Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Zsoldos Attila: Karászi Sándor bán és utódai II/385
KARÁSZI SÁNDOR BÁN ÉS UTÓDAI 405 az okleveleknek — ugyanis, ellentétben a hősénekekkel, nem volt „közönsége". Nem egyszerűen arról van szó, hogy az oklevelet nyerők — elhanyagolhatóan csekély kivételektől eltekintve — híján voltak az olvasás tudományának, hiszen ez a nehézség könnyen áthidalható lett volna. Sokkal inkább az alkalom hiányzott ahhoz, hogy a «orraitokban előadottak a hősénekekhez hasonló módon jussanak el valamiféle közönség elé, így növelve az adományos társadalmi presztízsét. Gondolhatnánk ugyan arra, hogy az adományos beiktatása16 9 a birtokba ilyen alkalom lehetett — ezeken ugyanis megjelentek a „szomszédok és határosok" (vicini et commetanei), tehát éppen az a társadalmi kör, amely elsődleges befogadó közege lehetett volna az adományos jeles tetteit előszámláló narrationak —, ha nem tudnánk, hogy a narratiokat nem a birtokbaiktatást elrendelő parancslevelekbe, hanem az ellentmondás nélkül lezajlott iktatás után kiállított privilégiumokba szőtték bele. Az Erzsébet királynéval a borsodi telekért pereskedő Dok-fiak történetéből kiderül, hogy az a fórum, ahol a bizonyítékként bemutatott okleveleket gondosan elolvasták és az abban foglaltakat — természetesen a narratiovsl együtt — tüzetesen tanulmányozták, a bíróság volt. Míg maga az oklevél arra volt hivatott, hogy bizonyítsa a birtokos jogát a királyi adományból származó jószágához, az adománylevélbe belefoglalt narratio azt a célt szolgálta, hogy igazolja: az adományos • a birtokot nem valamiféle fondorlattal eszközölte ki az uralkodótól, hanem „igaz szolgálat"-aival érdemelte ki. Amint az az előadottakból kiderül, már a világi destinatariusok számára történő oklevéladás megindulásától, a 12. század második felétől kezdve felmerült az Árpádok Magyarországán az igény arra, hogy egyensúlyt alakítsanak ki a korábbi adományok visszavonásának lehetősége és módozatai, valamint az adománybirtokosok érdekei között. Ennek során egyfelől kifejlődött az a jogelv, mely az „igaz szolgálattal szerzett birtok" visszavételének tilalmát mondta ki, másfelől pedig — ezzel szoros összefüggésben — kialakult az a felfogás, mely az „igaz szolgálat" fogalmát elsősorban, bár korántsem kizárólagosan,17 0 a királyi hadjáratokban szerzett érdemekkel azonosította. Ha a Dok-fiak esetében az István ifjabb király oklevelében szereplő narratiot a jogászi találékonyság történetesen ellenük is fordította, ez mit sem változtat azon, hogy a középkori magyar birtokjog sajátosságai adnak magyarázatot mind a narratio eredetének, mind pedig a középkor világában betöltött szerepének a kérdésére. 169 Papp László: A birtokba-iktatás (statutio) lefolyása. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Bp. 1938. 372-384. 170 Természetesen más jellegű — pl. követként teljesített — szolgálatok is biztosították az adomány törvényes voltát, vö. Zsoldos Attila: Az Árpádok követei. In: "Magyaroknak eleiről". Ünnepi tanulmányok a hatvan esztendős Makk Ferenc tiszteletére. Szerk. Piti Ferenc, szerkesztőtárs Szabados György. Szeged 2000. 703-714. (különösen: 710-713.).
