Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Galántáról Japánba. Olasz misszionáriusok a 17. századi Magyarországon és Erdélyben IV/819
854 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY itt mindenféle étek, minden vad- és háziállat. Ellentétben a misszionáriusoknak Rómába írt, a doktorátusukat sürgető és ezért a szenvedéseiket ecsetelő leveleivel, a nagy, átfogó jelentésekben az ilyen földrajzi leírások egyik célja az volt, hogy felmérjék az alamizsnagyűjtés lehetőségeit, a másik céljuk viszont az, hogy kedvet csináljanak a misszióhoz a itáliai rendtársaknak. Ezért az ilyen beszámolókban Magyarország és Erdély, de még Moldva is szinte tejjel-mézzel folyó Kánaánnak tűnnek. Egy valami mégis hiányzott Fra Modesto számára Erdélyből. Ez a vidék nagyon északon van, magyarázta, és így borban igen szegény, ehelyett azonban errefelé „kitűnő söröket isznak", vigasztalta a szerzeteseket Modesto. Amikor 1638-ban a moldvai misszióból Fra Filippo olasz obszerváns ferences visszatért Itáliába, akkor nemcsak a pestisre, a banditákra és a gyaloglásra hivatkozott, érzékeltetve, hogy milyen szörnyű útja volt, nemcsak azt írta, hogy útközben vadkörtén élt, hanem ráadásul mindvégig vizet kellett innia - a borhoz szokott olasz barát számára ez jelentette az igazi szenvedést. 130 A 16-17. században az Alpokon túli Európában, ha olaszokról volt szó, bizonyára sokaknak a divatos öltözet, szép ékszerek, a zene és a tánc jutott eszükbe. A 17. században Itália volt a világ művelődésének a központja, Franciaország majd csak a század utolsó harmadában veszi át ezt a szerepet. Az olasz ferences misszionáriusok természetesen a táncban nem jeleskedtek, ékszereket sem hordtak, és az is csak ritkán fordult elő, hogy egy ferences miszszionárius díszítette volna magát. Andrea Bogoslavich, aki több Moldvában és Magyarországon térítő ferences misszionárius társához hasonlóan olaszul beszélő dalmát konventuális ferences volt, 1625-ben felkereste Csíksomlyó kolostorát. A továbbiakban Moldvában működött, magát püspöknek és biztosnak tartva. Marco Bandini, a temesközi ferences misszió korábbi prefektusa, Moldva apostoli adminisztrátora 1648-ban megsemmisítő jellemzést adott róla: Teljes elpuhultságban élt, mint a vajda titkára, és „ rózsás barátnak" hívták, mert a fülében és mellén tavasszal egész rózsakoszorúkat hordott, és nőkkel enyelgett.131 Ugyanezzel vádolta meg 1649-ben az egyébként igen szigorú erkölcsű erdélyi olasz hittérítőt, Modesto a Romát, egy rendtársa, Gyöngyösi Krizosztom magyar obszerváns ferences szerzetes: Modesto nem a hívek térítésén fáradozik, hanem díszes koszorúkat készít, amivel az asszonyok díszítik magukat, és virágokkal kedveskedik a nőknek.132 Gyöngyösi Krizosztom, akit Fra Modesto rövid úton eltávolított Erdélyből, nem volt éppen elfogulatlan tanú. A tudós olasz ferences azonban a jelek szerint abban is jeleskedett, hogy virágokból készítsen díszeket, talán Erdélyben még ismeretlen motívumokkal - bár valószínűleg nem csapodár asszonyok számára, hanem inkább a templom ékesítésére. A Bogoslavichnál nagyobb rendi fegyelemben élő olasz ferencesek azonban nem hordtak virágfüzéreket, és divatos ruhákban sem jártak, bár néha rákényszerültek világi öltözet viselésére, ha útközben nem akarták, hogy felismerjék őket. Maga a szerzetesi öltözék, a megfelelő anyagú és színű barátcsuha beszerzése is gondot jelentett azonban az otthoni, itáliai kolostoroktól elszakadt barátok szá-130 SOCG Vol. 23. Fol. 3. 131 Moldvai csángó i. m. I. 374. 132 APF SOCG Vol. 218. Fol. 73-75/v. 1649. szept. 4. Kisszeben.
