Századok – 2002

Folyóiratszemle - Belzyt Leszek: Prága és Krakkó a 14. században V/1237

1238 FOLYÓIRATSZEMLE ráfiai feljegyzései nyújtanak segítséget. Az Ó- és az Újvárosban a polgári tulajdon volt meghatá­rozó, a többi városrészről azonban már nem mondható el ugyanez, ezekben már magas volt a templomok és kolostorok, a király házainak és a hivatali épületeknek az aránya. Jaroslav Mesnik számításai szerint az Óvárosban 1400 körül 890 pontosan megnevezett háztulajdonos­ból 85 (9,5%) volt egyházi személy, 26 (3%) nemes, 10 tartozott egyéb nem polgári csoport­hoz, a többiek polgári származásúak voltak (85%). Az Újváros 2000 háza közül 1657 esetben lehet a tulajdonost azonosítani: 49 ház (3%) tar­tozott az egyházhoz, 9 (0,5%) nemesi tulajdonban volt, 5-öt zsidók birtokoltak, 6-ot egyéb nem pol­gári személyek, így a polgári tulajdon elérte a 95%-ot. Hradzsin házai közül 40-50% az egyház­hoz tartozott, 15%-ot nemesek birtokoltak, 10-15% a várbeli személyzet tulajdonában volt és 30% volt polgári tulajdonban. A „kis oldalon" kedvezőbb volt a helyzet, itt ugyanis a mintegy 200 ház 70-80%-a volt polgári tulajdonban. Közép-Kelet-Európa másik nagy központ­ja, Krakkó, Prágától eltérően nem közvetlenül a folyó partján fekszik, hiszen az 1257 óta német városi joggal rendelkező települést a királyi vár, a Wawel elválasztja a Visztulától. Krakkó már a 14. században is kettős fallal rendelkezett és a várost mar ekkor is kisebb falvak és települések vették köíül, amelyek a 14. század folyamán au­tonóm önigazgatási jogot nyertek. Krakkó fejlő­dése szorosan összefügg Nagy Kázmér városfej­lesztési politikájával, valamint a fejedelemségek egyesülésével. Nagy Kázmér 1335-ben, két évvel trónra lépése után megalapította és városi joggal ruházta fel a Krakkóval szemben, a Visztula másik partján fekvő Kazimierzet. Nagy Kázmér rendeleteiből arra lehet következtetni, hogy az uralkodó nagy reményeket fűzött az új városhoz, amelyhez rövid időn belül Stradom elővárost is hozzácsatolta három másik faluval együtt, és ahol a városi jog megszerzése után szinte azonnal megkezdődött a falépítés. A lengyel történészek régebben azt a véleményt képviselték, hogy Nagy Kázmér a főváros riválisát akarta létrehozni Ka­zimierz alapításakor, a legújabb szakirodalom­ban viszont egyre inkább uralkodóvá válik az az álláspont, miszerint az uralkodó inkább ki akar­ta egészíteni, teljessé akarta tenni Krakkót. Ka­zimierz végül kézművesvárossá fejlődött, amely a szomszédos Krakkó polgárainak igényeit is ki­elégítette és egészében véve végig túl kicsi és sze­gény maradt ahhoz, hogy Krakkó szerepét ko­molyan veszélyeztesse. 1366-ban a király a vá­rosfaltól északra fekvő települést, Kleparzot is városi joggal ruházta fel. Kleparz tulajdonképpen nagyobb elővárosnak tekinthető, amely saját vá­rosházával, feltűnően sok kocsmával és vendég­házzal rendelkezett, lakóinak többsége pedig me­zőgazdasággal foglalkozott vagy valamilyen ipari tevékenységet űzött. Nagy Kázmér uralkodása idején többek között a királyi rezidenciát is fel­újították és a kastély mellett a dómot és az e­rődítményeket is átalakították. Nagy Kázmér te­vékenységének köszönhetően a 14. század má­sodik felében így Prágához hasonlóan Krakkó is gyorsan és látványosan fejlődött. 1364-ben Krakkóban alapították meg Kelet-Európa második egyetemét, Kázmér halála (1370) után azonban rövid ideig szünetelt az in­tézmény működése és csak 1390-ben indult meg ismét az oktatás, ami azt jelzi, hogy az egyetem nem járult hozzá a város 14. századi fejlődéséhez. Miután Krakkó a lengyel királyok szék­helyévé vált, a krakkói püspökök jelentősége is megnövekedett. Krakkó korábban is fontos sze­repet játszott az egyház életében, hiszen itt ő­rizték az első lengyel szent ereklyéit, a 14. szá­zadban pedig templomok, kolostorok és püspöki rezidenciák építése jelezte az egyház növekvő ha­talmát. Az egyház ekkor már két elővárossal is rendelkezett, amelyek a 14. században ugyan még eltörpültek Garbary és Stradom mellett, a 15. században azonban már jelentős települések­ké váltak. Prágához képest azonban a krakkói egyházi szervezet jóval elmaradottabb volt - a város csupán 15 kolostorral és 40 templommal rendelkezett, ami a prágai egyházi épületek száma mellett eltörpül. A 14. században Krakkó három részből állt: Krakkóból, Kazimierzből, Kleparzból, ehhez tartozott továbbá a két nagy előváros Garbary és Stradom, valamint a kisebb elővárosok: Bis- { kupié, Pedzchov, St. Nikolaus és Zabikruk. A te­lepülés legnagyobb részének Krakkó számított i a maga 70 ha-jával, ehhez jött még a Wawel 10 ha-ral, Kazimierz 50 ha-ral és a két nagy elő­város, Garbary és Stradom egyenként 20-40 ha­ral. A középkori Krakkó így 250-300 ha-t foglalt magába, tehát pontosan fele akkora volt mint a korabeli Prága. A korabeli Prágához hasonlóan Krakkó is sűrűn beépített városnak számított, Kazimierzben viszont sok volt a beépítetlen telek és a zöldövezet. A 14. századból sajnos nem maradt ránk elegendő forrásanyag ahhoz, hogy pontosan fel­térképezzük a krakkói birtokviszonyokat, a 16. századi adólistákból viszont következtethetünk a korábbi állapotokra. Az így kapott eredmények szerint Kazimierzben a 14. század végén 280 ház állhatott, ezek közül 250 (90%) volt polgári tu­lajdonban, a többit egyházi személyek, zsidók és nemesek birtokolták. Krakkóban valószínűleg több mint 800 ház állt ebben az időben, amelyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom