Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Pach Zsigmond Pál: A vidéki posztóipar az északkeleti országrészen a 15-17. században IV/793
A VIDÉKI POSZTÓIPAR A 15-17. SZÁZADBAN 803 jószágigazgatási szempontból hozzátartozó (máramaros-)szigeti birtokra: a megye központjában, az Iza torkolatánál. Az ezekről „administrált proventusokat" is folyamatosan bevezettette naplójába,6 1 és ezekről a jószágokról sem hiányoztak a posztó-megmunkáló kallómalmok. Huszt 1671. április 26-ról keltezett urbáriumában Iza falu határán két lisztelő malom közül a „felső" mellett „egy dürüczkölő s egy ványoló is", az „alsó" mellett „egy ványoló, készségével együtt" került feljegyzésre; a száldobosi határon pedig „egy czondora ványoló" működött az őrlőmalom szomszédságában.62 Ugyanezeket a készségeket vette számba az az inventárium is, amelyet Bornemisza Anna részére 1684 március-áprilisában állítottak össze a huszti várhoz tartozó ingó és ingatlan javakról.6 3 A (máramaros-)szigeti fejedelmi udvarház tartozékainak pár évvel korábbi: 1680 januárjában és 1681 februárjában kelt leltárai pedig arról tudósítottak, hogy „az szigeti határon Turczád nevű helyen az Sugó patakán két bokor kőre vagyon egy malom,... mellette egy ványolóval együtt".6 4 S Máramaros megyében volt is keletje az ottani ványolókból kikerült szűrre meg gubára való anyagoknak. Sőt, mondhatni, kényszerpiacuk is támadt. A máramarosi megyegyűlés ugyanis „nagy kárával tapasztal[ván]... a paraszt embereknek alkalmatlan magokviselését", 1696. december 5-én kelt statútumában, egyhangúan kimondotta, hogy ezentúl „paraszt ember semminemű posztó köntöst viselni ne merészeljen, se csizmát", elkobzás terhe mellett. „Béreseket fogadván is valaki, posztó köntöst és csizmát senki nekiek ne adjon..., köntöse is elvétessék az ilyen béreseknek... A köpönyeget is [éppúgy], mint posztóköntöst [parasztnak, béresnek viselni] meg nem engedtetik".65 Itt a posztó szó — mint számos más szövegben is6 6 — az „igazi", nyírt és sajtolt posztót jelentette, megkülönböztetve az olyan durvább minőségű gyapjútermékektől, mint a szűr- meg gubaposztó és más effélék, amelyek éppen a parasztnak voltak a ruhájára valók. Ha pedig az ilyen paraszti ruhaanyagok és ruhadarabok kifejezetten piaci célú, árutermelő jellegű előállításának regionális központjait keressük az északkeleti országrészen, akkor tekintsünk először Beregtől nyugatra: Zemplén és Ung megyék felé, majd pedig délkeletre: a Bereggel, Máramarossal határos Szatmár megyére. 61 BAN 271-274, 463-465, 506-509; 459-463, 509-511. 62 OL U et C 148:5. - A dürückölő kifejezést többnyire a ványolóval, kallóval egyező értelemben használták az erdélyi tájakon. Az idézett szöveg azonban kétségtelenül különbséget tett közöttük. Hasonló példát hozott Fogarasföldéről 1688-ból Szabó T. Attila, úgy vélekedve, hogy ott a ványoló a durvább, a dürückölő a finomabb posztófajta megmunkálását végezte: EMSzT II. Bukarest 1978. 509-510. 63 OL U et C 123:2. 64 Mindkettő: OL U et C 148:34. 65 CSHM III. 228. - 1514-ben, mint említettük, az a hír járta, hogy Máramaros megyének majdnem minden nemese a parasztok pártját fogta. 1696-ban viszont a megyebeli nemesség - amelynek kisnemesi jellege azóta még jobban kidomborodott (vö. Bélay 100-103) - lám, felháborodottan határolta már el magát a parasztembertől a ruhaviselet dolgában is. íme, a társadalmi mentalitás változása - a Tripartitum szellemében. - Ung vármegye már 1666-ban hasonló rendelkezést adott ki, hogy „minden rendek a nemes rendektől öltözetekben is megkülönböztessenek": TT 1894. 557. 66 Pl. a kolozsvári szabók 1561. évi céhlevele előírta, hogy „senkinek itt az várason ne legyen szabad új ruhát csinálni se posztóból, se zurbel [= szűrből]..., hanemha az czehbe be aggya magát". „Senkinek egy idegen embernek se legyen szabad e várason se poztobol, se szewrbol csinált mivel kereskedni": Jakab Elek·. Oklevéltár Kolozsvár történetéhez. II. Bp. 1888. 60-65.
