Századok – 2002

Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295

1314 CIEGER ANDRÁS színváltoztatás következtében az új vámház végül 1873 tavaszán kerülhetett átadásra az akkori Só téren (ma Vámház tér).6

6 Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a két politikus konfliktusa nem szűkíthető le csupán valamiféle építészeti problémára vagy akár személyes ellentétre. Az 1860-70-es évek fordulóján ugyanis két nagy koncepció vetélkedett egymással Budapest jövőjét illetően. A városegyesítés küszöbén az egyik tábor (ahová Lónyay is sorolható) haszonelvi megfontolásokra alapozva — döntően az angol kikötővárosok mintájára — Budapestet elsősorban kereskedelmi és ipari központként, az anyagilag erős polgárság lakóhelyeként képzelte el, amely később önerejéből áldozni fog minden bizonnyal a város kulturális fejlesztésére, csinosítására is. Álláspontjukat a legtömörebben Kecskeméthy Aurél foglalta össze naplójában: „Pest szépítéséről nem lehet szó! Csak arról, hogy kereskedelme mindenképp előmozdíttassék. Dock, entrepotok, összekötő vasút, vámház, hajózás, ez kell. Szép Pest szemre, de lakája kellemes, mint Párizs vagy Bécs soha sem lesz, sem fekvésénél fogva, mely a puszta szélét képezi a homok határán, sem pedig azért, mert életerejének forrása a kereskedelem, mely csúnya; gyapjú, zsír, bőrök, faggyú, kender, etc. szeméttel s bűzzel jár."67 A másik tábor viszont inkább esztétikai és politikai szempontokat vett figyelembe. A fővárosra úgy kívánt tekinteni, mint a térség civilizációs és hatalmi központjára (az önálló magyar államiság jelképére), amelynek kialakítására az államnak is komolyan áldoznia kell. A viták során végül e második, Andrássy Gyula nevével fémjelzett koncepció vált meghatározóvá. Elkezdődött Budapest szépítése és a reprezentációs terek kialakítása.6

8 III. AZ UTOLSÓ HÓNAPOK KONFLIKTUSAI Láthattuk, Lónyay nagy elszántsággal és határozott elképzelésekkel látott neki a pénzügyminiszteri teendőknek. Az első két évben elgondolásainak többségét sikerrel valósította meg, amely sok munkával és esetenként éles küzdelmekkel járt. A tárca szerteágazó tevékenységét, a miniszter teherbíró képességét és magabiztos fellépését a korszak minden szereplője elismerte, még ha az intézkedések helyességét vitatták is és számosan akadtak közülük olyanok, akik távol érezték maguktól Lónyay erélyes vezetési stílusát. A ránkmaradt források azonban azt mutatják, hogy 1870 elejére Lónyay egyre inkább ellehetetlenült a hazai belpolitikában. Fokozatosan belső támasz nélkül marad, eddig is meglévő konfliktusai elmélyülnek, sőt újakkal szaporodnak. Szintén változást jelent a korábbi időszakhoz képest, hogy ellentétei már túllépnek a minisztertanácsi tárgyalóterem vagy a pártkör falain és azok nyilvánosságot kapnak a politikai közélet színterén. A következőkben ezt a folyamatot igyekszünk bemutatni, amely végül elvezet majd Lónyay kényszerű távozásához. 66

Az ügy iratai: MOL. К. 27. Mtj. 1870. ápr. 28. l.p.; К 255. 1870-1-1466. 8. es. Bővebben lásd: Juhász Lajos: A pesti fővámház elhelyezésének története. Tanulmányok Budapest múltjából. VI. köt. Bp. 1938. 180-189. 67

Kecskeméthy Aurél naplója. S.a.r. Rózsa Miklós Bp. Franklin, 1909. 263. 1870. jún. 21. 68

Az építkezésekről bővebben: Fabó Beáta: Építkezés a reprezentáció szolgálatában: középületek és terek In: Az egyesített főváros. Szerk. Gyáni Gábor Bp. 1998. 164-204.