Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1077 E tanulmány keretei között nem feladatunk a magyar politikai és közigazgatási elit ellen indított háborús bűnös perek részletes bemutatása és elemzése. Néhány megjegyzés mégis ide kívánkozik. Mint ismeretes, a nagyhatalmak közötti megállapodás teremtette meg az alapját annak, hogy a háborús bűnösöket felelősségre vonják, illetve a felelősségre vonás abban az országban történjék, ahol tetteiket elkövették. A háborús bűnösök kiadására Magyarországot már a fegyverszünet 14. pontja is kötelezte, és Jugoszlávia ennek alapján követelte elsősorban az újvidéki, sajkási megtorlások bűnöseinek kiadatását, de számos magyar politikusét is. A jugoszlávok több esetben sürgették az általuk összeállított listán szereplő háborús bűnösök kiadásait, amelyen eredetileg Horthy és Bárdossy is szerepelt. Azt vetették a kormány szemére, hogy lassan halad az átadásuk. Brankov kapitány például egyik 1945. október 25-i megbeszélésen, ahol főként iskolaügyeket tárgyalt meg a miniszterelnökség kisebbségi osztályával, egyenesen azt vetette a magyar kormány szemére, hogy ebben a kérdésben „nagyon bürokratikus álláspontra helyezkednek".4 2 Alig ismert, hogy a magyar kormány saját békecéljai megfogalmazásakor fontolóra vette az újvidéki bűnösök perének magyarországi újratárgyalását, illetve az 1943/44 fordulóján megindított per külföldi propaganda céljára történő feldolgozását és könyv alakban történő megjelentetését. A per újraindításának ötletét, úgy tűnik, a Szabad Nép, a kommunista párt lapja vetette fel 1945 július elején azzal a céllal, hogy „az egész világ előtt megmutassuk, hogy a demokrácia Magyarországon ezzel az újvidéki üggyel nem azonosítja magát." Az újratárgyalással a lap szerint azt is ki lehetne mutatni, hogy ez a németek és nem a magyarok ügye volt. Az ötletet az újság nyomán a kisebbségi osztály is megtárgyalta és azzal támogatta, hogy mivel feltehetően a békekonferencián az egész ügy „az egyik legtöbbet tárgyalható propaganda kérdés lesz, jobb lenne ezzel az üggyel Magyarországnak kijönnie."4 3 Kikérték az ügyben Ries István szociáldemokrata igazságügyi miniszter véleményét is, aki 1945. augusztus 16-án kelt válaszában támogatta a katonai per anyagának népszerű feldolgozását és kiadását, és jelezte azt is, hogy hamarosan kijelöli azt a személyt, akit ezzel a feladattal meg fog bízni. „Magyarország érdekében állónak tekintem ugyanis azt — írta a miniszterelnökhöz ezzel kapcsolatban intézett levelében — hogy a honvédbíróság által 1943-ban lefolytatott bünper anyagát a világ közvéleményével is megismertessük és kimutassuk azt, hogy az Újvidéken és környékén elkövetett vérengzések megtorlása, az ország jó hírnevének a világ közvéleménye előtti helyreállítása már az elmúlt kormányzatnak is célja volt és csak az egyre növekvő német politikai befolyásnak, valamint az 1944. március 19-e után bekövetkezett kényszerhelyzetnek tudható be az, hogy a bűnösök méltó büntetésüket el nem vehették." A per újratárgyalását azonban Ries a fegyverszüneti egyezményben vállalt kiadatási kötelezettség miatt elképzelhetetlennek tartotta, amely esetleg olyan benyomást kelthetne Jugoszláviában, „mintha Magyarország a bűnözőket a bűncselekmény elkövetésének helye a német és magyar csapatok vissza nem foglalták volna a Bácskát. A. Sajti Enikő: Délvidék 1941-1944. 231-238. 42 MOL XIX-A-l-n-"Z" 813/biz.-1945.2.d. 43 MOL XIX-A-l-j-XIII/b-5011-1945.31.d.
