Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
48 VARGA JÁNOS A miniszterelnök július 29-én küldte el Török Gábor Arad megyei kormánybiztosnak egy már július 24-én megkezdett levelét.4 8 Ennek tartalma miatt vissza kell nyúlni egy néhány nappal korábbi eseményhez. Tomcsányi József aradi főispán — Magyarország kormányának címezve — július 13-án Szegedre továbbította a felkelők fogságából, nevezetesen Iancu apjának felsővidrai házából július 9-én szabadon engedett özvegy Povolniné született Gyorgyevics Helénának, a battonyai postamester lányának vallomását azzal a megjegyzéssel, hogy úgy látszik, és Povolniné hite is ez, hiszen a havasiak jószántukból még egyetlen foglyot se bocsátottak haza, hogy elengedésének oka nem lehet mást, „mint tért mutatni az újabbi egyezkedés megkezdésére"; ettől a felkelőket csak a magyarok szavahihetősége iránt táplált bizalmatlanságuk és az tartja vissza, hogy ellenkező esetben, ha a császáriak Erdélyben legyőzik a magyarokat, akkor ők is azok pusztításainak lesznek kitéve. Povolninénak — állítása szerint — az öreg Iancu lelkére kötötte: lépjen érintkezésbe a kormány legközelebbi orgánumával, az pedig tudassa fiával a vele kapcsolatos kormányzati szándékot. A kormányzói hivatal előterjesztési íveinek tanúsága szerint Tomcsányi küldeménye még e nap, azaz 13-án megérkezett Szegedre. Ezért aligha puszta feltételezés, hogy tartalmával Kossuth már ekkor megismerkedett. Mivel július 5-e, azaz a Simonffyhoz intézett levél megírása óta nem történt a hadihelyzetre drámaian kiható esemény, lehetséges, hogy Kossuth éppen Povolniné tájékoztatójának hatására bírálta felül a kilenc nappal korábban Simonffynak kifejtett merev álláspontját, és a megbékélési tervezet elfogadásával gyakorlatilag elállt attól a korábbi kikötésétől, hogy első lépésként Iancuék adják elő, de általánosságok helyett konkrétan megfogalmazandó igényeiket.4 9 Povolniné vallomásának hiteles jegyzőkönyve hivatalosan csak július 23-án érkezett Tomcsányitól — július 21-i keltezéssel — Szegedre, most már Kossuth címére. Ο e nap, mivel Tomcsányi 13-i tájékoztatója a kormánynak, a 21-i küldemény viszont neki, a kormányzónak szólt, ez utóbbi hátlapjára jegyezte fel „sürgetős" megjelöléssel intézkedési javaslatát a miniszterelnök számára. Tájékoztatta őt arról, hogy személyesen beszélt — nyilván Aradon — Török Gáborral, aki úgy nyilatkozott: könnyen módot talál rá, hogy Iancut, aki néki a múlt időkből némileg lekötelezettje is, értesítse a kormány szándékáról. Erre hivatkozva kérte fel most 48 Szemere levelének fogalmazványa: MOL, BM, Elnöki ir. 1849:586. 49 Tomcsányi felterç'esztése is a fenti helyen és szám alatt van, Povolninénak e felterjesztéssel együtt megküldött vallomása azonban itt nem található. Nyilván tartalmának fontossága miatt csatolták le mellőle. Bizonyára emiatt másolta le a kormányzói hivatal irattárvezető-levéltárosa: Vörös Antal is a kor fontosabb dokumentumait eredetiben vagy másolatban megőrzött gyűjteménye számára (MOL, Vörös Antal gyűjtemény 1336, ill. Π. V 1. b. - 393.). Lovasfutár az Aradtól Szegedig vezető utat egy nap alatt meg tudja járni. Márpedig Povolninénak júl. 12-én jegyzőkönyvezett tájékoztatóját Tomcsányi azért tartotta kötelességének — júl. 13-i kísérőlevelének szavai szerint — már másnap felküldeni, mert úgy látta, hogy a kormány „e vad nép irányában" információkat nyerhet belőle önmaga számára. A vallomás július 13-ának késő délutánján bizonyára Szegedre érkezett ezen példányát Szemere magával vihette a minisztertanács esti ülésére, amelyen a román kérdésben — a felkelők állítólagos békekészségének" hírére — döntően megváltozott Kossuth álláspontja. Igaz, Batthyány mái' jún. 12-én hajlott — egy pont kivételével — Bálcescuék kívánságainak teljesítésére. Kossuth azonban csak júl. 13-án este — azaz a minisztertanács ülését követően — adta hozzájuk, amint ezt Bálcescu e nap éji 12 órájakor írta Ghicának — beleegyezését. (Levelét ld. TBV 195-197.)
