Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: II. András király "új intézkedései" II/251
II. ANDRÁS KIRÁLY „ÚJ INTÉZKEDÉSEI" 277 1220-as évek első felében több ízben is előfordulnak.) Ugyancsak 1217-ből való, egyházak javára szóló királyi oklevelekben részint újabb érv is előfordul a mértéktelen adományok igazolására, részint pedig felsejlik annak képe, hogy esetleg vége szakadhat e politikai gyakorlatnak. Az újabb érv a Bibliára történő hivatkozás. Azon oklevél arengája, amelyben a pozsonyi vár bizonyos kondicionális embereit a veszprémi egyháznak adta, így hangzik: „A Szentírás bizonyságával hiszszük és valljuk, hogy az adományok bőkezűségével (elemosinarum largitione) meg lehet váltani a bűnöket, és az igazak megadományozásával (retributio) dicsőség adatik a jövőben".12 8 Az oklevél fogalmazója nyilván jól tudhatta, hogy az arengába foglalt szavak közül csak az elemosina 'adomány' a biblikus,12 9 a largitio 'bőkezűség' nem. Mindenesetre rossz pillanatában a magyar uralkodónak még az is eszébe juthatott, hogy politikája okán bűnös lehet (vagy ami még hihetőbb: úgy vélhette, hogy az egyház mellőzése miatt az egyháziak őt bűnösnek tekintik). De talán még ennél rosszabb is megfordulhatott II. András fejében. Egy 1217. évi oklevél szerint a király korábban Turul ispánnak adott Paloznak területén a zalai várhoz tartozó tíz háznépet, amelyet most Turul a veszprémi egyháznak juttatott, ami — tette hozzá a király — akkor is érvényes, ha „az országunkban tett általános osztozkodás (generalis in nostro regno facta distributio) a korábbi állapotra térne vissza" (ad priorem statum redeat).í30 1217-ben tehát felsejlett II. András előtt, hogy a mértéktelen adományozásokon alapuló politikája megbukhat. Jellemző, hogy 12 évvel később, 1229-ben, amikor Béla király felülvizsgálta apja adományait, II. András iménti oklevelét a Turul ispán és a veszprémi egyház közti ügyletről Béla ezzel az indoklással erősítette meg: „erősen hihető, hogy az egyházak és az egyházak főpapjai nem gonoszsággal, ármánnyal vagy erőszakkal szereznek birtokokat, vagy birtokolják a megszerzetteket".13 1 A közvélekedés tehát úgy tartotta számon, hogy II. Andrásnak nem sikerült az „új intézkedések" politikája egyháziak javára történő kiteijesztésével korrumpálnia az egyházat és a főpapokat. Valóban, minden jel arra mutat: András király csak szerepet játszott akkor, amikor — legalábbis fél szemmel — 1217-ben az egyház felé fordult. Másik szemét továbbra is a világiakra vetette, minden jel szerint — a fenyegető vészjelzések ellenére is — gőzerővel folytatni és a korábbi mederben tartani akarta a szerfeletti ütemben folyó adományokat. Erre mutat mindenekelőtt két, ez évből származó oklevél, amelynek kedvezményezettjei régi jó ismerőseink, Hontpázmány nembeli Tamás, illetve családja. Ekkor szerzünk tudomást arról, hogy ezt megelőzően (hiszen Tamás már nem is élt 1217-ben) neki adományozta a műveletlen és üres Szakolca földet az országhatáron Csehország felé, de az adományos erről annak idején nem kapott oklevelet. Tamás halála után fiai, Sebes és Sándor pohárnokmesterek kezdték a földet betelepíteni, majd a föld határjárása után őket abba a király bevezettette. Az ezt indokló arenga ugyanazt a frazeológiát használja, mint a szintén 1217. évi első tardosi oklevél: hivatkozik a királyi bőkezűség mértéktelenségére (munificencie regalis inmensitas) és bőkezűsége adományainak bősége-128 CDES. I. 175. (Reg. Arp. 337. szám). 129 Bonifatius Fischer: Novae concordantiae Bibliorum Sacrorum iuxta Vulgatam versionem critice editam. II. Stuttgart 1977. 1722-1723. 130 Reg. Arp. 320. szám. 131 Uo. 586. szám.
