Századok – 2002
Közlemények - Braham Randolph L.: Náci kollaboráns vagy szélhámos. Jaac van Harten története I/135
JAAC VAN HARTEN TÖRTÉNETE 137 A van Harten család négyéves budapesti tartózkodását sűrű homály fedi.7 Mint jómódú holland árják luxus körülmények között éltek a magyar fővárosban, és bejáratosak voltak a politikai és gazdasági elit számos tagjához.8 Van Harten saját előadása az 1967-es interjúban hemzseg a pontatlanságoktól és egyértelmű hazugságoktól.9 Tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna a németekkel Magyarország 1944. március 19-i megszállása előtt, és szerinte a magyarokkal is csak a zsidók megmentése érdekében működött együtt. Ennek érdekében alapított egy céget, az Interkontinentális Export-Import Társaságot, amelyen keresztül zsidók százait szabadította ki az internálótáborokból. Mivel Krauss, Pozner budapesti összekötője, valamint a többi magyarországi és svájci zsidó vezető, köztük Kasztner Rezső és Saly Mayer, hozzáállását túlságosan „formalisztikusnak" és ,jogásziasnak" találta, úgy döntött, hogy a hagyományos módszerekkel szakítva folytatja mentőakcióját. Az új módszerek közé tartozott a hamis papírok tömeges előállítása és szétosztása. Van Harten elbeszélése szerint mindezt a svéd Vöröskereszt budapesti irodájával együttműködésben tette, s különösen szoros kapcsolatban állt egy bizonyos Mrs Nielssen-nel (sic).10 Független forrásokból azonban teljesen más, kevésbé hízelgő kép bontakozik ki van Harten háború alatti tevékenységéről. Nina Langlet, aki résztvett a svéd Vöröskereszt budapesti mentőakciójában, van Hartent náci kollaboránsnak tartotta, és állítólag „óvakodott tőle, mint a tűztől".11 A német kémekről 1944-ben készített amerikai lista van Harten alias Julian Levy-t az Abwehr ügynökeként azonosította, mégpedig a náci hírszerzés stuttgarti részlegénél, amelyhez Svájc is tartozott. 1944 áprilisában ugyanezen a listán úgy szerepelt, mint „az egyik legfontosabb Abwehrügynök Budapesten, aki a svájci követséggel is kapcsolatban áll".12 1947. május 15-én az USA Külügyminisztériumának küldött szigorúan titkos jelentésében az egyik amerikai hírszerző azt állította, hogy van Harten egy SS akciócsoportnak dolgozott, amely „hivatalosan" a Nemzetközi Vöröskeresztet képviselte.13 Arra sincs bizonyíték, hogy budapesti cégén keresztül akár egyetlen zsidót is megmentett volna.1 4 7 Külföldiek lévén a van Harten családnak biztosan be kellett jelentkeznie a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóságnál. Sajnos a KEOKH dokumentumainak nagy része, köztük a családra vonatkozó iratokkal, elpusztult. Varga László, Budapest Főváros Levéltára korábbi főlevéltárosának szíves közlése 2000. október 30-án. 8 A Nusinow-féle interjúban van Harten a divatos Ritz szállodát jelölte meg tartózkodási helyeként. Peretz Reves, a földalatti cionista mozgalom egyik vezetője úgy emlékezett, hogy egy villában találkozott vele, ahol egy központi zárral és automatikus ablakokkal felszerelt General Motors gépkocsit látott a birtokában. Bergman, 2000. április 28. 9 Nusinow. Alapjában ugyancsak pozitív képet rajzol van Harten üldözötteket mentő tevékenységéről Habib Knaan fentebb idézett írásaiban (1. a 6. jegyzetet). Minden bizonnyal Asta Nielson-ról (Nilsson), Gusztáv király unokatestvéréről van szó, aki a Svéd Vöröskereszt gyermekekkel foglalkozó részlegét vezette Budapesten. Valdemar Langlet, aki a háború alatt a Svéd Vöröskereszt vezetője volt Budapesten, nem tesz említést van Harten-ról. L.: Valdemar Langlet: Verk I dagar I Budapest (Munka és napok Budapesten). Stockholm: Wahlström Widstrand 1946, 221. 11 Bergman, 2000. április 28. Nina Valdemar Langlet felesége volt. 12 Elam Shraga: Jaac van Harten - ein Agent im Zwielicht. Tages-Anzeiger, Zürich, 2000. június 7. 13 A Herbert J. Cummings-nak címzett jelentést Vincent La Vista nyújtotta be. (A továbbiakban: La Vista jelentés) A van Harten-re és társaira vonatkozó megjegyzés a jelentés С függelékében található. U.S. National Archives. Record Group 59, FW800.0128/5-1547. 14 A Bergman által készített interjúban Peretz Reves azt állította, hogy egyetlen budapesti zsidóról sem hallott soha, aki van Harten-nek köszönhette volna a megmenekülését. Bergman, 2000. április. 28.
