Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Zsoldos Attila: Karászi Sándor bán és utódai II/385
396 ZSOLDOS ATTILA vette meg birtokosaitól, a másik felét már fiai, Sándor és János szerezték meg,109 míg Edelény, Réti és Borsod megszerzésének körülményei nem ismertek. Rétit és Ludnát az Ákos nembéli Cselenfiekkel Borsodért folytatott pert lezáró egyezség értelmében az Edelényiek átengedték ellenfeleiknek,11 0 Borsod egy részét pedig, ahogy arról már szó esett, a per során őket segítő Dok mesternek adták jutalmul.11 1 Abban, hogy az egykori Karásziak új, immár „Edelényi"-ként szereplő nemzedékének sikerült talpra állnia, alighanem szerep jutott annak, hogy apjuk, László fia Sándor Druget Miklós pohárnokmester familiárisává lett, s mint ilyen ugocsai alispánként szolgálta urát.112 Ez az új nemzedék mindazonáltal nem lehetett hosszú életű, mert, amint az az 1353. évi ítéletlevélből kiderül, mind Sándor, mind János örökös nélkül haltak meg. A család kihalására valamikor 1350 körül kerülhetett sor, hiszen birtokaik közül Edelényt, Borsodot és Sápot 1351 elején az özvegy Erzsébet királyné már az általa alapított óbudai kolostornak adományozta,11 3 nyilván azt követően, hogy a királyi kézre háramlott jószágokat megkapta fiától, I. Lajos királytól. Erzsébet királyné az örökös nélkül meghalt Sándor és János nővérének, Erzsébetnek járó anyai hitbért és a leánynegyedet szintén 1351-ben fizette meg.11 4 Az erről tudósító oklevél — nem említvén Erzsébet fivéreit — az apát, Sándor fia Lászlót mondja örökös nélkül meghalt személynek (qui diem suum sine heredum solacio clausit extremum), ami alighanem abban leli magyarázatát, hogy a hitbér és a leánynegyed kiegyenlítése szempontjából teljesen érdektelen kérdésnek számított: valójában nem az apa, hanem annak fiai — Sándor és János —, Erzsébet fivérei voltak a család utolsó férfitagjai. Sajátos módon az az oklevél, mellyel I. Lajos a család maradék Szatmár megyei birtokait, Szentmártont, Solymost és a más néven Fejérdfalvának nevezett Batizházát115 eladományozta — Pok nembéli Meggyesi11 6 — Móric fia Simonnak, szintén Sándor fia Lászlóról állítja, hogy örökös nélkül halt meg (homo absque heredibus masculis defunctus).117 Ennek oka az lehet, hogy e László fiai — Sándor és János — mint Edelényiek már Borsodban éltek, s bő egy évtizeddel a család kihalta után már csak az élete javát Szabolcsban és Szatmárban töltő apjukra emlékeztek.118 109 Uo. 110 1332: DL 87 028. és 1333: AO III. 16-19. 111 1334: DF 210 859. (Egri káptalan hiteleshelyi lt. AC 320.) 112 Engel P.: Archontológia i. m. I. 217. 113 1351: CD IX/2. 80-81. 114 1351: AO V 462-464. 115 Vó. Maksai F.: i. m. 112-113. 116 Karácsonyi J.: i. m. 898. 117 1364: CD X/4. 865. 118 A helyzetet tagadhatatlanul egyszerűsítené annak feltételezése, hogy az 1351-ben és 1364-ben örökös nélkül meghaltként említett Sándor fia László (AO V 462-463. és CD X/4. 865.) valójában a Cselenfiek elleni perben szereplő László fia Sándor (1332: DL 87 028. és 1333: AO III. 16-19.) László nevű fia volt, s így az 1351-ben felbukkanó Erzsébet (AO V 462-463.) az ő leányaként lenne azonosítható. Ennek a megoldásnak azonban nemzedékrendi megfontolások ellene mondanak, hiszen ez esetben az 1330-as években még bizonyosan élő Sándor fia László dédunokájának — az említett Erzsébetnek — 1351-ben már elég idősnek kellene lennie ahhoz, hogy férjnél legyen, ami meglehetősen valószínűtlennek látszik.
