséhez, mint amennyi Széchenyi esetében eltelt, de az ő esetében legalább eljutott a magyar társadalom, — még ha nem is saját korában — hogy felfedezze a