Századok – 2002
Műhely - Mohácsi Gergely: Testkultusz és tömegtársadalom. A budapesti strandfürdők alapításának rövid története VI/1471
1486 MOHÁCSI GERGELY tömegek kénytelenek voltak a várostól távoli strandokra zarándokolni: a Római partra, a káposztásmegyeri Duna-partra vagy a Szentendrei szigetre. A tehetősebbek ellenben a város belső kerületeiben kerestek maguknak kikapcsolódást: a Palatínus, a Gellért és a Széchenyi strandjain. A természetbe való menekülésre egyeseknek a városon kívül, másoknak a városon belül nyílt módjuk, de a strand térbeli struktúrája minden esetben közönségének társadalmi helyzetét fejezte ki. A harmincas évektől kezdve azonban egyre tömegesebbé válik a strand és a weekend által fémjelzett életforma, és a hozzájuk kapcsolódó szabadidős tevékenységek egész sora. Ebben a nagyvárosi miliőben már nem kizárólag társadalmi rétegek szerint különülnek el egymástól az emberek (bár ez még sokáig, bizonyos értelemben napjainkig, meghatározó szervezőelem), hanem különböző életstílusok szerint: a gyógyulni vágyók termálfürdőkbe, a pihenni szándékozók Csillaghegyre, a szórakozni akarók a Palatínusra mennek. Strandalapítások Budapesten — sok más kezdeményezéshez hasonlóan — a strandfürdő alapításának a gondolata is külföldi példák nyomán merült fel, de szerepet játszott benne az is, hogy a vidéki városokban (Szeged, Siófok)6 0 is egyre-másra alakultak szabadtéri fürdők. A legfontosabb érvek itt is a szociálpolitika és az egészségügy képviselői részéről hangzottak el. Az ingyen Duna-fürdők megfelelő tapasztalatot és hátteret jelenthettek a fővárosi vezetés számára egy valóban tömeges igényeket kielégítő strandfürdő felállításához, ugyanakkor éppen ezek szolgáltatták a legfőbb érvet az ellentábor számára is, akik szerint a főváros már éppen elegendő szociális jellegű fürdőt tart fenn és anyagilag nem is bír el ennél többet. A század elején még senkiben sem merült föl, hogy a strand akár üzletileg nyereséges vállalkozás is lehet, mivel azt elsősorban szociális intézménynek tekintették. Éppen ezért a magántőke kevés érdeklődést mutatott iránta. A városatyák a századfordulótól valójában a gyógyfürdők építésének a lázában égtek. E fürdők nemcsak anyagilag tűntek kifizetődőnek, hanem az idegenforgalom szempontjából is vonzóak voltak. A Széchenyi-fürdő és a Gellért-fürdő ugyanakkor sokkal jobban megfelelt a polgári középrétegek reprezentációs igényeinek és a „boldog békeidők" fürdőkultuszának is. A külföldi példák azonban amellett tanúskodtak, hogy üzleti vállalkozásként sem volt feltétlenül sikertelen strandfürdők üzemeltetése. Az első elgondolások még a strand és a Duna-fürdő közötti átmeneti megoldás tervét vázolták föl. Heuffel Adolf külföldi útja során szerzett tapasztalatai alapján például azt javasolta 1904-ben az új rakpart építését felügyelő bizottságnak, hogy egy állandó Dunafürdőt állítsanak föl a Margit-híd és a Dráva utca között.6 1 A terv szerint a fürdő közvetlenül a part mentén épült volna fel és a Duna vize táplálta volna medencéit. A szociális és egészségügyi szemponton túl érvei 60 A szegedi Tisza-uszodákra vonatkozóan ld. Serfőző Lajos (szerk.): Szeged története. Negyedik rész, 1919-1945. Szeged, 1994. 254. A balatoni strandéletre ld. Kanyar József: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai. In: Somogy Megye Múltjából. Levéltári Évkönyv, 9. sz. Kaposvár, 1978. 142-179. 61 BFL IV. 1407. b. 3831/1904-VI
