Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Sípos Ferenc: Egy életrajz buktatói. Rákóczi Ferenc Lipót nehéz gyermekkora (1676-1690) IV/955
RÁKÓCZI FERENC LIPÓT NEHÉZ GYERMEKKORA 1676-1690 9 57 helyezve hősként, önmagát pedig az óráról lógó, a „hadijátékokban" gyönyörködő kisdiákként ábrázolja: „Nem sokkal Thököly távozása után a német hadsereg megérkezett említett várunk ostromlására — írja — Anyám mellett maradt Thököly kancellárja, Absolon, egy éles eszű, egyszersmind gonosz lelkű férfi (ez tanácsosainak zászlóvivője, a lutheránus felekezet híve volt), és Radies András (szintén tanácsos, és mindketten a lutheránus felekezet hívei), egyik a politikai, másik a katonai ügyek intézésére. Mégis a legtöbbet értek a te szolgálódnak, anyámnak a tanácsai, akit mind bölcsesség, mind hősi lelkület tekintetében a neméhez illő átlagos képességeken felül ajándékoztál meg, ó, bölcsesség tárháza! Bátor és valóban férfias lelkülettel vette tudomásul, hogy közelednek üldözői, és a vár megadását kérőknek azt felelte, hogy ő árváinak gyámja, akiknek várába ő bárki ellen irányuló ártó szándék nélkül vonult vissza, és hogy nem adhatja át várunkat, melyet senki nem követelhet tőlünk jogosan. Ezért mindenféle viszálykodástól távol óhajtja tartani magát, mert ha bárki most említett árváinak javait erőszakkal el akarná rabolni, akarata ellenére fog kényszerülni az erőszak visszaverésére, s ezt valóban a következő három évben férfias lelkülettel meg is tette. Ugyanis az egész hároméves időszak alatt a német sereg ezt a várat részben hosszan tartó ostrom alatt tartotta, részben ágyúkkal és tüzes bombákkal megrakott mozsárágyúkkal igyekezett megadásra kényszeríteni, de hasztalan volt igyekezetük. Bevallom, gyönyörködve nézegettem a hegy magasságából csaknem mindennap a csatározásokat, és a nagyobb, elég erős harci megmozdulásokat is, és ezért olykor keményebb eszközökkel kellett engem kényszeríteni a humán tanulmányokhoz, melyeknél nem szívesen időztem, de hozzád imádkozni, ó, lesújtottak vigasza, még gyermeki erőtlenségemben sem mulasztottam el. Most is emlékezel, Uram, s nem hiszem, hogy megfeledkeztél volna azon a napon, melyen gyakran megnevezett szolgálódat magadhoz szólítottad, kegyes cselekedeteiről és a gyöngék és a sebesültek iránt mutatott irgalmasságáról, akiket igen gyakran, sőt mindennap, saját kezűleg kevert orvosságokkal gyógyított, és ápolásukról gondoskodott. Olykor rettenthetetlenül járt körbe a falakon. Te helyeztél pajzsot az ágyúgolyó elé, melytől egy ízben a mellette álló szolgálólány feje úgy szakadt le, hogy agya anyámra fröccsent. Megőrizted őt, hogy még több alkalommal érdemelje ki a te könyörületességedet kínok és gyötrelmek útján, melyek által vezetted őt, s melyekért — remélem — jobban dicsér téged a mennyekben, mint amennyire képes vagyok én szegényen és bűnösen itt a földön."102 Zrínyi Ilona, a rajongásig szeretett édesanya már-már szentté magasodik (a gyűlölt mostohaapa, Thököly Imre — mint láttuk — álnok kígyó volt!). Ilyen előzmények után érthetetlen, miért kellett a várat végül feladni. Rákóczi mendemondára, szóbeszédre hagyatkozva igyekszik kikeveredni saját csapdájából. Mert árulás történt! Zrínyi Ilona rejtjeles levelet kapott a férjétől. Átadta Absolon Dávid kancellárnak, hogy fejtse meg. Thököly Imre arra kérte feleségét, küldje Rómába Bárkány Jánost azzal a megbízással, hogy a pápának ajánlja fel megtérését, ha ügyeit őszentsége a bécsi udvarral rendezi, s ígérje meg a nevében azt is, hogy az eretnekek megtérítésében nagy buzgalommal fog tevékenykedni. Absolon a levél 102 Rákóczi: Vallomások, 21-22.
