Századok – 2002
Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295
1296 CIEGER ANDRÁS noha az irkálás nehezemre esik, mégis elővettem a tollat, miután ma van azon nevezetes nap, midőn miniszterré való kineveztetésem az országgyűlés előtt közhírré tették. Megvallom, ezen kinevezés reám semmi különös benyomást nem tett, a terhek sűlyát, melyet elvállaltam, úgyis érzém előbb is, a cím mellyel útonútfélen illetnek, csak terhemre van."2 Néhány nappal később azonban már másként vélekedett az eseményekről. Február 28-án a törvényhozás két házának öszszevont ülésén mutatkozott be a kormány, melyről meghatottan a következőt jegyezte naplójába: „ünnepélyes volt az egész jelenet, mélyen érzé mindenki a pillanat fontosságát".3 E két idézet eltérő hangvétele jól érzékelteti azt az ambivalens érzést, amely a kormányzati pozícióba kerülő politikusok szinte mindegyikét áthatotta ezekben a napokban. Egy olyan új (és részben ismeretlen) szerep eljátszására vállalkoztak, amely minden bizonnyal politikusi pályájuk csúcsát jelentette, és tudatában voltak annak történelmi jelentőségével is. Nyomasztotta azonban őket a felelősség súlya és nem volt könnyű legyőzniük magukban azt az elvi fenntartást, amely neveltetésükből és az állami bürokráciával szembeni politikai bizalmatlanságukból fakadt. Legtöbbjüktől igen távol állt a rendszeres papírmunka, a lélekölő hivatalnokoskodás. Ennek ellenére nagy elszánással láttak neki feladataik elvégzéséhez.4 Lónyay már 24-én meglátogatta új munkahelyét, ahol először a tárca hatáskörébe tartozó hivatalnokokról készült kimutatást tekintette át és gondterhelten állapította meg, hogy közel háromezer tisztviselő nem tud magyarul. A miniszter és a tárca központi állományának első hivatalos találkozására március 10-én, az Andrássy-kormány tényleges munkába állásának napján került sor. A miniszter és a volt abszolutista hivatalnokok igencsak hűvösen méregethették egymást, a bizalmatlanság kölcsönös volt. E találkozó Lónyayra minden bizonnyal örökre szóló mély benyomást tett. A nap végén naplójában ez áll: „Ma praesentálták magukat a finanztisztviselők, be idegenszerű népek. Beültem a büróba s kezdém húzni a nehéz igát."5 Az első nap történéseit Mikszáth Kálmán is megörökítette egy 1888-ban megjelent karcolatában. A szerző a történet forrásaként magát Lónyayt nevezi meg, aki állítólag több alkalommal is elmesélte környezetének e kora tavaszi nap eseményeit. Mikszáth karcolata ellentmond a húsz évvel korábbi naplónak. A szervezetten és töretlenül működő büró helyett írásában már az abszolutista hivatalnokokról meggyökeresedett elmarasztaló kép tükröződik vissza és az író a pénzügyi tisztviselők tömeges távozásról tudósít. (Hogy erről Mikszáth vagy Lónyay tehet, azt nem tudjuk). A karcolat szerint a reggel 10 órakor érkező miniszter üres irodákat talált, mert a hatalomváltásból fakadó átmeneti időszakban a tisztviselők elhanyagolták munkájukat és nem igazán hittek a magyar kormány tartós működésében. Terjedelmi okokból mindössze csak az elbeszélés befejezését idézzük: „Délfelé szállingóztak be a volt tisztviselők közül néhányan, inkább kíváncsi-2 Lónyay Menyhért politikai naplója [továbbiakban: Lónyay-napló], 1867. febr. 23. Magyar Országos Levéltár [továbbiakban: MOL.] Filmtár, 37154. 3 Uo. febr. 28. 4 A dualizmuskori politikusok lelki világáról bővebben: Cieger András: A kormányférfi. A dualizmuskori kormányzati politika egyes kérdéseiről. Századvég, 1998. tél (11. szám) 3-23. 5 Lónyay-napló, 1867. márc. 10-11.
