Századok – 2002

Történeti irodalom - Tanulmányok Werbőczy Istvánról (Ism.: Bónis Péter) VI/1508

TÖRTÉNETI IRODALOM 1509 de az una eademque nobilitas tétele miatt a főnemesség annak kihirdetését megakadályozta, így, bár a király, II. Ulászló jóváhagyását (approbatio regis) elnyerte, a kihirdetés és a vármegyéknek való szétküldés elmaradása miatt nem nyert törvényerőt. A Hármaskönyv azonban kinyomtatásának és összefoglaló, szintetikus jellegének köszönhetően hamar szokásjogi erőt nyert, és azt a bíróságok mint kötelező erejű jogszabályt alkalmazták. Kubinyi András Werbőczy politikai pályafutását elemezve rámutat arra, hogy Werbőczy politikai pályájának kezdeteit még ma sem ismerjük teljes pontossággal. Tanulmányában arra tesz kísérletet, hogy mindezen hiányosságokat pótolva Werbőczy pályájának kezdeti szakaszáról részletes és teljesebb képet adjon. Nem igazolható teljes bizonyossággal az a feltételezés, amely szerint Werbőczy az 1480-as évek végén a kancelláriában konzervátorként tevékenykedett volna. Bizonyosra vehetjük azonban azt, hogy 1483-ban Krakkóban az ottani egyetem artes fakultását látogatta, de nem sokkal később már a Kúrián jegyzősködött. 1520-ig a köznemesség politikai vezetőjének, Szobi Mihálynak a jobbkezeként tevékenykedett, részt vett a törvények szövegezésében, majd később ítélőmester, illetve a személynök feladatait látta el. 1520 és 1525 között vitathatatlanul a nemesség vezére, diplomáciai megbízásokat vállal és az országgyűlésen vezető szerepet játszik. Tárgyalókészségét és politikai tapasztalatait jól jellemzi, hogy az 1525. évi hatvani országgyűlésen sikerült a nemesi radikális követeléseket visszaszorítania és egyúttal az uralkodó politikai céljainak is érvényt szerezni. Mezey Barna a Der Verfasser eines ungarischen Rechtsbuchs aus dem 16. Jahrhundert című tanulmányában Werbőczy alakját és sokoldalú személyiségét elemzi. Bemutatja mint reneszánsz embert, akinek politikai és jogi gondolkodását a humanizmus és a reneszánsz eszméi is befolyásolták, anélkül azonban, hogy gondolkodásmódjának konzervativizmusát megszüntették volna. Inkább azt mondhatjuk, hogy a reneszánsz külsőségek mellett, és általában úgy is mint a Tripartitum szerzője, lényegében középkori tartalmat közvetített. Politikusi tevékenységét értékelve a tanulmány szerzője kiemeli, hogy azt alapvetően meghatározta Werbőczy társadalmi hovatartozása, hiszen mindvégig a kis és középnemesség képviselőjének tekintette magát. Politikai tevékenységével és házasságával nagy vagyonra tett szert, tekintélye pedig nádorrá választásával érte el csúcspontját. Jogtudósként alapvetően a praktikusokhoz tartozott, művében a római jogi elemek háttérbe szorulnak, mégsem mondhatjuk azt, hogy művében ezek csak reneszánsz díszítményként jelentkeztek. Werbőczy célja a hazai jog írásos összefoglalása volt (compendium domestici juris), ez azonban nem jelenti azt, hogy az általa alkotott mű kizárólagos jogforrás lenne. Ilyen célja Werbőczynek nem volt, a magyar jog kizárólagos kútfőjévé csak a későbbi századokban vált. Székely György Buda város joga a Jagelló-korban című tanulmányában a Tripartitum és a városi, statutárius jog viszonyát gyakorlati példákon keresztül elemezi. Rámutat arra, hogy Werbőczy milyen álláspontot képviselt a polgárok jogállása és a városi jog egyes kérdéseivel kapcsolatban. A municipális jog Werbőczy szerint kiegészíti az országos jogot, úgy hogy valamely tartományra vagy városra vonatkozik, de maga a Tripartitum tartalmazta azokat a főbb szabályokat, amelyeket a városokra és azok polgáraira alkalmazni kellett. Tóth Ádám A gyámság intézménye a római jogban és Werbőczy című tanulmányában olyan kérdéskörrel foglalkozik, amely különösen fontos a Tripartitum forrásai szempontjából. A Tripartitumban Werbőczy által előadott gyámsági jog ugyanis a Hármaskönyv joganyagának az a része, amely a legnagyobb mértékben mutatja a római jog hatását. Bár Degré Alajos már régen kimutatta, hogy a sajátos magyar feudális öröklési és tulajdonviszonyok miatt a Tripartitumnak pontosan ezt a részét nem alkalmazták a gyakorlatban, mégsem elhanyagolható fontosságú a Hármaskönyv gyámsági jogi része. Amint Bónis György kimutatta, a Hármaskönyv ezen címei közvetlen forrásul nem a Corpus iuris civilist, hanem a Közép-Európában széltében elterjedt és Raymundus Parthenopeusnak tulajdonított Summa legumot használták fel, ez pedig a recepció hiánya ellenére kiválóan mutatja a római jog magyar jogra gyakorolt befolyását. Ehhez a témakörhöz kapcsolódik Zlinszky János Werbőczy jogforrástanáról szóló cikke. A magyar jog és a ius commune viszonyáról szólva, a hagyományosan elterjedt álláspont egyrészt hangsúlyozta a recepció hiányát, másrészt kiemelte azt is, hogy a római jog ennek ellenére nagy tekintéllyel rendelkezett, de nem tekintették hatályos rendszernek. Ez a hagyományos felfogás azonban figyelmen kívül hagy bizonyos vitathatatlan tényeket, amelyek alapján Wieacker és Calasso már több évtizeddel ezelőtt a recepció fogalmának újraértékelésére hívott fel. Wieacker a recepciót a helyi joggyakorlat tudományossá válásának (Verwissenschaftlichung) tekintette, míg mások a recepció fogalmának teljes elvetését javasolták. Zlinszky János így vélekedik a kérdésről: „Vajon elképzelhető, hogy magyar bíróság áruszavatossággal kapcsolatban semmi gyakorlatot nem folyta-