Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1096 A. SAJTI ENIKŐ Magyarországra Jugoszlávia elsősorban abból a szempontból tekintett, hogy minél hamarabb befejeződjön a kommunisták hatalomátvétele és Jugoszlávia északon is olyan szomszéddal rendelkezzen, amely nemcsak tudomásul veszi, de a maga módján elősegíti balkáni középhatalmi törekvéseit. Tito még minimális bepillantást sem, nemhogy beleszólást engedett volna a magyar kormánynak a magyar kisebbség ügyeibe. A magyarországi délszlávok siralmas oktatási helyzetének számonkérése például üzenet volt a magyar kormány és a délvidéki magyarok számára, és annak alátámasztására szolgált, hogy a magyarok „bűneik ellenére", a magyar kisebbség szervezetei nélkül is megkapják jogaikat, vagy anélkül, hogy a magyar kormány kérné. Az állam tehát magától is gondoskodik kisebbségeiről. Ennek persze megvolt a szabott ára - nemcsak hallgatni kellett a rendszer megtorló akcióiról, de politikailag is fel kellett mutatni rendszerhűségüket. Erre az első „politikai vizsgára" az 1945. november 11-én megtartott alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon került sor. A választásokra már a nőkre is kiterjesztett általános, közvetlen és titkos választójog alapján került sor, - a „nép ellenségeit" azonban megfosztották választójoguktól. így kollektive a német kisebbséget, és jugoszláv korabeli adatok szerint még legalább 200 000 választásra jogosult polgárt, ez azonban véleményünk szerint korántsem fedi a valóságot. Egyes adatok szerint csak Szerbiában a választásra jogosultak mintegy 5%-a volt megfosztva választójogától.103 A „magyar fasisztáknak nincs választójoga a Vajdaságban" - szögezte le egyértelműen a jugoszláv sajtó és felsorolta, kik is tartoznak a „magyar fasiszták" kategóriájába, kiket fosztanak meg választójoguktól. Minden volt nyilast, az Imrédy-féle МЕР tagjait, a Turáni Vadászok, valamint a Magyar és Bánáti Közművelődési Szövetség tagjait is. Ha ezt a rendeletet betartották volna, akkor a magyarok legalább 4/5-e veszítette volna el szavazati jogát.104 Arra vonatkozóan, hogy a szavazáskor a szavazásra jogosult magyarokat milyen arányban fosztották meg választójoguktól, és a választásra jogosultait közül hányan vettek részt ténylegesen a választásokon, nincsenek adataink. Arra viszont igen, hogy az ún. „vak urnára" meglepően sokan szavaztak. Mivel a jugoszláviai ellenzék egyáltalán nem indult a választásokon, sőt híveiket bojkottra szólították fel, az „üres", vagy „vak" urnákba azok dobták szavazataikat, akik nem akartak a népfront listára, azaz a kommunistákra szavazni. Hivatalos korabeli adatok szerint a szavazatra jogosultak 88,7%-a ment el szavazni, és 90,8%-uk a népfrontra szavazott. Ezzel szemben ma úgy tudjuk, hogy Szlovéniában a szavazók 16,8%-a, a Vajdaságban 14,6%-a, Szerbiában 11,4%, Horvátországban pedig 8,5% szavazott a népfront ellen. Szerbiában volt a legmagasabb a választásokat bojkottálók arány, 20,8%.10 5 A magyar kormányhoz eljutó hírek szerint a szabadkai körzetben, ahol abszolút többségben 103 John R. Lampe: Yugoslavia as History. Columbia University Press, New York, 1996. 225.; Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. Aula, Budapest, 1999. 117. [Magyarországon a feloszlatott jobboldali pártok vezetőitől, az SS-be önként jelentkezőktől, az internáltaktól és a népbírósági eljárás alatt állóktól vonták meg a szavazati jogot.] 104 MOL XIX-J-l-a-rV104-40463/Bé.-1945.54.d. 105 John R. Lampe: i.m. 226.
