Századok – 2002

Közlemények - Erdődy Gábor: Vezető belga liberális hírlapok a magyarországi változásokról 1849-ben VI/1385

1386 ERDŐDY GÁBOR és információi alapján arra a következtetésre jutott, miszerint „a magyarok harca szinte biztosan befejeződött."5 A magyarokkal esetleg rokonszenvezők számára a nemzetközi háttér vizsgálata sem kecsegtetett pozitív változások reményével. A L'Observateur január 4-i elemzése6 a német fejlődés belső ellentmondásaira irányította a figyelmet, és mindenekelőtt Szász-, illetve Bajorország érdekellentéteiben, a katolikusok és a protestánsok közötti kapcsolatok megromlásában, valamint Közép- és Észak-Németország szembenállásában jelölte meg az egységtörekvések fő akadályait. Az ausztriai változások fő tendenciáját —jóindulatát megelőlegezve, és esetleges reményeit a valóságra rávetítve — a birodalmi parlament és az uralkodó egy irányba mutató, mérsékelt liberális rend megalapozására irányuló fáradozásaiban ragadta meg, majd beszámolt a kibontakozó folyamatokkal szemben kritikus, a despotizmus újjászületéséről értekező „túlzók és szélsőségesek" „destruktív" magatartásáról is. A vázolt összefüggések alapján pedig immár a bűnössel szemben jogosan alkalmazott megtorlás elvét alkalmazva fogalmazza meg megsemmisítő jóslatát, miszerint Magyarország, amely „hagyta magát a haza valódi szükségleteiből kiindulva cselekvőkkel szemben elragadtatni", eltűnni látszik egy nagy, a Duna partjai mentén kiteljesedő mozgalomban. A német fejlődés kérdéseit boncolgatja a Le Nouvelliste január 10-i számában megjelent vezércikk is.7 Szerzője az egységtörekvések kudarcát mindenekelőtt a fejedelmek önző magatartására vezeti vissza, melynek eredményeként szerinte a 19. század 40 millió lakost, mintegy fél tucat despotát és mély válságba süllyedt feudális társadalmat talált a kontinens közepén. A L'Observateur pozitív fejleményeket feltételező megközelítésétől eltérően Ausztriát a német függetlenség megrögzött ellenségének, s a világon példa nélküli „bázis és tiszta nemzeti tudat nélküli birodalom"-nak ábrázolja, melyet a nemzet eltorzított elvére alapozva hoztak létre, s a történelem során olyan család exkluzív tulajdonává vált, amely a nemzeti érzés legcsekélyebb jeleinek felmutatására is képtelen. A Habsburgok politikája ezért szerinte mindig is a kultúra szabadságának lerombolására, független tartományainak összeolvasztására irányult. Cikkíró úgy ítéli meg, hogy Németországot csak a közvélemény hatalma és cselekvőképes osztályainak megerősödése mentheti meg. Sajnálattal állapítja meg azonban, hogy az említett réteg a demokrácia tanaitól félve és gyanakodva viszszahúzódott az anarchia és a zavargások elől. Reményeit azonban fel nem adva a térségen belüli rivalizálás favoritjaként azt a Poroszországot jelöli meg, amely kormányzati formája és elvei alapján szerinte legalább egy évszázadnyi előnyre tett szert vetélytársaival szemben. Megállapításai igazolására azt a véleményét hangsúlyozza, miszerint a porosz hadsereg nem válhat a véres és brutális despotizmus eszközévé, valamint olyan kegyetlenségek főszereplőjévé, mint amilyeneket a horvátok és a szlovénok Bécs utcáit vérrel elárasztva követtek el. Berlint méltató megállapításai negatív ellenpontjaként ugyanakkor leszögezi, hogy Ausztria császára semmiféle elképzeléssel nem rendelkezik az állam megvédésére és 5 „Allemagne" Le Nouvelliste de Gand (a továbbiakban LN) 1849. jan. 14. No. 5. 2. 6 „1848" LOB 1849. jan. 4. No. 4. 1. 7 LN 1849. jan. 10. No. 3. 1.