Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
ROMÁN-MAGYAR MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLET 1849 NYARÁN 55 azt remélte, hogy feltételei teljesítése esetén táborának legalább nagyobb részét könnyebb lesz a magyarok oldalára átvinnie.6 6 Bem irtózott attól, hogy Iancut tábornokká nevezze ki, noha erre a kormánytól felhatalmazást kapott; mégsem zárkózhatott előle el, hiszen erre az ország kormányzója tett Iancunak ígérettel felérő ajánlatot. Iancu feltételeihez viszont az emisszáriusokkal lezajlott találkozásakor nem adta hozzájárulását. Másnap azonban a magyar sereg Temesvárnál súlyos vereséget szenvedett. Bemnek, aki eredetileg Arad felé szándékozott vonulni, mivel arrafelé a császáriak elvágták csapatai útját, Erdély irányába kellett demoralizált seregével hátrálnia. A történtek miatt és után felértékelődött szemében a havasi román haderő, és beadta derekát. Levélben tájékoztatta Iancut, hogy mégis elfogadja közölt feltételeit és egyidejűleg kinevezi őt tábornokká; most már mint ilyent szólította fel, hogy csapataival haladéktalanul induljon Facsetre, ott adja át seregének létszámkimutatását és megerősítés végett az általa tisztekül előterjesztetteknek a javasolt rangokat is tartalmazó névsorát; Facseten jelölik majd meg számára a további menetirányt, adják ki neki a szükséges rendelkezéseket, csapatai ellátásáról pedig ettől kezdve az illetékes magyar katonai szervek gondoskodnak.6 7 A különféle időpontok egybevetéséből az következtethető ki, hogy Bem e levelet augusztus 10-én fogalmazta és küldte el másnap a Lúgosra éppen visszaért Murguval Iancunak. Vélhetően Muncselen látta őt először, amikor Murgu annak a menedéket ugyancsak láncúnál találó, Florescu nevű havasalföldi fiatalnak a kíséretében, aki az Erdélybe jött románok közül is a magyar-román összefogás egyik leghangosabb agitátora volt, a havasokba vitte a nemzetgyűlés vonatkozó határozatát. Murgu perében Iancu azt beismerte, hogy Florescu még írásban is felszólította őt a magyar-román ellenségeskedések beszüntetésére, ám tagadta, hogy válaszolt volna néki. Ε felhívásra Iancu érdemben tényleg nem felelt, de augusztus 5-én, kijelentve, hogy örömmel vette levelét, engedélyt adott Florescunak, hogy átmehessen hozzá a havasiak záróvonalán. Igaz, ezen engedélyről Iancu a hadbíróság előtt úgy nyilatkozott, hogy azt bizonyára valamelyik tribunja állította az ő nevében ki, ám tudta nélkül. Magyarok küldöttei csak Iancunak vagy alvezérei valamelyikének egy hozzájuk tartozó és a kísérő szerepét is betöltő személy részére adott engedélye birtokában tehették be az Érchegységbe lábukat. 66 Bemnek és Iancu küldötteinek lugosi találkozóját, valamint az utóbbi üzenetét egybehangzóan beszéli el Pataky K. Mihály, aki ebben az időben az altábornagy szárnysegédje volt (Bem in Siebenbürgen, Leipzig, 1850, 110-114.) és Czetz János (i. m. 349-350.). Lehet, hogy Czetz információi is Patakytól vagy annak munkájából származnak, bár műveik megjelenésének egyidejűsége ezt kétségessé teszi. Pataky szerint magyar oldalról korábban (?) nem mentek bele e feltételekbe, Lúgoson mégis e szellemben jött létre „oláh megbízottak" révén az egyezség; Bem, aki előzőleg is ellenállt, most is megtagadta Iancu igényeinek teljesítését; nemsokára azonban — a körülmények nyomásának engedve — felhagyott az ellenkezéssel, és élve a kormányzótól kapott teljhatalommal „egy levélben" kinevezte Iancut tábornokká, de olyan kikötés mellett, hogy csapataival azonnal Facsetre kell indulnia. - Ε nem mindenben világos tájékoztatóból annyi minden esetre kivehető, hogy végleges megállapodás nem született, és hogy Bem csak valamivel később emelte Iancut törzstisztjévé, és ezt nem annak küldöttjei útján, hanem külön levélben tudatta vele. - Pataky szövegét tévesen interpretálja Hegyesi Márton (Biharvármegye 1848-49-ben, Nagyvárad, 1885, (213-214.), amikor úgy fogalmaz, mintha Bem valamiféle lugosi „békeegyezmény" értelmében nevezte volna ki Iancut tábornokká. 67 Ld. a vonatkozó hadbírósági iratokat (KKKG, 1850:657).
