Századok – 2002
Tanulmányok - Egry Gábor: A Brassói Általános Takarékpénztár és a Nagyszebeni Általános Takarékpénztár korai történetének néhány jellegzetessége 1835–1848 VI/1261
A BRASSÓI ÉS A NAGYSZEBENI ÁLTALÁNOS TAKARÉKPÉNZTÁR... 1287 lyással bírnak alkalmazottaikra. A kép egészen patriarchális, a szegényebbekről való gondoskodás és nevelésük egyértelműen a gazdagok és sikeresek felelőssége. Nem járunk messze az igazságtól, ha valamiféle társadalmi összefogás igényét véljük felfedezni. Ugyancsak a takarékpénztár hasznának elismertetését szolgálta, még ha közvetett módon is, Malchuß takarékpénztárakról szóló könyvének ismertetése.88 A cikk szerzője részletesen ismerteti a más európai országokra vonatkozó adatokat, érzékeltetve ezzel a takarékpénztárak jelentőségét és fontos szerepét, valamint a takarékpénztár további fejlődésének lehetőségeit. Akár a cikkekben megfogalmazott üzenet ért sikeresen célba, akár a takarékpénztár működése győzte meg a lakosságot, a továbbiakban a fejlődés egyenletes és dinamikus volt, ami azonban új problémákat szült. Nem nehéz észrevenni, hogy Peter Lange 1845. február 11-én, a közgyűlésen elmondott hosszú beszéde a takarékpénztárral kapcsolatban megfogalmazódott negatív véleményekre adott válasz.89 Az is joggal feltételezhető, hogy ezek a vélemények jelentős társadalmi presztízsű személyek részéről fogalmazódhattak meg. Az első kritika szerint a fiatalkori takarékosság, ami a takarékpénztár ideológiájában hangsúlyosan jelent meg, később pénzéhséghez vezethet. Lange szerint ennek meggátlása, az ifjak arany középúton tartása a szülők és a tanárok feladata. Emellett szerinte gyakoribb ott a pénzéhes ifjú, ahol nincs takarékpénztár, mivel ott „számos gyerek az ajándékba kapott fényes pénzérméket nézegeti és így Mammontól ellenállhatatlan függésbe kerül, míg a takarékoskodó gyerek megtanulja, hogy a pénz nem a boldog nézegetésre való, hanem maga és mások hasznára." Figyelemre méltó, bár nem meglepő, hogy a hangsúlyozottan erkölcsi indíttatású intézettel kapcsolatban felmerült ilyen konzervatív álláspont. Lange pedig azt nem is veti el általánosságban, (ami jellemző adalék erkölcsi világképéhez), csak annak takarékpénztárra vonatkozó érvényét cáfolja. Sokkal magabiztosabban és meggyőzőbben vitatja a másik, közgazdasági alapú kritikát. Eszerint a vélemény szerint — melyet „széltében-hosszában hallani szeretett szülővárosunkban" —, a takarékpénztár a kamatlábat leszállította, és ezzel a magán pénzembereknek megnehezíti, hogy pénzüket, melynek hozadékából addig éltek, a szükséges biztonsággal elhelyezzék. Lange érvelése határozott és alapos. Először megállapítja, hogy az alacsony kamatláb nemhogy káros, hanem az iparos, a kereskedő és a spekuláns valamint az egész környék számára előnyös. Leszögezi továbbá, hogy a kamatok nem csak a takarékpénztár miatt csökkentek. Míg 3-4 évtizede a kamat 12 százalék volt, mert az 50-100 százalékos nyereség ezt lehetővé tette, addig mostanra az alacsony nyereség, sőt a veszteség miatt a kamat a takarékpénztár nélkül is 6 százalékra szállt le. Sőt már 1836-ban sem kellett mindenkinek 6 százalékos kamatú hitel, az alapítók féltek is attól, hogy nem tudják majd elhelyezni a betétekben felhalmozódó tőkét. A pénz is olyan, mint a többi áru — folytatja —, nagy kereslet esetén nő, kicsi esetén csökken az ára. De a kínálat még négy százalékra is akkora, hogy a takarékpénztár nem tudja felvenni. Mi is lenne ezzel a pénzzel — százezrekkel —, ha a takarékpénztár nem 88 SW 1838. 52. dec. 28. 89 SW 1845. 13. febr. 13.
