Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Árpád-házi Szent Margit legrégibb legendája és szentté avatási pere (Ism.: Neumann Tibor) II/512
513 TÖRTÉNETI IRODALOM örömteli minden olyan kezdeményezés, amely ezeket a forrásokat az olvasóközönség számára elérhetővé teszi akár az eredeti szövegek kritikai feldolgozása, akár anyanyelvi fordítás révén. A Balassi Kiadó gondozásában 1999-ben megjelent kötet emellett hiányt is pótol, hiszen a Margit szentté avatásáról 1276-ban felvett tanúvallatási jegyzőkönyv eddig még nem jelent meg magyar fordításban. Klaniczay Gábor bevezetőjében (7-25.) kellően ki is emeli a közlésre kerülő két forrás fontosságát, hangsúlyozva azt, hogy a jegyzőkönyv még európai viszonylatban is ritkaság számba megy. A szövegek könnyebb érthetősége végett vázlatos áttekintést nyújt a korszakról, a Magyar Királyság 13. századi kül- és belviszonyairól, illetve a domonkosok és ferencesek magyarországi megjelenéséről és térhódításáról. Szűk kivonatát adja a dinasztikus és női szentségről szóló korábbi tanulmányának, végül néhány sorban a dokumentumok történetéről is szót ejt. Kiemelnék azonban két gondolatot, amelyek talán nincsenek összhangban a téma komolyságával. A domonkosok magyarországi jelentőségéről — szinte figyelmen kívül hagyva a korszak vallásosságában betöltött szerepüket — a következőket írja: „A kolduló barátok így Magyarországon nem pápai ügynökök, nem tudós teológiaprofesszorok, nem eretnekfaló inkvizítorok és nem városi népszónokok lettek, hanem — egy kis leegyszerűsítéssel — a szent életű hercegnők jámbor nevelői." (12.) Hasonlóképpen nem tartom elfogadhatónak — korabeli hatásukra tekintettel — a forrásokban megjelenő csodákra az „egységés és jól strukturált mesetörténet" kifejezés használatát (20.). Említésre méltó mulasztásnak tartom továbbá azt, hogy a bevezető végén közölt forrás és szakirodalomjegyzék nem tartalmazza a Margit legenda korábbi, Ballér Piroska-féle fordítását (A magyar középkor irodalma. A Szépirodalmi Könyvkiadó Magyar remekírók sorozatában, Budapest 1984. 783-820.), s így a bevezető szerzője a mostani fordítást is újdonságnak minősíti (23, 24.). A bevezetőt Marcellus Szent Margit legendája követi (26-57., fordította Bellus Ibolya). A fordító a legenda szövegét nem a korábbi latin nyelvű kiadások alapján tagolta, hanem értelmi egységek szerint, amely valóban megkönnyíti az olvasást; hiányoljuk ugyanakkor azt, hogy elmaradtak az utalások a Gombos-féle latin szövegkiadás fejezetszámaira, amely jelentősen megnehezíti a fordításra való hivatkozást. A következőkben témakörökbe rendezve szeretném felhívni a figyelmet néhány, a fordításban található pontatlanságra, illetve fordítási hibára. Az idézeteket a Margit legenda Gombos-féle kiadásának fejezet-sorszámozásával és a mostani fordítás oldalszámaival jelöltem meg. Politikatörténet: 16, 35. „Reconciliati enim utcumque post plures guerras rex Ungarie senior et rex Bohemie, rege Stephane ultra silvas in finibus, in quos fuerat insultus Tartarorum, existente..." A fordítás így hangzik: „Sok háborúság után ugyanis helyreállt a béke Magyarország idősebb királya, Csehország királya és István király között Erdély határán, amerre a tatárok dúltak." Természetesen a cseh király ekkor nem járt Erdélyben; Marcellus azt állítja, hogy a béke IV Béla és a cseh király között akkortájt jött létre, amidőn István ifjabb király Erdély tatárok dúlta határvidékén tartózkodott. - 16, 36. A cseh király megkéri Margit kezét, de IV Béla először ellenkezik. „Tandem páter suus rex considerans bonum pacis et guerrarum discrimina sopienda, precipue autem propter adiutorium contra Tartaros, quorum tunc regressus formidabatur, multis promissionibus allectus... inquit..." A fordítás: „Erre Margit apja, a király a béke áldására és a háborús viszály csillapítására, főként pedig a cseh király segítségére gondolva, amit a tatárok ellen nyújtott, akiknek visszatérésétől még ekkor is tartani kellett, és mert a sok Ígéret meg is győzte őt, így szólt..." A cseh király a tatárok elleni hadjáratban bizonyosan nem vett részt, IV Béla egy esetleges cseh segítségnyújtásra gondolt a tatárok visszatérte esetén. - 17, 37. „Orta est namque guerra inter parentes eius et fratrem fratrisque domum, et tam periculosa contentio, quod confuso omni ordine iustitie et postposito Dei timoré tam in prelatis, quam in baronibus, multa milia hominum innocentium absque iudicii equitateperirent." A fordítás: „Háborúság kezdődött ugyanis szülei és fivére, valamint fivérének háza népe között. Annyira veszedelmes volt az összetűzés, hogy sok ezer ártatlan embert: főméltóságokat, bárókat végeztek ki ítélet nélkül, fölforgatva az igazság szülte rendet és nem félve Istentől." A legenda szerzője éppen a főpapok (a főméltóságok fordítás helytelen) és bárók istentelenségének tulajdonítja a sok ezer ártatlan ember bírósági eljárás nélküli kivégzését. Egyháztörténeti és liturgikus fogalmak: 32, 10. „ad sanctum sabbatum": „szombat szent napjáig". Helyesen: nagyszombatig. - 35, 14. ,provinciális illius temporis provinciám visitantis". A domonkos provinciálisnak egyházmegyéje nem volt, ennélfogva a provincia jelentése (rend)tartomány, ahogy a jegyzetapparátus helyesen hozza. - 44, 30. „supremum altare": „nagy oltár". Helyesen: főoltár. - 46, 33. „sacerdos suus parochialis": „megyés plébánosa". Ilyen egyházi funkció nem ismeretes. Jelentése: plébános. - 46, 33. „cumparochialibus viris et mulieribus": „más megyebéli plébánossal és asszonnyal". Helyesen: egy plébániához tartozó férfiakkal és asszonyokkal.
