Századok – 2001

KÖZLEMÉNYEK - Glück Jenő: Az erdélyi zsidóság útja (1918-1923) III/625

626 GLÜCK JENŐ A 19. század első felében, főképpen a Pártiumban, már nagyobb városokban is találunk zsidó közösségeket. Ε téren vezető szerepet játszott Nagyvárad és Arad. Ez utóbbiban Chorin Aaron rabbi kezdeményezése folytán a zsidóság felhagyott a középkorból örökölt életvitelével és a mesterségek, manufaktúrák és a modern áruforgalom irányában tájékozódott. A fejlődés mind nagyobb mérvű lett, míg az elmaradottság főképpen az északnyugati megyékre korlátozódott. A 19. század második felében szemmel láthatóvá vált a zsidó értelmiség térfoglalása. Ε demográfiai, gazdasági és társadalmi változások visszahatottak a zsidó hitközségek életére is. A kebelükben mutatkozó reformista áramlat zászlóvivője ugyanazon Chorin Aaron volt, aki 1787 és 1844 között ült az aradi rabbiszékben.3 Az 1868-ban Eötvös József kezdeményezésére tartott kongresszus nyomán a mai értelemben vett Erdély területén is szakadás állt be. Ennek eredményeképpen az 1920-ban fennállt 111 hitközség közül 23 neolog (reformista) irányzatú volt, 80 ortodox álláspontot vallott magáénak és 8 ún. statusquo jelleget öltött. Ez utóbbiak 1868 után távoltartották magukat a két ellentétes irányzattól, habár a későbbiekben a neologokhoz közelítettek. Az ortodoxok lélekszáma kb. 135.000, a másik két irányzaté kb. 46.000 volt. Az irányzatok közötti kapcsolat igen feszült volt. Egyes ortodox hitközségekben a haszid (pietista) mozgalom is éreztette hatását.4 A 19. század folyamán fokozatosan felgyorsult a zsidóság magyarosodása. Az 1910-es népszámlálás alkalmával az izraeliták 73,3%-a ipagyar anyanyelvet jelentett be. A magyarosodás szinte teljesen befejeződött az első világháborúig Arad, Temesvár, Nagyvárad vidékén, kevésbé hathatós volt az északi területeken.5 Az erdélyi zsidóság helyzetét nagymértékben meghatározta az a tény, hogy 1867-ben törvénybe iktatták állampolgári egyenlőségüket. Természetesen a továbbiakban még számos megoldatlan kérdés maradt fenn, amelyek előbbi előnytelen joghelyzetük hagyott hátra. így 1895-ben az izraelita vallást is a bevett felekezetek közé sorolták. Autonómiájuk 1918-ig nem valósulhatott meg, ennek egyik akadályát azonban éppen az egyes hitközségi csoportosulások közötti nézeteltérések okozták. Az antiszemitizmus kérdése sem került le a napirendről. Nem vitás, hogy 1880 után, főképp a tiszaeszlári per nyomán, az antiszemiták érezhetőbben hallattak magukról. Mint ismeretes, e per kapcsán újra felbukkant a zsidók által keresztények ellen irányuló rituális gyilkosság vádja. A jelek szerint Istóczy Győző pártja Erdélyben nemigen talált követőkre. Igaz, az 1910-es választásoknál egyes kerületekben antiszemita felhangok is megjelentek.6 Az antiszemita megnyilvánulások erdélyi viszonylatban fontosabb tényezője a román politikai erők köréből származott. Alexandru Vaida-Voievod, a Neue National-Zeitung című bécsi cionista lapnak 1907-ben adott nyilatkozatában ezzel magyarázta, hogy az erdélyi zsidóság az 1848-as forradalom után a magyarság 3 Dr. Weil (Leopold Löw): Aaron Chorin. Eine biographische Skitze. Szeged 1863; David. Sofer: Mazkeret Paks Ι-ΠΙ. Jerusalem 1962-1973. 4 Magyar Zsidó Lexikon (1929-es kiadás) 232. 5 L. 1. sz. jegyzetet, valamint Magyar Statisztikai Közlemények új sorozat 64. k. 6 Neue National-Zeitung, 12. évf. 12. sz., 1910. június 10., 7.