Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Andor Mihály-Liskó Ilona: Iskolaválasztás és mobilitás (Ism.: Nagy Péter Tibor) III/789

792 TÖRTÉNETI IRODALOM felülreprezentáció vezet azonos viselkedéshez: Karády Viktor mutatja ki, hogy a századforduló és a két világháború közötti korszakban — a középfokon mennyiségileg is felülreprezentált — izraeliták tanulmányi eredménye jobb ugyan, mint keresztény középosztálybeli társaiké, de a nem kifejezetten jó tanuló zsidókat szüleik kiveszik a középiskolából, s ipari pályára küldik. Míg tehát — akkor is, később is, most is — az iskolázottsági/foglalkozási gyökerű tolóerők a mennyiségi és minőségi felülreprezentáció egymással való kapcsolatát nem igazolják, addig a felekezeti gyökerű tolóerők igen.) A negyedik kérdéscsoportra a szerzők többféle módszer (esettanulmányok, interjúk, szakirodalomfeldolgozás és adatfelvételek) felhasználásával válaszolnak. A kötet beszámol azokról a konkrét mechanizmusokról, melyek a tanultabb emberek gyerekeinek iskolázási esélyeit növelik: konkrétan bizonyítható, hogy az ilyen szülők mennyivel másképpen tájékozottak az iskolák belső világáról, erősorrendjéről, mint a többiek, hogy mennyivel kevésbé sürgetik gyerekeiket, hogy hosszú távú tanulás helyett mielőbb szakmát válasszanak, hogy mennyivel inkább érzékelik — s gyerekeikkel mennyivel inkább érzékeltetik —, hogy az iskolai tárgyak nem egyenlő súlyúak (pl. nyelvet tudni nem azért kell, mert fontos a jó osztályzat), hogy mennyivel inkább tisztában vannak a szimbolikus tudásjavak jelentőségével. A „miliő" a „beállítódás" a „kultúra hajszálcsövei" fogalmai mellé olyan világosan empirizálható adatok kerülhetnek, mint a különórák, a könyvek száma, a tanulási tér szervezése, a példaként szolgáló testvérek iskolai életútja: ezek nagyságrendje kivétel nélkül összefügg a szülők iskolázottságával, mégpedig úgy, hogy az iskolázott apák csoportján belül szisztematikusan esélyt javít, ha az anya is iskolázott, illetve, ha a nagyapa is az. (Sőt gyerekeik iskolai esélyeinek befolyásolásában az anya iskolázottsága fokozatosan fontosabbá válik, mint az apáé. Az anya — apáénál — erősebb hatása — tehetjük hozzá — nemcsak az iskoláztatásra, hanem például a gyerekek istentisztelet-látogatási gyakoriságára is kimutatható.) A kötet egyik legfontosabb erénye, hogy „étvágyat csinál": biztatást ad arra, hogy bármely társadalomtörténeti témában érdemes összeszedni az évtizedekkel ezelőtt készült adatfelvételek eredményeit, hiszen egyfelől történettudományunk hatvanas-hetvenes évekbeli állapotában egyáltalán nem bizonyos, hogy a kortárs történészek azok (az idős megkérdezettek révén a még korábbi időszakra vonatkozó) tanulságait ténylegesen feldolgozták vagy beépítették műveikbe, másfelől több hasonló, de több évtized elteltével megismételt felmérésből épp olyan — csak cizelláltabb — idősoros adatokhoz juthatunk, mint a népszámlálások összehasonlításakor. Társadalomtörténészeink körében közismert, hogy az 1869 és 1941 közötti népszámlálások és más országos és budapesti statisztikák milyen alapvető adatbankját nyújtják a régi magyar társadalom történeti elemzésének. Talán nem reménytelen, hogy az 1945 utáni korszakkal foglalkozó nagyszámú történész is több figyelmet fog szentelni a statisztikai és szociológiai felméréseknek. Ε nagyobb figyelem például az Andor-Liskó könyv tanulságainak alapos végiggondolásában is megnyilvánulhat. Nagy Péter Tibor