Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1075 terelnökhöz, hogy a székelyek bácskai menekülése során elfogott 42 hadikligeti székely férfi ügyében járjon el a jugoszláv szövetséges missziónál. Az iratok tanulsága szerint 1946 szeptemberében még éltek, de nem engedték őket át Magyarországra, közülük időközben hatan meghaltak a bori rézbányában lévő internálótáborban,3 6 a többiek sorsáról nincsenek megbízható adataink. A Tito marsall által aláírt 1945. január 27-i rendelet megszüntette a katonai közigazgatást, a hatalmat a hadseregnek február 15-ig kellett átadnia a civil népi bizottságoknak. Az indoklás szerint a katonai közigazgatás, amely betöltötte feladatát, a továbbiakban „már akadályozná a forradalmi változásokat egy olyan érzékeny soknemzetiségű területen, mint a vajdasági." Jóval egyértelműbben fogalmazott a Vajdaságban altkor egyedül megjelenő napilap, a Slobodna Vojvodina: a katonai közigazgatás „alapvetően megoldotta a német kérdést a Vajdaságban, a magyar antifasiszták pedig elfogadták, hogy helyük a Tito elvtárs vezette népfelszabadító mozgalomban van."37 Az új hatalom által megkövetelt beilleszkedés fő feltételét tehát ezúttal nem államhűségnek, hanem a rendszerrel történő ideológiai-politikai azonosulásnak nevezték, bár a kettő célja megegyezett. A nemzeti kérdést alapvetően határkérdésként kezelő korszakban így, vagy úgy, de minden rendszer garanciákat akart kikényszeríteni a kisebbségektől, hogy nem kifelé, az anyaország felé gravitáló erők. Nem volt ez másként most sem, tetejében mindez egy háborúban álló Európában történt, egy olyan államiságát újra visszanyert országban, amelyet csak nemrég kényszerítettek térdre. Az államhűséghez vezető úton kezdetben, a háború befejezéséig egyetlen lehetőséget kínált fel Titó: a Petőfi nevét viselő partizán zászlóaljba történő jelentkezést. A zászlóalj története az 1945 utáni évtizedekben a vajdasági magyarság rendszerlegitimációs, kikezdhetetlen pontjává nemesedett - s ezzel máris eleve meghamisították történetét. Históriája ennél jóval prózaibb, bár korántsem kevésbé tanulságos. 1943 augusztusában történt megalakítása, az albán, az olasz, a német, a csehszlovák osztagokkal egyetemben, politikai döntés eredménye volt és a partizánmozgalom összjugoszláv jellegének kidomborítását szolgálta. Megalakítására egy kis szlavóniai, horvátországi hegyi faluban, Slavonski Drenovacban került sor, és tagjait az akkor ezen a környéken harcoló különféle partizánegységekből gyűjtötték össze. A zászlóalj kb. 80 fős volt, ebből mintegy 60 volt magyar. Parancsnokává Kis Ferencet, politikai biztosává Gerő Károlyt nevezték ki. A zászlóalj vezénylési nyelve a magyar volt, a partizánok sapkáján lévő vörös csillag mellett egy piros-fehér-zöld nemzeti színű csíkot hordtak. Mivel az egységnek nem volt magyar zászlója, Marosy, zágrábi magyar követ jelentése szerint a horvátországi Magyar Közművelődési Közösségtől szereztek egyet egy rajtaütés során.38 A zászlóalj abban a vonatkozásban, hogy a partizánokhoz átálló délvidéki magyarok, sőt, a magyarországi antifasiszta, németellenes erők gyűjtőhelyévé vál-36 MOL XIX-A-l-n-"Z" 1011-1945; XK-A-j-XXIII-10817-1946.2.d. Cseres említett könyvében Albert Gábor hadikligeti székely visszaemlékezése nyomán azt írja, hogy a 42 székely férfit Szabadkán kivégezték. Cseres Tibor. i.m. 235-236. Ezt veszi át Aleksandar Kasas is idézett munkája 175 oldalán. 37 Slobodna Vojvodina, 1945. február 1. 38 MOL K-28 ME Kisebbségi o. 1943-R-30933.