Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1110 A. SAJTI ENIKŐ dézésére, hanem jószomszédi viszonyra, békére és barátságra törekszik Jugoszláviával", másrészt Budapest, ily módon is értésére kívánta adni a magyar kisebbségnek, hogy „Magyarország megbékélésre törekvő politikája nem kényszerhelyzetből fakadó taktikázás, hanem őszinte, állandó jellegű, az egész nemzet érdekeit szolgáló politika." Hogy a dolog még világosabb legyen, ily módon akarták értésére adni mindazoknak, „aki még nem tudtak megszabadulni a revíziós ideológia befolyásától", hogy Magyarország részéről nem számíthatnak támogatásra. S végül üzenetnek szánták Prágába is abban az értelemben, hogy rendezni lehet anélkül is a kisebbségek helyzetet, hogy elűznék őket szülőföldjükről. Úgy tűnik, a körút nem volt egészen problémamentes. Mint Szántó finoman megfogalmazta, „bácskai látogatásom első két napján bizonyos szorongással telt feszült érdeklődést tapasztaltam a magyarok között." Sajnos nem részletezi, ez miben nyilvánult meg. Sorai közt azonban kiolvasható, hogy a magyarság vezetői megértették a Belgrádból és Budapestről jövő üzenetek lényegét. „Meggyőződtem róla — írta Szántó — hogy a magyar kisebbség teljesen tudatában van annak, hogy a két ország viszonyának jövő alakulása döntő befolyással lesz a vajdasági magyarság helyzetére, viszont tudatában van annak is, hogy a magyar kisebbség ilyen vagy amolyan magatartása kihatással bír a két ország viszonyának alakulására". A „magyar kisebbség nagy tömegei forrón óhajtják" a két ország „végleges megbékélését", amit a körútja során tapasztalt demokratikus Magyarország melletti „spontán tüntetések" jeleztek. Amikor Újvidékre érkezett, és mint írja, „közkívánatra" először felszólalt és kijelentette, hogy „a demokratikus Magyarország politikája nem átmeneti jellegű, konjunktúra politika, hanem a magyar nemzet és a szomszédos népek érdekeinek egyaránt megfelelő őszinte, hátsó gondolat nélküli külpolitika, hogy az új Magyarország végleg elvetette a Horthy-rendszer háborúra törekvő revizionizmusát és az irredentizmust, kitört a lelkesedés árja, amely aztán végig kísért egész utamon."14 8 Szántó Zoltán azzal zárja összefoglalóját, hogy a két ország kormányának külpolitikája „nagyon megkönnyíti a magyar kisebbség számára a helyes állásfoglalást". Szerinte a vajdasági magyar kisebbség valóban élvezi az állampolgári és demokratikus jogokat, minden területen számarányának megfelelően van képviselve, és a magyarság számos képviselőjével folytatott beszélgetések során meggyőződött arról, hogy Jugoszláviában „a magyar érvényesülésnek nincsen akadálya, [...] nem fenyegeti őket az elnemzetlenedés veszélye. Teljesen szabadon ápolhatják és fejleszthetik a magyar nemzeti kultúrát és ezzel a lehetőséggel élnek is." A Vajdasági Magyar Kultúrszövetség révén, amelynek működését még 1945 július végén engedélyezték, még a távoli, eldugott falvakba is eljut a magyar kultúra és szó - írta. A Vajdasági Magyar Kultúrszövetség engedélyezése egyébként a már ismerős koreográfia szerint zajlott le. A Szövetség kinyilvánította a magyarság rendszerhűségét, amely most így hangzott: „Tudjuk és megerősítjük, hogy egy kis létszámú nemzeti kisebbség fennmaradása csak akkor lehetséges ha a demokratikus és szabadságszerető eszmék szolgálatába áll" A július 22-i alakuló ülés által Titóhoz küldött táviratban pedig mintegy rutinszerűen államhűségükről biztosították az ország vezetőit: „Jugoszlávia szabad népei között teljes öntudattal és felelősséggel 148 Uo.
