Századok – 2002

Műhely - Fenyő István: Eötvös József politikaelméleti főműve; az uralkodó eszmék VI/1455

1468 MŰHELY Stuart Millnek vezérelveivel. Abban a szerencsés helyzetban vagyunk, hogy Acton és Eötvös műveinek összevetését Deák Ágnes már értékes tanulmányban elvégezte. Tőle tudjuk azt is, hogy mind az Uralkodó Eszmék, mind Eötvös másik műve, a Garantien megvolt Lord Acton könyvtárában, az előbbit munkájához fel is használta. Deák fejtegetései szerint mindkét gondolkodó kiindulópontja az, hogy az egyén modern szabadságának forrása a kereszténység, a katolicizmus. Egyszerre érvelnek mindketten a régi típusú feudális abszolutizmus és III. Napóleon új típusú despotizmusa ellen. Messzemenően hasonló elveket vallanak a decentralizált közigazgatás, illetve az egyesületi önszerveződés ajánlásában is. S ami még fontosabb: Acton a kollektív akarat megdönthetetlen hatalmán alapuló nemzeti elvet csakúgy bírálta, mint Eötvös. S hasonlóképpen elutasította Európa államhatárainak a nemzetállami esemény szerinti átalakítását. Mindketten elvetették a többségi nemzet uralmát, abból is adódóan, mert elutasították a diktatúra és a despotizmus mindenfajta lehetőségét. John Stuart Millel Eötvös levelezett, s 1868 júniusában hozzá intézett levelében ő maga utalt eszmei kapcsolódásukra. Valóban: ha Mill könyvét, az 1859-ben publikált On Libertyt olvassuk, egy Eötvöséhez úgyszintén sokban hasonló eszmevilágot ismerhetünk meg. íme Mill egypár gondolata, amelyek szinte párdarabjai az Uralkodó Eszmék szentenciáinak: a társadalom zsarnoksága a politikai elnyomás majdnem minden nemét felülmúlja; egyetlen embert sem jogosult az emberiség elnémítani; az elnémított vélemény, ha téves is, tartalmazhatja az igazság egy részét; a középszerűség kormánya maga is csak középszerű kormány. Lehet, hogy Mill, akárcsak Acton, tanult Eötvöstől? Hatással volt a műre az előretörő pozitivizmus szellemisége is. Comte alkotásaival Eötvös már 1836-os nyugat-európai útján megismerkedhetett. A francia filozófus volt az első, aki a tudomány rangjára kívánta emelni a politikát, az utóbbitól pedig a társadalom újjászervezését várta. Az „ancieu régime"-nek, másrészt a forradalomnak nem kevésbé volt ellensége, mint Eötvös, ugyanakkor a társadalom haladásának feltétlen helyeslésében is egyezett a két gondolkodó. Mindketten hittek a társadalom törvényeinek létezésében, abban, hogy azok megszabják a civilizáció fejlődését, s hogy e törvényekhez a megfigyelés vezet. Comte is, Eötvös is az emberiség egyetemes egyesülését tekintette végcélnak, melyhez a haladás és a rend szellemével okos egyeztetése vezet. Az Uralkodó Eszmék alkotója tudatában volt műve jelentőségének, s vágyódott a kritika és a közönség megértésére. Ez azonban nagyrészt elmaradt - sem a hazai, sem a német nyelvű vezető rétegek nem vették jó néven a nacionalizmusról írottakat. S a hazai nemesség nagy része aligha értett egyet a községek demokráciájával. Brassai Sámuel akadékoskodó kritikája 1851-ben a mű lényegi felismeréseit elhallgatta, érdemeiből semmit sem említett. Br. Kemény Gábor 1856-ban írott röpiratában az Eötvös által meghaladott organikus nemzetfelfogás szempontjait kérte számon az Uralkodó Eszméken: a „nemzeti jellem" elsőbbségét, a nemzeti szupremácia igényét. Kemény azt vallotta, hogy a nemzeti eszme határoz meg mindent. Nézetei maradéktalanul megfeleltek a hazai nemesség önszemléletének, amely eltávolodóban volt Eötvös felfogásától.