Századok – 2002
Közlemények - Roselli Alessandro: A francia munkásmozgalom és az 1934. februári és júliusi osztrák politikai válság I/111
126 ALESSANDRO ROSSELLI vezetésével). Pivert hozzászólásából kitűnik, hogy megértette az osztrák eseményekből levonható leckét: a szocialistáknak egyenesen a cél felé kell haladniuk, vagyis a hatalom megszerzésére kell törniük, ha nem akarják úgy végezni, mint az SPO, mert bizony nincs hiány a francia Dollfussokban.84 Pivert-nek valóban igaza van, mert az osztrák fejleményekből két tanulságot is le lehet vonni. Az egyik a munkásmozgalmat érinti, hogy ti. résen kell lennie, a másik a reakció erőire vonatkozik, amelyek kísértésbe eshetnek, hogy úgy cselekedjenek, mint Ausztriában. Még megjelenik néhány híradás az Ausztriában zajló elnyomásról,8 5 majd a lap hamarosan visszatér az osztrák kérdés fejleményeinek taglalására. A Budapesten folyó olasz-osztrák-magyar tárgyalások bebizonyították, hogy az osztrák munkásmozgalom leverését Mussolini szorgalmazta, karöltve a Vatikánnal, amely legalábbis sugalmazója az osztrák klerikál-fasiszta rezsimnek.8 6 Rögtön ezután beszámolók következnek az Ausztriában folytatódó munkásellenes intézkedésekről,8 7 de megjelenik egy kommentár is az osztrák kérdésről. Itt újfent megemlítik Mussolini régi javaslatát a Habsburg restaurációt illetően, amit potenciális háborús tűzfészeknek, sőt veszélyes illúziónak ítélnek, ha egyesek ettől remélik Hitler megfékezését Ausztria bekebelezésével kapcsolatban.8 8 Erre a témára különben a lap még visszatér.8 9 Érdemes kitérni Léon Blum újabb állásfoglalására. Az osztrák válságot elemezve Blum megjegyzi, hogy a munkásellenes intézkedések után sincs béke az országban, mivel Dollfuss most a nácikkal kénytelen tárgyalni. De ez sem elég. A februári események után a kancellár csak az ország felének és a Heimwehrnek a támogatására számíthat. Blum is beleesik a Habsburg restauráció körüli találgatásokba, mindenesetre nem veszi ténykérdésnek a dolgot, s csupán annyit mond, hogy az nem lenne ellenére bizonyos angol és francia dipomáciai köröknek, amelyek ebben látnák Hitler megfékezésének egyik lehetséges útját. A kisantant biztosan szembehelyezkedne egy ilyen tervvel, miként lehetetlen elképzelni Olaszország és Németország között egy ütköző államként funkcionáló egyesült Ausztria-Magyarországot. Ilyen típusú megoldást ellenzett a francia külügyminiszter, Louis Barthou is. De akkor — kérdi Blum — milyen kiutat lehet találni egy olyan problémára, melyet éppen a francia külpolitika és a kisantant kreált? Közösen hagyták elfajulni a dolgokat, s most olyan ellenszerrel próbálkoznak, amire a legkevesebb, ha azt mondjuk, hogy inadekvát.90 Válasz nélküli kérdés. 84 Marceau Pivert cikke, „Le Populaire", 1934. П. 22. 85 „Le Populaire", 1934. II. 23-24. A lap 24.-i száma közli egy osztrák szociáldemokrata munkás levelét ugyanerről a témáról. 86 André Leroux cikke, „Le Populaire", 1934. II. 25. A budapesti tárgyalásokon olasz részről egy külügyminisztériumi államtitkárhelyettes, Fulvio Suvich vett részt, vö. Gy. Ránki, 360-361. 87 „Le Populaire", 1934. II. 26. 88 André Leroux cikke, „Le Populaire", 1934. II. 27. A francia szocialisták, bár kommunista elvbarátaiknál világosabban látják az osztrák kérdést, osztoznak velük egy közelgő Habsburg restauráció eszméjében, amely pedig szemben állt volna a kisantant és Mussolini, de leginkább Horthy-Magyarország érdekeivel. Erről a problémáról, vö. itt még 22. jegyzet. 89 „Le Populaire", 1934. II. 28 és 1934. III. 2. 90 Léon Blum cikke, „Le Populaire", 1934. III. 4. Erről részletesebben, Jacques Droz: Le Parti Socialiste Francais devant la montée du nazisme, in La France et l'Allemagne 1932-1936, Paris, Éditions du C.N.R.S. 1980, 177.
