Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
1917. IIÁBORÚ - BÉKE? REFORM - FORRADALOM? 109 s a nacionalizmust elmarasztalta, akár osztrák, akár cseh vagy lengyel köntösben jelentkezett. Végeredményben még mindig hitt egyfajta konföderációs elképzelésben, csak Rennerrel ellentétben, aki ezt a nemzeti mozgalmak felső szinten való kiegyezésében kereste, Bauer a szocialistáktól, pontosabban az internacionalista szocialistáktól várt segítséget. Ezért utalt arra, hogy a lengyel és cseh mozgalomban is erősödik már egy internacionalista baloldali csoport, s ezért húzta alá, hogy ha a Renner féle stockholmi-szintű kísérlet megbukott, „utópiának bizonyult", egy zimmerwaldi megoldás még eredményt hozhat.158 Ez volt Bauer alternatívája Rennerrel és részben a pártkongresszussal szemben. Ami a belső, osztályfrontokat érintette, aláhúzta, hogy az osztrák párt balfelé tett jelentős lépést. Megjegyezte, hogy az osztrák és német pártkongresszus között lényeges különbség mutatkozott, mert míg a német „többségi" vezetők szakítottak a baloldali ellenzékkel, addig az osztrákok nem akartak szakítást, s ellenkező taktikát választva azt hangsúlyozták, hogy nincsen lényeges különbség a jobboldal és baloldal között, s a baloldaliak „nyitott kapukat döngetnek". Ez a magyarázat, módszer megtévesztő lehet, de a tény mégis csak az, hogy az osztrák párttöbbségnek kellett balfelé haladni, s régebbi politikája fölött bírálatot mondani.159 Ennyiben — húzta alá Bauer — a baloldaliak az eredménnyel „elégedettek lehetnek", s ha Würzburg elkeserítő, akkor a bécsi kongresszus reményeket kelthet.160 Bauer természetesen további erőfeszítéseket követelt, harcokat jelzett — de alig két héttel a kongresszus után merőben új helyzet alakult ki — az orosz novemberi szocialista forradalom nyomán. Bauer tisztult, mérvadó véleménye a sajtó révén nyilvánosságra jutott. A kongresszus ülésezése idején, E Adlerhez küldött bizalmas levelében október 23-án azonban Danneberg is véleményt formált az eseményekről. Az ő értékelése egybevágott Bauerével. Danneberg jelezte, hogy a kongresszusra az ellenzék alaposan felkészült, támogatókat szerzett, de végül a külön indítványuk, amelyben a párt parlamenti frakcióját elmarasztalták, amiért az nem volt elég aktív a békeakciók szorgalmazásakor - csak 26 szavazatot kapott, jóllehet korábban többen ígértek segítséget. Denneberg azonban megjegyezte, hogy a baloldali indítványt szintén nem nagy számban vetették el, csak 84-en szavaztak ellene. Végeredményben Bauerhez hasonló következtetésre jutott: a fejlődéssel „nem lehetünk elégedetlenek".161 Bauer írása csakúgy mint Danneberg levele óvatos optimizmust sugárzott, anélkül, hogy a közvetlen jövőben fordulatra számítottak volna. 158 Protokoll 223-232.; V ö. Népszava, 1917. október 26-27. 159 Protokoll ... 291-292. 160 0. B. (Otto Bauer)-. Würzburg und Wien. Der Kampf. 1917 november-december. 161 A későbbi történetírás is hasonlóképpen vélekedett. Jacques Hannak, a Rennerhez közelálló szociáldemokrata történetíró megállapítja, hogy a pártkongresszuson V Adler és Renner között bizonyos elhidegiilést lehetett tapasztalni, lévén, hogy Rennerrel szemben Y Adler a jobb- és baloldal összefogására törekedett. (Jacques Hannak: Karl Renner und seine Zeit. I. m. 295-296. p.) K. Schell pedig aláhúzza, hogy 1917 tavaszán és nyarán a pártban a baloldal szellemi befolyása megnőtt, s a pártvezetőség a baloldaliak programjának nem egy pontját magáévá tette, míg a mérsékelt jobboldal tért veszített. (Kurt L. Shell: The Transformation of Austrian Socialism. New York, 1962, 12-13. p.)
